Breaking News

Az MKKE kéri az árkötöttségi törvény eltörlését!




Tavalyelőtt október 1. óta él az árkötöttségi törvény, ami nagyon röviden összefoglalja szabályozza, hogy az új könyvekre 1 éven keresztül nem adható 10%-nál nagyobb kedvezmény - sem a kiadók, sem a könyvkereskedők részéről.

Azt hiszem, kijelenthetem, az olvasók egyöntetűen utálják ezt a törvényt, és a szakmából is rengetegen bírálták.

Az MKKE már korábban próbált ezzel kapcsolatban szakmai egyeztetést indítani a kormánnyal, de zárt kapukat találtak.

Most, hogy nagy változások várhatóak az országban, megpróbálják újra.

Ma a következő hír jelent meg az MTI oldalán:

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) elnöksége arra kéri az Országgyűlést, hogy a "könyvek árkötöttségéről szóló", 2024-ben elfogadott jogszabály-módosítást, amelyet könyvtörvénynek is neveznek, a piacra gyakorolt kedvezőtlen, versenykorlátozó hatása miatt helyezze hatályon kívül - írták a szervezet hétfői közleményében.

A valamennyi hazai könyvforgalmazó és könyvkiadó által kötelezően alkalmazandó, a könyvek árkötöttségére vonatkozó törvénymódosítás 2024. október 1-jén lépett életbe: a változás értelmében a 2024. szeptember 30-át követően megjelenő, a jogszabály hatálya alá eső könyvek fogyasztói árából maximum 10 százalék kedvezményt biztosíthat a forgalmazó a megjelenést követő egy évben.

A vásárlás során biztosított kedvezmények - beleértve a csomagolási, kézbesítési és postaköltségek átvállalását is - együttes értéke sem haladhatja meg a könyv fogyasztói árának 10 százalékát.

A könyvtörvényt bírálták a szakmai szervezetek, a többi közt kifogásolták, hogy nem előzte meg egyeztetés a törvényjavaslat benyújtása és a hatályba lépése előtt sem. A MKKE szerint a törvény nem szolgálja a kitűzött célt - az új termékek, a kisebb könyvesboltok és a sokszínű piac védelmét - sőt, ellene dolgozik, mivel a kiadók - amelyek saját boltot vagy webshopot üzemeltetnek - a törvény miatt elveszítik azt a lehetőséget, hogy vásárlóiknak saját felületeiken nagyobb kedvezményt biztosítsanak, így a forgalmas helyeken boltokat üzemeltető könyvesláncok kerülnek előnybe.


Forrás: MTI

Nincsenek megjegyzések