Moziztam - Büszkeség és balítélet (2005)

Ez most egy rendhagyó filmértékelés lesz tőlem, ugyanis egy olyan filmről írom, amit már vagy ezerszer láttam. (Oké, ez kicsit túlzás. Viszont mivel az a típus vagyok, aki simán megnézi ugyanazt a filmet újra meg újra, ezért legalább 50x láttam már. Legalábbis ennyit be merek vallani.)

Viszont mivel most ünnepli a film a 15. születésnapját, arra gondoltam, leporolom újra (a héten már másodszor, vallom be csendben), és megírom, mit gondolok róla.

A Büszkeség és balítélet 2005-ös feldolgozása magával hozott egy visszatérő vitát az Austen rajongók életébe: melyik a jobb feldolgozás, a BBC minisorozata vagy ez a 2005-ös film? 

Bevallom, én a magam részéről nem szeretnék választani, ugyanis mindkettőt szeretem.

Érdekes viszonyom van amúgy is ezekkel az adaptációkkal.

Először a 2005-ös verziót láttam, mert azt kaptam kölcsön anno DVD-n, de arra is emlékszem, hogy valami gikszer volt vele, mert nem tudtam teljes egészében megnézni. És az biztos, hogy feliratos volt, ami abban az időben, amikor a filmet néztem, még problémát jelentett a számomra.

Aztán megnéztem a BBC változatát (Jennifer Ehle és Colin Firth főszereplésével), ami ez után a változat után avíttnak tűnt a számomra. (Repkedhetnek a kövek.) Viszont amint elolvastam a könyvet is és még egyszer megnéztem a minisorozatot, már azt szerettem jobban. 

Végül pedig rá kellett jönnöm: kár is ezen törnöm a fejem, mert általában azt szeretem jobban, amelyiket éppen nézem.

Sok-sok kritika érte a 2005-ös változatot amiatt, hogy nem követi olyan szorosan a könyvet, mint a BBC-s előd.

Ez valóban igaz is, és nem is minden változtatásnak örülök. Viszont azt is hozzá kell tenni, hogy ez egy mozifilm, sokkal kevesebb ideje volt a készítőknek és a színészeknek bemutatni a történetet, ezért nyilván szükség volt arra, hogy itt-ott alakítsák. Más változtatások pedig a művészi koncepció miatt történtek. (Például a nagy vallomás az esőben vagy a film végi hajnali séta.) Olyanról is tudunk, amit a körülmények alakítottak - Mr. Darcyról például azért nem festményt lát Lizzie Pemberley-ben, mert a helyszínül választott kastélynak gyönyörű szobrai voltak, így ezt kihasználva végül szobor készült Darcyról.)

Na de miért szeretem a nyilvánvaló változtatások és kihagyások ellenére?

Nagyon értékelem ebben a változatban, hogy ennyire fiatalos és pörgős, szinte új életet lehel a történetbe. Szeretem a régi változat lassú, nyugodt folyását is, de valahogy a mai világunkhoz sokkal közelebbinek érzem a filmes változatot, és nem is egy embertől hallottam, hogy a régi változatot pontosan a lassússága miatt unalmasnak találja. Ezt el tudom fogadni, még ha ez engem nem is zavar. 

Másrészt a rendezői kommenteket hallgatva, interjúkat nézve egész más szemmel nézek a filmre. Rengeteg gyönyörűen megkomponált jelenet van ebben a filmben, és ezeket a gondosan kitalált részleteket talán nem is vesszük észre, vagy ha észre is vesszük, nem biztos, hogy annyira értékeljük, amennyire megérdemelnék.

Sok olyan jelenetet láthatunk, ahol stratégiai pontossággal rendezték el a Bennet nővéreket a jelenetben. De beszélhetnénk a gyönyörű, természetben felvett képekről is. Vagy akár arról például, hogy a bálban minden nő fehér ruhában van, és mégsem tűnik fel, olyan változatosságot kreáltak így is közöttük. 

Az ilyen részleteket mindig imádom, egyrészt mert nagyon tudom értékelni a bele fektetett munkát, másrészt mert akár sokadik nézésre is fel lehet fedezni olyasmit, ami korábban nem tűnt fel.

És ami nagyon határozott piros pont a filmnek: a zene! Ó, te jó ég, a 2005-ös Büszkeség és balítélet aláfestő zenéi szinte tökéletesek. Régiek és modernek egyszerre, sokszor még azután is dudorásztam őket, hogy véget ért a film, és bevallom, időnként magukban is hallgattam már őket. 

Szintén a rendező, no meg a forgatókönyvíró zsenijét dicséri, hogy azért itt-ott sikerült humort is csempészni a történetbe - a függöny mögé elbújó Lizzie, az ajtónál hallgatózó és lefagyó Bennet família, az Elizabeth szerelmi életéről csevegő családtagok vagy éppen a Mr. Bingley érkezésekor tébolyultam pakoló családtagok jelenetei mind-mind apróságok, viszont megmosolyogtató és nagyon élő jelenetek.

Ami pedig a karaktereket illeti: ha Colin Firth a tökéletes Mr. Darcy, be kell valljam, számomra sokkal jobb Lizzie Keira Knightley, mint Jennifer Ehle. Lizzie tele van élettel, energiával, egy jó nagy adag lázadással - a maga idejében nagyon is modern a gondolkozása. Ezt nekem sokkal jobban átadja Keira Knightley alakítása, mint a korábbi.

A karakterek közül pedig még Wickhamet kell kiemelnem. Bevallom, a korábbi feldolgozásban egyáltalán nem éreztem csábítónak, sőt. A szeme se állt jól, nem volt az az elbűvölő, jóképű férfi, aki a könyvben. Ellenben ebben a változatban! Itt nagyon is éreztem a kémiát Lizzie és Wickham között, a sima modora és pálfordulása is tökéletes volt - már ami az alakítást és a szereposztást illeti. Nyilván itt az idő rövidsége miatt kevesebb jelenet és részlet jut ennek kibontására, de ha tisztán a színészválasztást nézzük, nekem a 2005-ös változat jobban működik. (Mondjuk nyilván nem véletlenül érezzük a kémiát - a Keira Knightley és a Wickhamet alakító Rupert Friend később egy párt alkottak.)

Azt is nagyon szeretem, hogy ebben a Bennet lányok édesanyjának emberi oldalát is láthatjuk. Itt is megőrzi a botorságokra való hajlamát, de egy-egy jelenet erejéig időt fordítanak rá, hogy azért megértsük, miért ilyen.

Persze azért nem érzem hibátlannak a filmet, egy nagyon fontos elemet nagyon hiányolok belőle: az igazi lezárást. Imádom Darcy járkálását a Bennet ház előtt, ezzel együtt valahogy sosem éreztem igazán lezártnak így a sztorit. Van persze egy kivágott, alternatív lezárása is, azt a jelenetet viszont már túl... nos, nyálasnak érzem. (Már a mezőn sétálós jelenet is a határt súrolja.)

Összességében viszont nagyon ajánlom mindenkinek ezt a filmet is - nem a BBC minisorozata helyett, hanem amellett. Hangulattól függően lehet választani a pörgős, modern és a lassabb folyású, hosszú, részletesebb és szöveghűbb változat között. Mindkettőnek meg lehet a helye az ember életében.