Breaking News

Leleplezték a Callie, Kayden és a véletlen 3. részének magyar borítóját

A Callie, Kayden és a véletlen folytatását, egészen pontosan a harmadik részt már régóta várják a rajongók, és nem is olyan régen írtam meg, hogy végre felkerült a Könyvmolyképző webshopjába a kötet.

Most pedig újabb hírt kaptunk!

Végre megérkezett a kötet magyar borítója, egy saját tervezés. Íme:




Mit szóltok?

A fülszöveg:

A Callie, Kayden és a megváltás nagy sikerű szerzőjének új története sebhelyekről, bátorságról és új lehetőségekről…
Luke Price élete mindig is a rendről, az önfegyelemről és a kemény külső látszatának fenntartásáról szólt. A futó kalandok csak figyelemelterelésként szolgálnak a számára: így próbálja elhessegetni magától gyermekkora gyötrelmes emlékeit. Kétségbeesetten szeretne megfeledkezni a múltjáról, de az egyre csak kísérti, bármit tesz is.
Violet Hayesnek nehéz élete volt. A szüleit gyerekkorában meggyilkolták, semmi mása nem maradt utánuk, csak a szörnyű emlékei az azóta is megoldatlan esetről. Úgy nőtt fel, hogy egyik felelőtlen, drogos, elhanyagoló nevelőszülőtől a másikhoz került, miközben képtelen volt feldolgozni annak az éjszakának a rettentő emlékét, amikor elvették tőle a szeretteit. Egy lezáratlan ügyet nehéz elfelejteni, és Violet álmait még mindig kísérti az a tragikus éjjel. Csak úgy tud megbirkózni az élettel, hogy senkihez sem kerül közel, és semmiféle érzelmet nem enged meg magának.
Aztán Violet megismerkedik Luke-kal. Azonnal összeütközésbe kerülnek, mégsem bírják távol tartani magukat a másiktól. Hiába is próbálnak ellenállni egymásnak, mindketten elkezdenek kitárulkozni, és egyszeriben olyasmiket éreznek, mint azelőtt még soha. A két fiatal fölfedezi, mennyire hasonlítanak egymásra. De valami másra is rádöbbennek: a múlt mindig utoléri az embert…
„Lebilincselő és szívszorító… Lehetetlen letenni.” - ReviewingRomance.com

Nincsenek megjegyzések