Lois Lowry: Az emlékek őre

Bölcsesség egy gyerekkönyvben

Az emlékek őre

Életem egyik legtanulságosabb, legelgondolkodtatóbb gyerekkönyve és egyik legjobb disztópiája

A blogturnéról

Sokatoknak ismerős lehet Lois Lowry - Az emlékek őre című könyv. Magyarországon először 2001-ben jelent meg Tóth Tamás Boldizsár fordításában az Animus kiadónál. Az évek során számos fiatal és felnőtt szívébe lopta be magát a mű és idén szeptember 11-én a hazai mozikban is bemutatják a könyvből készült készült filmet.

Ennek örömére a hazai forgalmazóval, a Big Bang Mediával közösen játékra invitálunk titeket és lehetőségetek nyílik megnyerni a 10 db páros jegy egyikét.
A játék mellett minden állomáson különböző értékeléseket, érdekességeket, extrákat olvashatsz a könyvről és a filmről.

Eredeti cím: The Giver
Kiadó: Animus
Oldalszám: 238
ISBN: 9789633242711
Fordító: Tóth Tamás Boldizsár
Sorozat: Az emlékek őre 1.
Bechdel-teszt: megbukott
Függővég: van
Moly link (89%)
Goodreads link (4,11)
Megrendelési link

A tizenkét éves Jonas olyan világban él, melyben nincs igazságtalanság, éhezés, erőszak, nincsenek kábítószerek, a családok életében is teljes a harmónia. Ezt a tökéletesnek tűnő világot a bölcsek tanácsa vezeti. Ők azok is, akik a tizenkettedik évüket betöltött fiúk és lányok egész életre szóló pályáját kijelölik egy évente megrendezett ceremónián. Történetünk hősét valami egészen egyedi feladatra tartják alkalmasnak. Miközben egy különös öregember felkészíti őt hivatása betöltésére, Jonsa előtt feltárul, milyen titkok lapulnak az őt körülvevő világ békéje mögött. A fiú vakmerő tettre szánja el magát…

Véleményem

Szeretem, ha egy könyvvel megvan a közös történetünk. Persze minden könyvvel megvan, hiszen valahogyan a kezembe kerül, valami történik, amikor elolvasom, de mégsem mondom minden általam olvasott könyvre, hogy történetünk van. Hiába kérdeznék meg tőlem, pontosan hol olvastam a Bridgerton család első részét és milyen idő volt közben, ellenben soha nem felejtem, hogy amikor a New Moont olvastam, kint feküdtem a házunk előtt, kellemes, késő tavaszi nap volt és lágyan fújdogált a szellő. Ez is mutatja, hogy a közös történetet egy könyvvel nem feltétlenül a könyv minősége adja, hanem valami más... 

Az emlékek őrével már azelőtt megvolt a magunk kis története, hogy olvasni kezdtem volna. Általános iskolában egy roppant okos és lelkesítő tanárnőm kitalálta, hogyan is vehetné rá az olvasásra ötödikes nebulóit a tánc és dráma tantárgy oktatásának keretében. Semmilyen más tárgyat nem tanított nekünk, azt is csak fél évig, de soha nem felejtem el. Ugyanis hatalmas szerepe van abban, hogy olvasó lettem, mert ő mutatott be engem Louis Sacharnak. Nem megyek bele részleteiben a dolognak, mindenesetre rövid úton a könyvtárba jutottam, teljes szerelemben Sachar könyveivel. Akik ismerik mindkét szerző könyveinek magyar kiadásait, azok már sejthetik, hogy hogyan is jön ide a történet. Ugyanis Lois Lowry könyvei ugyanabban a kiadásban, ugyanazzal a külső designnal jelentek meg az Animus kiadónál, mint Sacharéi. És soha nem felejtem, hogy milyen meglepő elutasítással fordultam Lowry minden könyve felé. Ma már nem így lenne, hanem ha tetszett az egyik, nagy eséllyel rohannék is megvenni a másikat is, hátha... De akkor valamiért haragudtam erre a szerzőre, nem értettem a furcsa szánkót a borítón, és egyébként is, hogy merészeli Lois Lowry, hogy még a keresztneve is hasonló, ezért tök sok ismerősöm összekeveri az én szeretett Louis Sacharommal. Éretlen és bolond voltam, hiába. No meg előítéletes, de nagyon.

