Vi Keeland: Egomániás {Értékelés}
Vi Keeland: Egomániás
Kiadó: Álomgyár
Oldalszám: 334
Fordító: Seres Noémi
ISBN: 9786155929137
Sorozat: -
Nézőpont: váltott E/1
Függővég: nincs
Bechdel-teszt: megbukott
Moly link
Goodreads link (4,25)
Olvass bele!
Megrendelési linkAkkor találkoztam Drew Jaggerrel, amikor éppen betört a Park Avenue-i irodámba. Még
azelőtt tárcsáztam a 911-et, hogy kipróbáltam volna rajta a vadiúj, szuper menő Krav Maga tudásomat. Gyorsan leállított, miközben jót kuncogott a nevetséges támadási kísérletemen.
Naná hogy az illetéktelen behatolónak arrogánsnak kellett lennie. Aztán kiderült, hogy nem is volt annyira illetéktelen.
Drew éppenséggel az irodám jogos tulajdonosa volt. Épp szabadságon volt, amíg a saját flancos irodáját újították fel. Amit egy csaló adott nekem bérbe úgy, hogy az valójában nem is volt bérelhető. A fickó tízezer dollárral megrövidített.
Másnap, a rendőrségen töltött hosszú órák után Drew-nak megesett rajtam a szíve, és tett egy olyan ajánlatot, amit nem utasíthattam vissza. Cserébe, hogy felveszem a telefonjait, amíg a titkárnője szabadságon van, ott maradhatok az irodában, amíg nem találok magamnak másik helyet. Minden bizonnyal hálásnak kellett volna lennem, és befognom a számat, amikor meghallottam, milyen tanácsokat ad az ügyfeleinek. Nem bírtam megállni, hogy elrejtsem a véleményem. De nem számítottam arra, hogyan reagál a testem minden egyes vitánkra. Pláne hogy úgy tűnt, mi csak vitatkozni tudunk.
Mi ketten épp egymás ellentétei voltunk. Drew egy keserű, haragos, a párkapcsolatokat bámulatosan pusztító fickó, miközben az én munkám meg az, hogy segítsek az embereknek megmenteni a házasságukat. Az egyetlen közös dolog köztünk, az az iroda, amin osztoztunk. És a vonzalom, amit napról napra egyre kevésbe tudtunk tagadni.
Az első mondat:
"Van, hogy akkor ütközünk bele abba, amit keresünk, amikor már nem kutatunk utána."
Véleményem
Már ezer éve tartozom magamnak azzal, hogy elolvassak végre egy Vi Keeland könyvet. Mármint... olvastam már tőle, de csak a Penelope Warddal párban írt könyveit, hiába szereztem be az önálló köteteit is. Aztán persze az írónő is eljött hazánkba, ott is voltam a dedikáláson, viszont az olvasásig még így sem jutottam el.
Most viszont olvasós lendülettel indítottam az évet, ezért le is emeltem rögtön a polcról az egyik kötetet - teljesen random választottam az Egomániást.
A történet szerint egyik főszereplőnk, Drew épp hazaérkezik az utazásáról és gondolja, beles a felújítás álló irodájába, minden oké-e. Ott azonban egy idegen nőt talál. Rövid úton kiderül, hogy a nőt átverték és kiadták neki az irodát, majd leléptek a pénzével. A kémia rögtön megvan a két szereplő között, végül pedig ráadásul közös irodában kötnek ki.
Drew és Emerie olyanok, mint a tűz és a víz, mindenféle szempontból. Drew igazi New York-i, gazdag válóperes ügyvéd, nem keresi a kapcsolatokat, csak a szex érdekli, mert már korábban csalódott, így inkább mindenkit megfelelő távolságban tart magától. Emerie ezzel szemben új New York-ban, még nem tudja, hogy mennek a dolgok. Vérbeli romantikus, és párterapeutaként hisz benne, hogy nem (feltétlenül) a válás a megoldás. Ráadásul szerelmes a legjobb barátjába, meg egyébként sem híve a futó kalandoknak.
Mégis megtalálják a közös hangot, persze a különbözőségük rengeteg nagyon vicces szituációt hoz az életükbe. Már rögtön az első találkozásukon is jót derültem, és szerencsére nem ez volt az utolsó alkalom.
És pontosan ez viszi a történetet előre. Nem mondom, hogy nem történnek dolgok az életükben, hiszen azért Drew oldaláról végül kibontakozik egy a regény második felét uraló fő szál, Emerie oldalán pedig ott a sztori a szomszéd legjobb baráttal.
