A következő évaddal lezárul egy korszak: véget ér az Outlander tévésorozat
Az Outlander tévésorozat sikere valószínűleg annak idején sokakat meglepett, hiszen egy történelmi sorozatot, ilyen büdzsével évadokon keresztül vinni nem kis teljesítmény. Márpedig az Outlander már a 7. évadára készül.
Most pedig berendelték a 8. évadot is, egyúttal bejelentették, hogy ezzel az évaddal le is zárul a széria.
Bár a hír derült égből villámcsapásként érkezett, valójában végiggondolva van benne ráció.
Az Outlander könyvsorozat elvileg 10 részes lesz, a 9. könyv jelent meg, és látva az eddigi könyvek megjelenési ütemét, feltételezhetjük, hogy még jó pár év, mire a legutolsó könyv megjelenik.
A sorozat esetében 7. évad extra hosszú, 16 epizódos lesz, így jogosan feltételezhetjük, hogy már bele fog kapni kicsit a 8. könyv történetébe is. Ezután pedig következik majd a most berendelt, a tervek szerint 10 részes évad. Ugyan hivatalos információink nincsenek róla, de nagy eséllyel ez az évad feldolgozza majd a 8. könyv maradék részét és a tavaly frissen megjelent 9. könyv sztoriját is.
Márpedig azt egy sorozat nem nagyon engedheti meg magának, hogy eljut valameddig, majd tart 4-5 év szünetet, és visszatér egy új évadra.
Megoldás lehetett volna az, hogy Gabaldon előre megosztja a 10. könyv történetét, de ez valószínűleg a könyv miatt nem lett volna ideális megoldás, és az is könnyen lehet, hogy még nincs is kész teljesen a történet, hogy Gabaldon át tudja adni nekik a teljes sztorit.
A másik megoldás az lett volna, hogy a sorozat készítői maguk szövik tovább a sztorit, a későbbi könyvtől eltérő módon.
De ha belegondolunk, tekintve, hogy az Outlander ezen a ponton már sokkal inkább családtörténet, mint csupán Jamie és Claire szerelmének története, valójában ügyes megoldással ezen a ponton már bárhol lekerekíthető a történet.
Így viszont én egyelőre örülök, hogy nem váratlanul zárul majd le a sorozat, hanem tervezetten, szépen el tudják varrni a szálakat. És már csak egy kérdés marad bennem: a szerző ezer éve ígéri, hogy az Outlander zárókötetéből ki fog derülni, miért volt ott a sorozat elején Jamie szellemként Claire-t figyelve. Ez vajon így bekerülhet a sorozat lezárásába? Vagy ezt megtartja Gabaldon az utolsó könyvig.
Nincsenek megjegyzések