Egy szó mint száz, akkor szépen elsétáltam a könyv mellett és maximum egy megvető pillantással jutalmaztam, akárhányszor jött velem szembe a könyvtárban. És te jó ég, hányszor jött szembe! Egyre idősebb lettem, de ez a könyv valahogy mindig minden könyvtárban ott volt, és mindig undokul kiabálta felém, hogy nem olvastam el. És tényleg nem.

Aztán blogolni kezdtem, Az emlékek őre pedig feledésbe is merült egy időre az életemben, voltak nekem fontosabb dolgaim is a kedvenc YA sorozataimmal. Viszont jött az újabb fordulat, a nagy disztópialáz, amiből természetesen nem maradhattam ki. És így, láss csodát, Lois Lowry könyve, amit sok amerikai oldalon már klasszikusként emlegettek, megint az arcomba vigyorgott. Igaz, akkor még csak a szerző neve tűnt fel, és nem sikerült összekötnöm fejben a The Giver címet a magyar Az emlékek őrével. És az is nagyon meglepett, hogy az a bizonyos szánkós borítós gyerekkönyv egy disztópiát rejtett. Fene se gondolta. De csak elkezdett motoszkálni a fejemben, hogy talán olvasni kellene, talán mégis adhatnék neki egy esélyt... Végül a film adta meg az utolsó löketet ahhoz, hogy elhatározzam, márpedig nekem Az emlékek őrét mindenképpen olvasnom kell. Így amikor a blogturné ötlete felmerült, egy percig sem haboztam, jelentkeztem.

És milyen jól tettem! Hosszú történet a miénk a könyvvel (ahogy a bevezetőm hosszából is látszik, pedig igyekeztem nagyon lerövidíteni), de azt mondom, szükségem volt arra, hogy ezt a hosszú utat bejárjam. Nem vagyok biztos benne ugyanis, hogy ezt a történetet 10-11 éves fejjel annyira értékeltem volna, mint most. Talán még rossz emlékeket hagyott volna bennem, hiányoltam volna a romantikus szálakat, az igazi rózsaszín happy endet és tuti, hogy kinyírtam volna magam a függővégtől.  Márpedig ha ez történik, soha nem vettem volna újra kézbe. Lehet, hogy nem, de ezt már nem tudjuk meg. Mindenesetre az biztos, hogy vétek lett volna kihagynom az olvasását, és mindenkinek vétek, legyen 10 vagy 70 éves. Ez a könyv ugyanis elgondolkoztató, furcsán háborogni kezd tőle az ember lelke, mégis - mivel gyerekkönyv - kedves marad, nem ránt mély depresszióba, csak felnyitja a szemünket. Aztán napokig - sőt, gyanítom, hetekig, de ezt még nem sikerült kiderítenem, mert nem telt el ennyi idő az olvasásom óta - folyamatosan eszébe fog jutni a könyv, a nap legváratlanabb pillanataiban, mintha csak a bőre alá férkőzött volna. Mindig eszünkbe jut egy új vetület, egy új gondolat. Alig várom, hogy újraolvassam és még többet észrevegyek és még többet törhessem rajta a fejem.

