Breaking News

100 könyv vagy nem 100 könyv?

Fotó: Pixabay


A bejegyzés elején szeretném leszögezni, hogy az olvasás nem a lóversenyről szól, sőt - semmilyen versenyről. És persze nem a mennyiség, hanem a minőség a fontosabb. 

Ezzel együtt a Moly és a Goodreads korában olyan könnyű kilistázni, ki mit és mennyit olvasott, hogy az ember elkerülhetetlenül követni kezdi és versenybe száll - jó esetben saját magával. Ráadásul ennek a pozitív oldala, hogy remek motiváció is lehet!


Én évek óta figyelem, mit és mennyit olvasok, de évek óta nem csinálok problémát belőle, azon már túl vagyok. Főleg hogy egy kisebb-nagyobb mértékben évek óta tartó olvasói válságban voltam. 

Mindenesetre az első blogturnés években a minimum az évi 100 könyv volt, és igazából ez még mindig a fejemben van - annak ellenére, hogy a fenti okokból (sem) értem el évek óta.

Viszont az idei évem hihetetlenül olvasósan indult. Végre megint volt kedvem olvasni, és bele is vetettem magam a könyvekbe - de úgy igazán! És évek óta először éreztem, meglehet a 100, mint a régi időkben.

Nyáron viszont megint leültem kicsit, most pedig versenyben vagyok magammal. Nem fog összedőlni a világ, ha nem érem el, félre ne értsetek, de olyan jó lenne!

Jelenleg a számok ellenem dolgoznak, mutatom a statisztikám:




Mindenesetre gondoltam, megosztom veletek, hogy ez lenne a cél, és még 16 könyv vár rám addig. 

Ti nézitek, mennyit olvastok - akár könyvre, akár oldalra? És mi az idei cél?

1 megjegyzés:

  1. Szia! Nekem az a célom, hogy meglegyen a 20 vagy 21 könyv idén. Ebből biztos meg lesz a 20. könyvem, ami inkább kérdéses az, hogy áttudom-e lépni a 20-s határomat. Az is szuper lenne, hogy ha a 20. könyvemet betudnám fejezni, mert tavaly kevesebbet olvastam, mint ebben az évben. :)

    VálaszTörlés