Mégis úgy éreztem, ezt a regény nem az események mozgatják, hanem a két főszereplő. Nagyon sok minden nem történik, nincsenek óriási akciók, ami van, az is inkább a regény második felében, ahogy már írtam.
Helyette nagyon a két szereplőnkre fókuszálunk, arra, hogyan reagálnak dolgokra és egymásra, meg úgy egyébként is... szépen végigflörtölik a regényt.
De élvezetes volt olvasni, kikapcsolt kicsit, és mivel szerettem a két főszereplőt is, ez nem zavart. Bár az is igaz, hogy le tudtam tenni egyszer-kétszer gond nélkül a könyvet, szóval azért szívem hatolóan magával ragadó sem volt.
És ha valami negatívat kell írnom: egyrészt volt egy visszatérő hiba, ami zavart, a Baszd meg! kifejezést nem sikerült egyszer sem helyesen leírni a regényben, és nagyon sokszor Bazd meg!-ként szerepelt. Először azt hittem, csak elírás, de tényleg sokszor szerepelt. A másik pedig a regény vége - félre ne értsetek, szeretem a happy endeket, de az epilógus nekem már kicsit túl sok volt. Túl rózsaszín, túl habos-babos.
Ezzel együtt szerettem ezt a regényt, Beck minden pillanatát imádtam és jókat kuncogtam rajta, a szereplőket pedig általánosságban is nagyon szerettem. Mármint a főszereplőket, a két "másikat" ebbe ne vegyük bele.
Most viszont olvasós lendülettel indítottam az évet, ezért le is emeltem rögtön a polcról az egyik kötetet - teljesen random választottam az Egomániást.
A történet szerint egyik főszereplőnk, Drew épp hazaérkezik az utazásáról és gondolja, beles a felújítás álló irodájába, minden oké-e. Ott azonban egy idegen nőt talál. Rövid úton kiderül, hogy a nőt átverték és kiadták neki az irodát, majd leléptek a pénzével. A kémia rögtön megvan a két szereplő között, végül pedig ráadásul közös irodában kötnek ki.
Drew és Emerie olyanok, mint a tűz és a víz, mindenféle szempontból. Drew igazi New York-i, gazdag válóperes ügyvéd, nem keresi a kapcsolatokat, csak a szex érdekli, mert már korábban csalódott, így inkább mindenkit megfelelő távolságban tart magától. Emerie ezzel szemben új New York-ban, még nem tudja, hogy mennek a dolgok. Vérbeli romantikus, és párterapeutaként hisz benne, hogy nem (feltétlenül) a válás a megoldás. Ráadásul szerelmes a legjobb barátjába, meg egyébként sem híve a futó kalandoknak.
Mégis megtalálják a közös hangot, persze a különbözőségük rengeteg nagyon vicces szituációt hoz az életükbe. Már rögtön az első találkozásukon is jót derültem, és szerencsére nem ez volt az utolsó alkalom.
És pontosan ez viszi a történetet előre. Nem mondom, hogy nem történnek dolgok az életükben, hiszen azért Drew oldaláról végül kibontakozik egy a regény második felét uraló fő szál, Emerie oldalán pedig ott a sztori a szomszéd legjobb baráttal.
Mégis úgy éreztem, ezt a regény nem az események mozgatják, hanem a két főszereplő. Nagyon sok minden nem történik, nincsenek óriási akciók, ami van, az is inkább a regény második felében, ahogy már írtam.
Helyette nagyon a két szereplőnkre fókuszálunk, arra, hogyan reagálnak dolgokra és egymásra, meg úgy egyébként is... szépen végigflörtölik a regényt.
De élvezetes volt olvasni, kikapcsolt kicsit, és mivel szerettem a két főszereplőt is, ez nem zavart. Bár az is igaz, hogy le tudtam tenni egyszer-kétszer gond nélkül a könyvet, szóval azért szívem hatolóan magával ragadó sem volt.
És ha valami negatívat kell írnom: egyrészt volt egy visszatérő hiba, ami zavart, a Baszd meg! kifejezést nem sikerült egyszer sem helyesen leírni a regényben, és nagyon sokszor Bazd meg!-ként szerepelt. Először azt hittem, csak elírás, de tényleg sokszor szerepelt. A másik pedig a regény vége - félre ne értsetek, szeretem a happy endeket, de az epilógus nekem már kicsit túl sok volt. Túl rózsaszín, túl habos-babos.
Ezzel együtt szerettem ezt a regényt, Beck minden pillanatát imádtam és jókat kuncogtam rajta, a szereplőket pedig általánosságban is nagyon szerettem. Mármint a főszereplőket, a két "másikat" ebbe ne vegyük bele.
AJÁNLOM
Nincsenek megjegyzések