Az emlékek őre egy nagyon is félelmetes világot tár a szemünk elé. Az első egy-két oldalon ezt talán még nem érezzük, de azért az olvasó már nagyon hamar érzi, hogy itt valami nagy gond van. A nagyon érdekes azonban az, hogy egy olyan fiú szemszögéből követhetjük az eseményeket, aki ebben a világban nőtt fel, aki nem ismer mást, ezért számára az egész szabályok közé szorított világ teljesen természetes. Nagyon sok disztópiában érezzük a főhősünkben az elvágyódást, a szenvedést. Ott van Katniss, akit teljesen jogosan gyötör a viadalok létezése. Vagy Tris, aki bár nem lázad a rendszer ellen, azt nagyon is érzi, hogy nem jó helyen van. Jonas ezzel szemben teljesen jól érzi magát úgy, ahogy van. Nem tartja furcsának, hogy a gyerekeket nem a szülők nevelik, hanem kvázi örökbefogadós jelleggel mindenkinek kiosztanak kettőt központilag - egy A és egy B neműt. Nem tartja furcsának, hogy még a nevét sem dönthetik el azok, akik nevelni fogják. Ahogyan azt sem, hogy a szigorú szabályok pontosan meghatározzák, hogy egy gyerek melyik életévében milyen ruhát hordhat, mit csinálhat, mit játszhat és mit tehet, 12 éves kora után pedig még azt sem tartja számon, hogy egyáltalán mennyi idős. Ahogyan az sem üt szöget a fejében, hogy miért és hová tűnnek el azok a csecsemők, szabálysértők és öregek, akiket "elbocsátanak". Jonas, a főszereplőnk, aki épp élete egyik legmeghatározóbb eseménye előtt áll, ezek közül semmit sem kérdőjelez meg. Ez a világ, ami így jó és békés, ahogy van. Nem lehet ez másképp. (Miközben persze mi tudjuk, hogy de, hogyne lehetne.)

Ahogy az olvasó halad előre lapról lapra, oldalról oldalra döbben rá a világ visszásságaira, nyílik fel a szeme, lényegesen gyorsabban, mint ahogy Jonaséi, akit megköt a saját társadalma. A jó az egészben, hogy mindez a furcsaság nem egyszerre szakad a nyakunkba. Nem kapunk valami különlegesen borzalmas eseményt, ami a szokásosnál jobban feldühíthetne minket. Egyszerűen megkapjuk ennek a 12 éves fiúcskának a mindennapjait, és a hétköznapokból tudjuk meg, hogyan is működik a világ. A gyerekjátékokból, a kedvesen gügyörésző kisbaba neveléséből, a barátságokból, az asztal körüli vacsorákból és reggelikből. Olyan emberi momentumokból, amelyek nekünk teljesen természetesek, de Jonas számára a természetes módjuk egész más. Különösen sokkoló például, amikor az író felidézi az olvasóban a saját gyerekkorát, a kemény világ közepén átjár minket a kellemes nosztalgia, aztán hirtelen, egyetlen csettintéssel ezt is elveszi - és még szörnyűbbé válik minden. Érzelmi szinten bizserget meg minket, nem az eszünkre hat. És ezt nagyon jól és nagyon finoman csinálja.

Amikor azonban Jonasnak különleges hivatást választanak és ő lesz az emlékek őrzője, tanulni kezd. Belelát a régmúlt emlékeibe, rádöbben arra, hogy létezik fájdalom, szenvedés, háborúk... de létezik szeretet, elfogadás, szabadság is. Jonas is döbben rá, hogy a tökéletes szabályozott és gördülékenyen működő világ mennyire nem tökéletes. Persze, senki sem éhezik, nincsenek háborúk és nincs igazi fájdalom. De az ár, amit ezért fizetnek, hatalmas, és lehet, hogy nem éri meg. Nem éri meg, ha közben nem érezhetik a felszabadultság örömteli érzését egy pillanatra sem. Vagy nem láthatják, milyen gyönyörű is tud lenne egy friss, ropogós, piros alma. Jonas erre ébred rá, mi pedig vele együtt arra, hogy mennyi csoda van a mi életünkben, amit egyáltalán nem értékelünk. 

