Breaking News

Itt vannak az első fotók a Teknősök végtelen sora adaptációból!

Még 2019-ben írtam róla utoljára, hogy dolgoznak John Green egy újabb könyvének, a Teknősök végtelen sorának az adaptációján. 

Ahogyan néhány hete kiderült, a film idén végre debütál, egészen konkrétan az HBO Maxra érkezik valamikor idén. 

Az adaptációt Hannah Marks rendezte, a főbb szerepekben Isabela Merced és Felix Mallart lesznek láthatóak. John Green maga is részt vett a projekt megvalósulásában producerként.


Most pedig itt vannak az első jelenetfotók is a filmből!











A könyv fülszövege:

A tizenhat éves Azát sosem hozta igazán lázba a szökevény milliomos, Russel Pickett utáni nyomozás, de miután százezer dolláros pénzjutalom forog kockán, legjobb és legvakmerőbb barátnőjével, Daisyvel buzgón kutatni kezd utána. Együtt próbálják megtalálni az utat először is Pickett fiához, Davishez.
Aza minden erejével igyekszik. Próbál jó gyerek, jó barát, jó tanuló és még jó detektív is lenni, miközben sötét belső gondolatai spirálként tekerednek köré.
John Green, az Alaszka nyomában, a Katherine a köbön, a Csillagainkban a hiba, és Papírvárosok díjnyertes szerzőjének várva várt új könyve kíméletlen őszinteséggel meséli el Aza történetét.
A Teknősök végtelen sora ragyogó regény szerelemről, akaraterőről és egy élethosszig tartó barátságról.

Nincsenek megjegyzések