Breaking News

Jön Mariana Zapata újabb regénye magyarul - Ez a nagy szerelmem, a Kedves Aaron!

Már biztosan írtam nektek korábban, hogy a Dear Aaron című könyv milyen közel áll a szívemhez.

Amint elolvastam angolul, rögtön ajánlottam is a kiadónak - és örömmel jöttem rá, hogy a kiadó a szerző egy másik könyvére már szerződött, és érkezni fog ez a kötet is. Már csak ki kellett várnom.




Azóta a Dear Aaron magyar megjelenése közeledik is, igaz, az írónő előző könyvével ellentétben a Dear Aaron Arany pöttyöt kapott. Ezt egyrészről megértem, másrészt kicsit sajnálom, és nagyon szurkolok, hogy minden Rubin pöttyös rajongó adjon a könyvnek egy esélyt, mert szerintem megéri.

A magyarul a Kedves Aaron! címet kapó kötet egy igazán lassú romantikus történet. 560 oldal, ami soknak tűnhet, de nem szenvedős rétestészta.

A kötet nagy része ugyanis levélregény - eleinte e-mailekből, levelekből, majd később chatbeszélgetésekből áll, és csak a legvégén jutunk el a klasszikus, folyószöveges szerkezetig.

Két vadidegen ember kezd el levelezni egymással, egy katonai programnak köszönhetően. 

A regény pedig azt mutatja meg, ők ketten hogyan ismerik meg egymást fokról fokról, hogyan lesznek jóbarátok úgy, hogy még életükben nem is találkoztak soha. Ez tehát tényleg nem egy instalove, sőt! 

Biztos vagyok benne, hogy egyesek lassúnak fogják találni a sztorit, ezért azt javaslom, mindenki egy nyugodt pillanatában üljön le olvasni, amikor nem kell kapkodnia, hanem van ideje elmerülni egy olyan szerelmi történetben, ami tényleg a megismerkedésről szól, a lassan kibontakozó érzelmekről, az élet nehézségeiről, a bizalomról, a barátságról, az intimitásról... 


Elöljáróban ennyit a sztoriról, később úgyis írok majd még róla értékelést. 

A múltkori beharangozó után végre itt a magyar borító is:




Fülszöveg:

*
Ruby Santos pontosan tudta, mire vállalkozik, mikor jelentkezett, hogy egy tengerentúlon állomásozó katonával levelezzen.
Az utasítások egyszerűek: egy levél vagy e-mail hetente, ameddig a bevetése tart. Egyéb csomagok küldése nem szükséges.
Ruby már túl volt mindezen. Azt hitte, tudja, mire számíthat.
Csak azzal nem számolt, hogy beleszeret a srácba.
Üdítően őszinte romantikus történet, egyedi stílusban.
* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)

Nincsenek megjegyzések