Láttátok az ötödik elem című filmet? Na, valami hasonló tanulási folyamaton megy át Jonas is, mint abban Mila Jovovich karaktere. Rá kell jönnie a nagy igazságra, ami időről időre bebizonyosodik, és amin mi, emberek sosem tudtunk változtatni, amióta világ a világ: ha nincs fájdalom, nincs öröm sem. Sokan szokták tőlem kérdezni, hogy mi a kedvenc idézetem, és mindig ugyanazt a választ adom. Azok az idézetek, amelyek ehhez a gondolathoz kapcsolódnak, van belőlük egy jó nagy csokorral. És most milyen boldog voltam, hogy itt is előkerült a téma. Hajlamosan vagyunk valami tökéletes világ után ácsingózni, ahol nincsenek megoldásra váró problémák, nincs fájdalom, nincs semmi, ami "rossz". És pont ezt kéne felfognunk és megértenünk!

Mert egyébként talán pontosan ennek a tanulságnak kellene előkerülnie a disztópiákban, és bizony sok mai disztópiában ez elsikkad. Hiszen vizsgáljuk csak meg ezeket a disztópiákat! Meg úgy alapjáraton ennyire messzire sem kell mennünk, pillantsunk vissza a legpusztítóbb ideológiákra a saját történelmünkből. Nem az volt mindegyik alapja, hogy elhozza az utópiát, a tökéletes világot, ahol senki sem éhezik, ahol semmi sem fáj, ahol mindenki egyenlő, béke van és boldogság és rózsaszín lufik? És aztán mindegyiknek az lett a vége, amiről a disztópiákban olvashatunk. Mindegyikben elvész valami: az egyén, a szabadság, a szabad akarat, a hirtelen jött döntések és a spontán akciók szépsége... Mert tökéletes világ egyszerűen nem létezik, bármennyire ácsingózunk utána. (Vigyázz, mit kívánsz!) Ha minden tökéletessé akarunk formálni, útközben elveszítjük az igazán fontos dolgokat, és csak akkor jön el a valódi borzalom.

Számomra pontosan ezt az üzenetet adta át tökéletesen Az emlékek őre. Hatalmas teljesítmény, hogy ezt oly módon teszi, hogy tökéletes befogadható a gyermekek számára is. Úgy fájdalmas, hogy nem ránt magával, és úgy gondolkoztat el, hogy egy pillanatig sem válik érthetetlenül filozofikussá.*taps és főhajtás Lois Lowrynak*

Jonasszal pedig melyik olvasó ne tudna azonosulni? Különleges gyerek, mert lát, mert látni akar és hajlandó is. De ettől eltekintve Jonas teljesen átlagos. Betartja a szabályokat, még ha néha kicsit feszegette is a határokat, hogy aztán megtanulja, hogyan kell azokat betartva élni. Nem tűnik ki a tehetsége igazán semmiben, nem vonzza igazán semmi különleges. Egyszerűen él, nincsenek nagy vágyai, nagy álmai. Aztán hirtelen felnyílik a szeme és változni kezd körülötte a világ. Érzések kavalkádja járja át, ami teljesen új számára. Érezni akar, szeretni és szeretve lenni.

Ebből a szempontból van egy nagyon érdekes csavar a történetben - amit sajnos a film előzetese ellő -, egy olyan dolog, amire az olvasó egyáltalán nem számít. Tökéletesen váratlanul ér valahol a dolgok sodrában, közel sem a történet elején. És hirtelen úgy megüt, mintha emeletekkel lejjebb zuhannál. És megint mindent átértékelsz magadban, és még inkább érzed a borzalmat és Jonasszal együtt átéled azt, hogy megfosztottak valamitől, valami gyönyörűtől. Viszont a másik oldalról nézve vele együtt éljük át, milyen erre a csodára rádöbbenni, és újfent előjön belőlünk az érzés, amiről már írtam az előbb: rádöbbenünk, milyen csoda az, amit mi teljesen természetesnek veszünk.

