Spin-off filmet kap az Aladdin legidegesítőbb mellékszereplője
Billy Magnussen neve talán nem mond semmit nektek, de ha azt mondom, ő alakította az Aladdin élőszereplős változatában Anders herceget, akkor már talán tudjátok, kire gondolok.
Vagy ha nem, akkor csak annyit kell mondanom: ő volt Jázmin kérője, akinek igazán nagy arca, viszont annál kisebb agya volt.
Így aztán tényleg derült égből villámcsapás volt számomra a hír, amit a Disney megosztott velünk az éjjel: Anders herceg saját spin-off filmet kap.
Anders nem csak jelentéktelen, de kifejezetten komikus (negatív értelemben) karakter volt, így ez a döntés elég meglepő.
A hírek szerint az ötlettel maga a színész kereste meg a Disney-t, akik látták benne a fantáziát, így pedig Billy Magnussen az írókkal együtt ott volt az ötlet megszületésétől végig a folyamatban.
A film a Disney+-ra készül, így azért nem mozis terjesztésre kell gondolni.
A hír már ilyen rövid idő után is eléggé negatív fogadtatásban részesült. Egyrészt a szereplő miatt, másrészt mert pont egy időben érkezett azzal a hírrel, hogy az Aladdint alakító Meena Massoud nehézségekkel küzd: a szerep óta egyetlen meghallgatásra sem hívták.
Nincsenek megjegyzések