Breaking News

Megjelent Fiala Borcsa YA regénye, a Lepkebáb

A Kolibri Kiadó #POV könyvsorozatába újabb magyar könyv érkezik, Fiala Borcsa YA regénye, a Lepkebáb!

A szerző a Facebook oldalán így ír a történetről:

A Lepkebáb a felnövés regénye, amiben egyesítettem mindazt, amit egykori tinédzserként átéltem, illetve szülőként érzékelek nap mint nap. Ez az a könyvem, amit a legtovább érleltem magamban, hosszan dédelgettem a gondolatokat, az elképzeléseket, hogy az a (szerintem) legtökéletesebb formában tudjon megvalósulni. Úgy, hogy ha a kamaszkori énem elolvassa, azt mondja majd: „ez fasza lett, köszi”.


Egyébként a könyvet a Könyvhéten dedikáltatni is tudjátok, június 10-én, szombaton 10 órától a Kolibri Kiadó stanjánál dedikál a szerző.





A fülszöveg:

Liza világa kerek és biztonságos.
Aztán kiderül, hogy mégsem annyira tökéletes, mint hitte, de hát legkésőbb kamaszkorában mindenki rájön erre. Arra viszont nem számított, hogy egy szokványos délutánon megnyílik alatta a padló, elnyeli a sötétség, és kezdetét veszi végtelennek tűnő, világokon, veszélyeken, kemény próbatételeken keresztül vezető útja.
A megpróbáltatások során súlyos kérdésekben kénytelen dönteni: élet, halál, becsület, felelősség. Egy különös házban bepillanthat a lehetséges jövőjébe, és egy szigeten megtalálja a szerelem is.
De Liza haza akar térni.
Mindenáron.

"Semmi másra nem vágyott, csak hogy végre otthon legyen, a szobája biztonságos fészkében. Ahol minden sarkot, foltot, párnahuzat tapintást, parketta nyikorgást, fűtéscső csordogálást, és napszítta fa illatot még a tenyerénél is jobban ismer. Otthon végre ledőlhet az ágyában, és átgondolhatja ezt az újdonság lavinát, ami ma történt körülötte.
Persze, amikor Liza zavart búcsút intett a barátnőinek, hogy hazameneküljön az ismerős közegébe, azt még csak nem is sejthette, hogy az igazán megrázó változások éppen odahaza fogják érni.
És onnantól fogva már soha többé nem lesz semmi ugyanolyan."



A szerző a könyvvel:

Nincsenek megjegyzések