Ó, ja, igen. Nem véletlen, hogy Jonas 12 éves. Tulajdonképpen nem pont ugyanez történik mindenkivel kamaszkorában? Egy teljesen új világ tárul fel, új érzésekkel, új kihívásokkal, új szabályokkal, kérdőjelekkel, súlyos döntésekkel. Jonas tehát ugyanolyan kamasz, mint mindenki más, aki valami újat fedez fel, így válik olyan főhőssé, akivel bármelyik kamasz pillanatok alatt képes azonosulni. 

És még egy gondolat, ami a munkából hazafelé jövet merült fel bennem - igen, Az emlékek őrén gondolkoztam az egyórás kocsiút alatt. Az emlékek őre címnek oka van. Ugyanis kiderül a történetből, hogy a múlt tudását, a régmúlt emlékeket, amit mi történelemként (bár annál azért itt talán többről van szó) ismerünk, elvették a köznéptől. (Hallom, ahogy most sokan egy emberként sóhajtanak fel álmodozva: Nincs töri óra!) Nagyon érdekes elgondolkozni azon, ami tökéletesen átjön a történetből: ha nincs tudás, ha nincs tapasztalat, ha nincsenek a korábbi generációtól átörökített bölcsességek, egyszerűen elfelejtjük megkérdőjelezni, ami körülöttünk zajlik. Nem véletlen, hogy minden elnyomó társadalom a tudást nyirbálja meg leghamarabb: könyveket éget, iskolákat zár be, vagy egyszerűen csak módosít a tananyagon, akár történelemhamisítással. Mert ha nem ismered a "mást", ha nem tudod, hogy a dolgok másként is működhetnek, lehetsz bármilyen értelmes, nem fogsz tiltakozni. Ahogyan Jonas sem teszi nagyon sokáig. 

Valószínűleg órákig tudnék még erről a könyvről beszélni és beszélgetni. Annyi gondolatot ébreszt! Komolyan mondom, határozottan támogatnám, hogy inkább ezt a könyvet adják kötelezőnek nálunk is, sok más mostani helyett. 

Az emlékek őre egy varázslatos történet, és bár kiskamaszoknak íródott, bárkinek csak ajánlani tudom. Sőt, aki kamaszkorában olvasta, lehet, hogy érdemes újraolvasnia néhány évvel később. Ugyanis biztos vagyok benne, hogy mást mond egy gyereknek és egy felnőttnek. Fontos leckéket tanít minden korosztálynak. És nem pont ez lenne a lényege a disztópiáknak? Nem azért szembesülünk ezekkel az elkorcsosult társadalmakkal, hogy átélhessünk néhány óra szenvedést, hanem azért, hogy magunkkal vigyük a történet tanulságait, és ne kövessük el mi magunk is ugyanazokat a hibákat. 

KEDVENC LETT

Blogturné extra - A film készítéséről

Az emlékek őre - ahogyan azt már az értékelésemben is írtam - Amerikában már klasszikusnak számít. Számos iskolában kötelező olvasmány, és mivel már több mint 20 éve megjelent, rengeteg ma már ismert híresség olvasta még a saját gyerekkorában a könyvet.

Ez alatt a két évtized alatt sokszor felmerült annak a gondolata, hogy a könyv széles vászonra kívánkozik. Jeff Bridges - aki a filmben az Örökítőt alakítja - évek óta dolgozott már azért, hogy a film elkészülhessen.

„A lányaim olvasták a könyvet, de mielőtt még ezt megtudtam volna, olyan megvalósításra váró anyagokat kerestem, amelyben rendezhetném apámat, Lloyd Bridgest. Ráadásul egy olyan filmet szerettem volna készíteni, amit a gyerekeim is meg tudtak volna nézni. Egy gyerekkönyv-katalógust lapozgatva láttam meg ezt a gyönyörű borítót az öreg, őszes férfival az elején és azt gondoltam: hm, igen, az apám eljátszhatná ezt az embert. Azt hittem, hogy egy gyerekkönyvet fogok elolvasni, de olyan jól működött a felnőttek szintjén is, hogy úgy gondoltam, ez egy remek projekt lesz az apám számára is.” - mesélte Bridges.

