Breaking News

Éldekorált kiadásban is megjelenik Kerstin Gier Silber sorozata!

Kerstin egy korábbi sorozata, a Rubinvörös már megjelent magyarul éldekorált kiadásban a közelmúltban, a Nefelejcs pedig már alapból érkezett ilyen verzióban az első megjelenésekor - most pedig a másik trilógiája is érkezik ilyen változatban. 

A Silber sorozat szintén fantasy, az időutazás helyett viszont itt az álmoké a főszerep. A könyvekből a közelmúltban adaptáció is a készült, ami a Prime Video kínálatában érhető el. Bevallom, én még nem láttam, viszont a Maxton Hall most nagyon pörög, erre is biztosan ránézek majd. 

A Silber borítója alapból sok olyan elemet tartalmaz, ami mintás-cirkalmas, az éldekoron ezek köszönnek vissza, a borító alapszínében, szóval egyszerre mondható a minta visszafogottnak és díszítettnek.

Az első könyv fülszövege:

Kerstin Gier bestseller-szerző az álmok titokzatos birodalmába csábít minket.

Titokzatos ajtók gyíkot mintázó ajtógombokkal, beszélő kőfigurák és egy megvadult dadus, kezében egy bárddal… Liv Silber álmai az utóbbi időben meglehetősen félelmetessé váltak. Az egyik végképp nem hagyja nyugodni. Ebben az álomban egy temetőben járt éjjel, és szemtanúja volt, amint négy fiú komor hangulatú, mágikus rituálét hajt végre. Ezek a fiúk azonban nagyon is valós kapcsolatban állnak Livvel, hiszen Grayson és három legjobb barátja tényleg léteznek. Liv nemrég iratkozott be abba az iskolába, ahová ők is járnak. Tulajdonképpen egészen kedvesek. De ami igazán ijesztő – még az éjszakai temetőknél is sokkal ijesztőbb –, az az, hogy a fiúk olyan dolgokat tudnak Livről, amiket nappal soha nem ejtett ki a száján – álmában viszont igen.

Ez vajon tényleg lehetséges? Hogy miképpen, az tökéletes rejtély Liv számára, de egy jó kis rejtélynek Liv még soha nem tudott ellenállni…


A három éldekorált változat:





Nincsenek megjegyzések