Melissa Landers: Elidegenítve


Szuper sztori!
Elidegenítve

A blogturnéról


Néha olyan helyzetben találjuk magunkat, amilyenre álmainkban sem számítottunk volna. Épp így jár ezzel Cara is, amikor váratlanul egy idegen bolygó nagyon is dögös pasiját kapja cserediákként. A turnénkból megtudhatjátok, hogyan boldogul egymással két fiatal, akiket szó szerint fényévek választanak el egymástól. És a végére még talán az is kiderül, hogy nem is kettejük kapcsolata a legfontosabb tényező az egyenletben.
Természetesen a nyereményjáték sem maradhat el, három példányt sorsolunk ki azok között, akik bebizonyítják, hogy egy L’eihr sem hozhatja őket zavarba.


Eredeti cím: Alienated
Kiadó: Maxim
Oldalszám: 364
Fordító: Marczali Ferenc
ISBN: 9789632615479/9789632615462
Sorozat: Elidegenítve 1.
Függővég: so-so
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,00)
Megrendelési link

Cara, a 17 éves diáklány az egyik legkiválóbb tanulója a midtowni középiskolának, amikor egy nap Ferguson igazgató behívja az irodájába. Nem mindennapi hírt közöl a lánnyal: Carát választották ki a L'eihrek arra, hogy egyik cserediákjukat fogadja otthonába egy teljes évre. Két évvel ezelőtt derült fény egy másik bolygó létezésére, melyen az emberekhez hasonló lények élnek, a L'eihrek. Bár kinézetükben szinte azonosak az emberi fajjal, de technológiájukban, felfogásukban, és az élethez való hozzáállásukban teljesen különböznek. Egy jóval fejlettebb fajt képviselnek, és céljuk a Földön élő emberekkel való barátságos kapcsolat kiépítése. Carának egy éve van rá, hogy megismerje Aelyxt, és vendégül lássa, majd ő maga is egy évet fog tölteni Aelyx otthonában. De nem egyszerű a helyzet, mivel az emberek kétkedve fogadják a más bolygóról érkező idegeneket. Carára nagy nyomás nehezedik, mert barátai is egyre bizalmatlanabbak Aelyxszel szemben. És ahogy az emberek és a L'eihrek kapcsolata egyre inkább kezd meginogni, úgy fűzik egyre szorosabb szálak a lányt Aelyxhez. Úgy tűnik, a két nép közötti összecsapás elkerülhetetlen. Az egyre baljósabb eseményeket felgyorsítja, mikor az emberek egy radikális csoportja megöl egy l'eihrit. Vajon milyen szerep jut Carának és Aelyxnek ebben a kiélezett helyzetben? Elég erős a szerelmük, hogy átvészeljék a megpróbáltatásokat, vagy örökre el kell engedniük egymást?


Véleményem


Az Alienated egy újabb könyv, amit már kétszer volt szerencsém olvasni: egyszer angolul, egyszer magyarul. 

Azt hiszem, nem is lehet nagy kérdés, hogy találtam rá a könyvre. A borító vezetett, a gyönyörűséges borító, aminek szerintem nagyon sokan köszönhetjük az érdeklődést. Még semmit nem tudtam a történetről magáról, még a fülszöveget sem olvastam, amikor már tudtam, hogy ez a könyv nekem kell. A borító megszólított, és nem volt menekvés.

Ha valaki azt kérdezné, szeretem-e a földönkívüliekről szóló történeteket, nevetve nemet intenék. Mert hát persze hogy nem! Aztán eszembe jutna a Luxen sorozat és az Alienated, és rájönnék, hogy nincs is igazam. Ha jó csomagolást kap, megfelelő YA formában úgy tűnik, mégis szeretem őket.
Az Alienatedben ez az egész földönkívüli dolog akár valami teljesen más is lehetne: Aelyxnek és Carának lehetne más a bőrszíne, lehetne az egyikük gazdag, a másik szegény, esetleg egy ellenséges család… Tudjátok, mire gondolok, igaz? Ez a történet egyrészt a tiltott szerelemről szól, valamiféle kicsavart, modern, természetfeletti Rómeó és Júlia történet.