És a színész örülhet, hiszen jelentős szerepet kapott a filmben, bár a szerepet, amelyet végül ő alakít, eredetileg nem magának képzelte el. Azt szerette volna, ha a saját apja, Lloyd Bridges alakítja az idős, az emlékek terhétől szenvedő bölcset. 

Az Oscar-díjas színész egészen addig elment - ez is jól mutatja lelkesedését -, hogy saját videókamerájával otthon forgatni kezdte a filmet, természetesen apjával az Örökítő szerepében. Jonast, a főhős szerepét szintén egyik családtagjára, unokaöccsére osztotta. Persze csak ideiglenesen.

Bridges így emlékszik vissza arra az időszakra, amíg a film elkészítésére várakozott:

„Mivel a könyv annyira sikeres volt, azt gondoltam, egyszerű lesz elkészíteni a filmet. De tévedtem!”

Bizony tévedett, hiszen az évek során a film nem csak stúdiót, hanem rendezőt és forgatókönyvírót is többször váltott.

2007-ben a jogok a Warner Brothershöz kerültek, de aztán nem lett a projektből semmi. Végül a Weinstein Companynél és a Walden Medianál kötött ki és 2012 decemberében zöld utat kapott.

„Lois Lowrynak egyből megtetszett az elképzelésünk és végigkövette a munkálatokat. Most itt vagyunk és ez nagyon izgalmas” – mondta Nikki Silver producer. „Nehéz volt összehozni a produkciót, mivel mindenki annyira szerette és tisztelte a könyvet, hogy félt hozzányúlni. Az is elriasztott sok mindenkit, hogy ez egy dráma amely a gyerekeknek szól. De a The Weisnstein Company beszállt velünk a ringbe.”

Így jutottunk el odáig, hogy elkezdődhetett a szereposztás és forgatás, amiből hoztam nektek egy kis ízelítőt, néhány kulisszák mögötti videó formájában.

Nyereményjáték

 A Big Bang Media felajánlásával lehetőségetek van a 10 db páros jegy egyikét megnyerni a premier előtti vetítésre.

Ehhez mit kell tennetek? A Rafflecopterben lájkolni a Facebook profilokat és helyesen válaszolni a kérdésekre. Minél több kérdésre válaszolsz, annál nagyobb esélyed lesz a nyereményre. Ehhez persze segítségetekre lesznek a különböző állomások is.

A premier előtti vetítés szeptember 10-én a budapesti Lurdy moziban lesz 19 órakkor.

(Nyerteseket szeptember 8-án, délelőtt értesítjük ki. Ha a nyertes 30 órán belül nem jelentkezik, új nyertest sorsolnunk. Kérlek figyeljetek oda, hogy a helyes email mail címetek legyen feltüntetve a Rafflecopterben!)


Kérdések (a Rafflecopterben is megtaláljátok őket):
1. Milyen színt lát meg először Jonas?
2. Ki játssza a filmben Jonas szerepét?
3. Mi a trailer alapján a szabad akarat következménye?
4. A filmben mi szabadítja meg az embereket érzelmeiktől?
5. Sorolj föl legalább három magyarul is megjelent művet az írónőtől.
6. A trailerben milyen emlékképeket lát Jonas? (Sorolj fel legalább kettőt.)
7. A könyvben mennyi idős Jonas?
8. Mi fogott meg a trailerben, esetleg mi tetszett a könyvben?

a Rafflecopter giveaway

A blogturné menetrendje

08.23. - CBooks
08.26. - Deszy könyvajánlója
08.28. - Könyvgalaxis
08.30. - Bibliotheca Fummie
09.01. - Kelly, Lupi olvas
09.03. - Zakkant olvas
09.05. - Roni olvas
09.07. - Insane Life