Breaking News

A Bridgerton 4. évadának tervezői az álarcos bál jelmezeiről mesélnek egy új videóban




A Bridgerton jelmezeinek kérdésköre már az első évad óta vitákra adnak okot. Már az első évadban sem voltak teljesen korhűek, azóta meg csak még inkább eltávolodtak tőle.

Ahogy a tervezők a videóban megfogalmazzák: nem régenskort akarnak megjeleníteni, hanem egy fantasy régenskort, ahogy mondják, alapul valamin, de mindent "bridgertonítanak". 

A Bridgerton 6-7 éve alatt egy egész jelmezházat felhúztak, rengeteg ruhára és egyébre van szükség ahhoz, hogy teljes bálokat jelenítsenek meg. Hiszen gondoljunk bele, nem csak a főszereplőket kell öltöztetni, hanem az utolsó statisztát is. (Részben ezért ilyen drágák a kosztümös filmek. Pedig milyen szép is lenne egy Pokoli szerkezetek adaptáció!)

A kor mellett inspirációul szolgáltak más, korábbi filmek és sorozatok, amikben álarcos bál szerepelt. 

Jó néhány szereplőről tudtuk alapból is, kinek öltöztek, de nem mindenkiről. 

Benedict esetében az inspiráció Shakespeare maga volt, az ő ábrázolásai.

Sophie esetében változtattak kicsit a könyvhöz képest, hogy ne legyen a többi ruhához képest túlságosan idejétmúlt a ruha szabása, és arra is törekedtek, hogy ne legyen olyan, mint a Disney Hamupipőke meséjében. A maszkja eredetileg kisebb volt, de nagyobbra vették, hogy Benedict nehezebben tudja beazonosítani.

Sarolta királyné báli parókájában a valódi királyné egyik koronájának replikája van. A parókák esetében mindig van egy külön kalitkakészítő, aki megcsinálja azokat az alapokat, amikre aztán építkeznek. És ami a döbbenetes, hogy a báli paróka "kalitka" része is haj!

A videó sajnos angol nyelvű, felirat nélkül, de már csak a képvilágáért is érdemes megnézni.


A videó:

Nincsenek megjegyzések