Breaking News

A 10 szerző, akiktől eddig a legtöbb könyvet olvastam

Most, hogy kerek "fordulónál" járok, és átléptem az 1700 elolvasott könyvet, gondoltam, ránézek, mégis kik azok a szerzők, akiktől eddigi életem során a legtöbbet olvastam.




Óriási meglepetések nem lesznek, de azért érdekes belegondolni, hogy vannak itt olyanok, akiket nem feltétlenül vártam a TOP10-be. 

Amikor elhangzik a kérdés, hogy kiktől olvastál eddig a legtöbbet, az valahogy rögtön feltételezi, hogy óriási kedvencek lesznek a listán.

Ehhez képest a számok azért néha mást mutatnak: ahhoz ugyanis, hogy erre a listára kerüljön egy szerző, nem elég, hogy az ember szereti, az is kell, hogy meglehetősen termelékeny legyen.

Úgyhogy ha most feltennétek nekem a kérdést, kik a kedvenc szerzőim ever, a lista garantáltan nem így nézne ki, még ha lenne is itt-ott átfedés.


Ó, és még egy megjegyzés: az újraolvasásaim nem játszanak ebben a listában. Nem is vezetem őket, úgyhogy nem is tudnám számon tartani. Egyetlen kivétel van: ha egy könyvet több nyelven is olvastam, akkor azt több olvasásnak számítom, hiszen egyik könyv sem pont ugyanaz angolul és magyarul.

Tehát következzen a 10 szerző, akitől eddigi életemben a legtöbb könyvet olvastam!

9-10.
Samantha Young - 13
Leiner Laura - 13


A lista végén holtversenyben Leiner Laura és Samantha Young végezte holtversenyben. Annyival lehet kicsit előrébb sorolni Leiner Laurát, hogy ez a 13 kötet mind más, míg Samantha Young esetében vannak olyan könyvek, amiket angolul és magyarul is olvastam. 
Bevallom, Samantha Youngra valamiért nem számítottam a listán, bár tudom, hogy a teljes Dublin Street sorozatot olvastam tőle, a magyarul megjelenteket két nyelven is. Szerettem mindet, de azért ez tipikusan az az eset, amikor azért a kedvenceim között nem emlegetném az írónőt, még akkor sem, ha a Dublin Streetet tényleg faltam egy időben.
Leiner Laura Szent Johanna Gimije mint sokaknál, nálam is telibe talált - és előrébb is lehetne az írónő, ha végre az újabb és a nagyon régi, még SzJG előtti könyveit is elolvasnám. Talán majd nyáron utolérem magam.


8.
Colleen Hoover - 15


Colleen Hoover elég termelékeny szerző, így az, hogy ő a listámon szerepel, nem különösebben lepett meg. Számomra a maga kategóriájában Colleen Hoover neve garancia a minőségre, és még ha nem is mindig talál telibe nálam a téma - mint például a Túl késő esetében -, akkor is van az írónő stílusában valami különleges, ami elad nekem kb. bármit. 


6-7.
Kresley Cole - 16
Jamie McGuire - 16


Említettem nektek a termelékenységet. Nos, Kresley Cole tipikusan azok közé a szerzők közé tartozik, akik folyamatosan hozzák a könyveket, a Halhatatlanok alkonyat után sorozat pedig kb. sose fog véget érni. Én pedig azt hiszem, olvasni fogom, ameddig csak tart.
Jamie McGuire az egyik olyan szerző a listán, akit tutira nem emlegetnék a nagy kedvenceim között, és ez egyébként nekem is óriási fájdalom. Annak idején, amikor a Gyönyörű sorscsapással elindult a kapcsolatom az írónővel, rögtön beleszerettem - de bevallom, már bőven-bőven besokalltam a Maddox srácokból, és leginkább már csak a kezdeti lelkesedésem maradéka és a hűségem visz rá arra, hogy újra meg újra elolvassam a folytatásokat. Nem tudom, mikor fogok eljutni addig, hogy el merjem engedni a szériát. Ami már csak azért is sajnálatos, mert például McGuire Red Hill című könyvét is nagyon szerettem, szóval nagyon örülnék, ha végre-végre nem csak a Maddox fiúkról olvashatnánk. Szerintem ez a megújulás új lendületet adhatna az írónőnek és az olvasótábornak is.


