Cat Patrick: Úgyis elfelejtem

Úgyis elfelejtem


Ez az első könyv, amit idén elolvastam. Már csak ezért is megérdemli, hogy írjak róla. Meg amúgy is sok gondolatom támadt vele kapcsolatban.

Tehát először is a történetről néhány szóban.
A főhősnő, London egy különleges problémával küzd: előre emlékezik és visszafelé felejt. Ez annyit jelent, hogy reggel 4:33-kor akármit is csinál, elfelejti ami aznap történt, azaz a múltjából semmire sem emlékezik. Viszont pontosan tudja, hogy mi fog történni vele 10-20 év múlva, mert éppúgy emlékezik a jövőjére, mint mi a múltunkra. Fogalma sincs, hogyan ismerkedett meg a barátnőjével, de arra pontosan emlékszik, hogy évek múlva együtt fognak utazgatni. Épp ezért London minden este jegyzetet készít, hogy tudja, mire számítson. Egyszer csak azonban felbukkan egy új fiú, Luke, akit valamiért nem lát a jövőjében, pedig úgy érzi, fontos szerepet játszhat az életében.

Na jó, el kell mondanom, hogy imádtam ennek a könyvnek az alapötletét. Ez az előre emlékezik, visszafelé felejt dolog nagyon-nagyon jó ötlet. Amint elolvastam, hogy miről szól a könyv, tudtam, hogy meg kell szereznem.

És összességében nagyon tetszett, szóval mindenkinek csak ajánlani tudom. Olvastatja magát, mert az ember végig kíváncsi: miért nem látja Luke-ot a jövőjében, mi ez az egész temetés, egyáltalán meggyógyulhat-e, és miért van ilyen állapotban, miért rejtegeti az anyja az apjával kapcsolatos dolgokat stb.

Nagyon tetszett London és Luke kapcsolata. És hadd emeljem ki azt a bizonyos levelet, amit Luke ír. Komolyan mondom, rákerült a kedvenc szerelmes leveleim listájára, imádtam!
Nagyon jó ötlet volt ez az egész jegyzet dolog, tényleg így képzelem azt, hogy egy hasonló problémával küzdő ember hogyan dolgozza fel a helyzetét. És az is tetszett, ahogyan London próbálja irányítani az életét a jegyzetekkel: hogy amikor látja, hogy valami nem fontos az életében vagy valaki megbántotta, egyszerűen nem írja fel jegyzetben, hogy elfelejtse. Szerintem ez tipikus emberi reakció, és ha tudnánk a jövőnket, az egész életünket tönkretennénk ilyesmikkel. A másik pedig az irányítással kapcsolatban: amikor London élete egy pontján úgy dönt, hogy változtat a jövőn, vagy legalábbis megpróbál változtatni rajta. Na, ez is nagyon tetszett. Egyrészt mert szerintem logikus, hogy megpróbálja. Hiszen mi értelme annak, ha valaki ismeri a jövőt, ha nem próbál változtatni rajta? Mert különben mi értelme tudni? És egyébként is? Ki az, aki a borzalmakat látva a jövőben nem akarna változtatni rajta? Másrészt mert – hála annak, hogy rengeteg természetfeletti történetet ismerek – mindig foglalkoztatott a jövőlátás problematikája. Mert én azt gondolom, hogy a jövő a döntéseink miatt egy folyamatosan változó dolog, ami nincs kőbe vésve. Ha ez itt nem merült volna fel, még ha csak halványan is, akkor nem lett volna reális a történet szerintem.
Aztán SPOILER!!! nagyon tetszett, amikor kiderült, hogy az egyetlen emléke a múlttal kapcsolatban az öccséhez kapcsolódik. Mert mindent ez változtatott meg az életében. Én a saját tapasztalatomból is tudom, hogy bizony van olyan, amikor az ember agya önkényesen töröl dolgokat – vagy legalábbis elzár –, hogy megkímélje. És ezeket mindig valami nagy trauma okozza. És oké, tudom, hogy Londonnak autóbalesete volt, de nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy nagy szerepet játszott ebben az egész felejtés dologban az, hogy ez egy védekező mechanizmus a részéről.

SPOILER vége!!!

Imádtam az apró őrültségeket benne, mert hihetőbbé tette az egészet: a cipőnézegető játékot, a fülfestegetés stb.

És akkor megint szeretném megjegyezni, hogy konkrétan imádom a könyv borítóját! Sokkal jobb, mint az eredeti. Már amikor először láttam, megfogott. Gratula Egyed Reginának ezúton is. Bár a neve nincs benne a könyvben, én mindig tudni fogom, hogy ő volt az elkövető, és ezt el is mondom, minden ismerősömnek! :D

Na, és akkor jöjjenek azok a dolgok, amik nem tetszettek annyira.

Nagyon sokáig kicsit kuszának éreztem ezt az egész mit mikor, hogyan felejt el – ez még tisztább volt –, és mire emlékszik pontosan. Hogy pl. ha ma felkel, akkor mennyire előre felejti el az emlékeit. Mármint értem, aznap nem emlékszik már arra, hogy mi fog történni vele aznap, de azért ez nagyon sokáig nem derül ki normálisan. Vagy én nem olvastam elég értően. Szóval ez szerintem kicsit kusza volt.

Aztán valahogy egy csomó dolgot éreztem kicsit kifejtetlennek. Ezek még nem voltak zavaróak, de azért érdekelnének. Miért festeget pl. Luke füleket? Csak van valami oka. Pontosan mi történt Jamie-vel és a tanárral?

A vége felé pedig valahogy mintha nagyobbak lettek volna az időbeli ugrások, így egy csomó olyan dolog volt, amivel kapcsolatban kérdőjel maradt bennem, pedig simán bele lehetett volna írni. SPOILER!!! Mi lett azokkal, akik elrabolták az öccsét? Pontosan hogyan kereste meg az apját, és milyen volt az első beszélgetésük? Miért nem látta korábban Luke-ot a jövőjében és most miért mégis? És egyáltalán, miért nem volt erősebb az a jelenet, amikor először megismeri másnap Luke-ot? Aztán ha már Luke... Most akkor mi lesz vele? Sikerült megváltoztatni a jövőt, és akkor nem fog meghalni fiatalon? És mikor fognak lefeküdni? (Igen, olyan vagyok, mint Luke. Engem is érdekel.) És egyáltalán mi van akkor az öccsével? Oké, találkozni fognak. De hogy reagált az öccse, amikor kiderült, hogy nem az igazi szülei nevelték? Milyen volt az első találkozás? Nem mondom, hogy baj, ha egy-két dolgot a képzeletünkre bíz az író, de ez nekem túl sok volt.

SPOILER vége

Na jó, szóval nagyon tetszik az alaptörténet, a kivitelezésben azonban találtam egy-két dolgot, ami mehetett volna jobban. Ennek ellenére tényleg nagyon tetszett, méltó első könyv erre az évre. :D Ja, és külön értékeltem, hogy nem sorozat. Imádom a sorozatokat, de jó néha önálló könyveket olvasni. 
Tessék megszerezni és elolvasni! :))


Könyvelőzetes:

Rendeld meg a képre kattintva!