Breaking News

Itt vannak az első részletek a Trónok harca nyitásáról

Ahogy már én is megírtam, amikor az Entertainment Weekly leleplezte az első hivatalos fotót a Trónok harca következő és egyben utolsó évadából, a mostani számban a Trónok harcával foglalkoznak, és számos exkluzív tartalmat megosztanak.




Az egyik cikkünkben szó esik arról is, hogyan kezdődik majd az új évad:

"A 8. évad Deresben indul majd egy olyan epizóddal, ami sok szempontból visszautal majd a show pilotjára. De Robert király érkezése helyett ezúttal Daenerys és a serege fut be. Ezt a szereplők izgalmas és feszültséggel teli keveredése követi - néhányan még sosem találkoztak, néhányuknak pedig már mocskos múltjuk van -, miközben mind felkészülnek a holtak elkerülhetetlen megszállására."

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de ez engem most nagyon felpörgetett. Persze, fel lehetünk készülve rá, hogy találkozzanak a szereplők, de annyi találkozó van még, amit alig várok: minden Stark egy helyen, Dany találkozása velük no és persze azok talán még izgalmasabbak lesznek, amiknek az esetében van már közös múlt. Sansa-Tyrion, csak hogy egyet mondjak. 

Nincsenek megjegyzések