5.
Sherrilyn Kenyon - 7+11


Jogosan merülhet fel mindenkiben a kérdés: mi ez a 7+11, miért nem írtam egyszerűen 18-at?
Nos, a válasz elég egyszerű. Egymástól függetlenül szerettem bele Sherrilyn Kenyon Sötét vadász sorozatába és Kinley McGregor történelmi romantikus könyveibe - nem is sejtve, hogy az író személye igazából egy és ugyanaz.
Szóval olvastam 7 történelmi romantikust Kinley McGregortól és 11 Sötét vadász könyvet Kenyontól - azaz valójában 18 könyvet olvastam tőle.


4.
Jennifer L. Armentrout - 20


Újabb álneves szerző, bár ez talán kevésbé titok, mint az előző. Armentrout is több néven kezdett publikálni, és ő maga is a nagyon termelékeny írónők közé tartozik. És ő az, akitől mindenféle sztorit olvastam már: Ulpiustól, Könyvmolyképzőtől, new adultot, young adultot, erotikust, valós világban játszódó fikciós sztorit és paranormális könyvet... Ír ő mindent, csak győzzük olvasni. Szerencsére.


3.
Julia Quinn - 24


A dobogó alsó fokára Julia Quinn került fel, ami őszintén meglepett. Őt ugyanis hiába sorolnám a nagy kedvenceim közé, valahogy nem érzékeltem, hogy darabra is ilyen sokat olvastam tőle. Talán azért, mert minden könyve olyan könnyed és vicces és romantikus. 
Mindenesetre nagyon örülök, hogy itt van, bátran merem ajánlani bárkinek - csak azt sajnálom, hogy nem minden könyvét lehet már kapni, hűségesen várom az utánnyomásokat, amik csak nem akarnak jönni.


2.
Meg Cabot - 39


Na, ezt a helyet viszont borítékoltam volna, ahogyan az elsőt is. 
Meg Cabot tinikorom igazi hőse, amit csak lehetett kapni az írónőtől, azt én kérdés nélkül befaltam. Azóta persze van jó néhány olyan sorozata, amit nem olvastam és nem is biztos, hogy tervezek olvasni, de azért a régi szép emlékek mindig összefűznek majd vele, és A neveletlen hercegnő naplója, A mediátor és a Hívószám 1-800 sorozat örökre a kedvenceim között lesznek.


1.
Cassandra Clare - 64


A borítékolható első helyezett ki más is lehetne, mint Cassandra Clare? Szeretem is, a könyveket is félelmetes mennyiségben ontja magából - illetve ontják magukból ő és író társai.
Az összes Árnyvadász könyvet olvasnom kell, ez nem is kérdés, ráadásul természetesen a teljes Magisztérium sorozatot is olvastam.
Ráadásul mivel a legtöbb könyvet angolul és magyarul is befaltam, így a listámon duplán számítanak. Cassandra Clare szerintem még jó ideig letaszíthatatlan lesz a lista éléről.



***

Érdekes és talán kissé aggasztó kérdés, hogy ez a lista mennyire látlelet arról, mit olvasok.
Hogy miért?
Nos, nem tudom, mennyire figyeltétek, de a listámon nincs egyetlen férfi sem. Hm...

2 megjegyzés:

  1. Szia! Bocsi, hogy írok, de Leiner Laura magyar :) Egyébként több íróról is sejtettem, hogy rajta lesz a listádon :D

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Igen, közben Facebookon is jelezték, köszi. Javítottam. Nem tudom, hogy nem vettem észre. xD

    VálaszTörlés