De nem ez volt, ami miatt felhoztam a témát. Tiltott szerelmekről sokat olvastunk már, még az is lehet, hogy már ezer éve meguntuk őket. De a lényeg itt nem annyira ez, az üzenet nem ebből fakad: hanem a fajok különbözőségéből. Abból, hogy Cara ember, Aelyx pedig l’eihr. Ugyanis itt mindkét oldalról a rasszizmus a téma. Egyik faj fél a másiktól. A válasz pedig? Támadás. Itt mindenki tele van előítéletekkel. Aelyxék értéktelennek, fejletlennek, agresszívnek és primitívnek tartják az embereket. Az emberek pedig a sok ufórablós történet után félnek a nyilvánvalóan fejlettebb fajtól, ami rájuk talált.

Mindenféle természetfeletti és sci-fi száltól eltekintve kijelenthetjük, hogy az alap nagyon egyszerű, és sajnos túl sokszor láttuk már a történelemben. Az emberek félnek valamitől, amit nem ismernek, ami más. Rossz dolgok történnek, és őket hibáztatják érte. Szervezkedni kezdenek ellenük, hergelik egymást és a tömegek egyre agresszívebbek lesznek, míg végül ott van…  Mindenféle vallás- és faji alapú háború alapja, de túlságosan messzire sajnos manapság sem kell mennünk, csak a mit változik, az üldöztetés sajnos nem.

Más kérdés persze, hogy ebben a történetben egyik oldal sem kizárólagosan támogatókból és támadókból áll. Ahogy már írtam, a l’eihrek között is akad bőven, aki nem támogatja a szövetséget az emberekkel, többek között a főszereplőnk, Aelyx sem. És ő elég bátor és lehetősége is van, hogy tegyen ellene. Nem élete legjobb döntése, az biztos.

Mert mi történik, ha az „ellenséges” oldalra kerülsz és rájössz, hogy vallójában nem is minden olyan szörnyű, mint képzelted? Az Alienated sztorija, az történik. Pontosan az lenne a célja a regény alapjául szolgáló csereprogramnak, hogy ráébressze a feleket, nem is olyan különbözőek, amiben pedig mégis, az csak színesebbé, szebbé teszi a világot. Megmutatni mindkét oldalnak, hogy hiába tért el a fejlődésük egy ponton, hiába választja el őket annyi fényév, mégsem olyan különbözőek és igen is tudnak adni egymásnak valami értékeset – ki-ki amije van. Jó kis tanulság ez, nem igaz? Más kérdés, hogy a jóindulatú csereprogram végül mibe fullad…

Na de azért beszéljünk kicsit ténylegesen is a szereplőkről és a cselekményről. A két főszereplőnk és nézőpontkarakterünk a földi Cara és a l’eihr Aelyx, akik kénytelenek majdnem egy évet együtt tölteni a lány családjánál. Kész médiaszenzáció, ami történik, és a mindennapjaik mindenkit érdekelnek. Interjúkat adnak, fotózzák őket. Cara még egy blogot is vezet arról, milyen egy l’eihrrel élni. (Egyébként a blogolás részemről hatalmas plusz pont Carának. És bár csak érintőlegesen, de azért szépen megjelent, hogy a névtelenség leple alatt milyen vadak tudnak lenni azok a bizonyos kommentelők.)

És ami a legfájdalmasabb, hogy a történet tökéletesen bemutatja, hogy milyen, amikor az ember a csúcsról a mélybe zuhan. Cara az egyik legokosabb lány volt, legjobb barátnővel, egy helyes, bár kissé nyomulós pasival és kivívta magának az iskolájában a tiszteletet és elismerést. Aztán megjelenik Aelyx az életében, és csak azzal, hogy ő más, Cara pedig barátkozik vele, a saját élete is elindult a lejtőn. Félelmetes nézni, milyen könnyen cserbenhagyják azok, akikben bízott és milyen könnyen hátat fordítanak neki egy pillanat alatt. Tanulságos, még ha fájdalmas is. És hogy hogyan hallgat el a békés tömeg a sokkal agresszívabb tiltakozók nyomása alatt.

De azért ez így együtt elég sötét lenne, nem? Fenyegető ufók, médiafelhajtás, fajok közötti közelgő háború… Kell valami, ami ezt enyhíti ezt. Ez pedig Cara és Aelyx kapcsolata. És itt most nem feltétlenül a romantikázásra gondolok, mert kettejük kapcsolata már jóval azelőtt is nagyon érdekes. Ahogyan a hihetetlenül intelligens Aelyx az emberekről beszél, Cara pedig mindig visszavág és mindig mer és tud vitatkozni vele, nagyon szórakoztató. Nem szerelem első látásra, nagyon nem. De kifejezetten élvezetes követni, ahogy szépen lassan egymásra találnak ebben a hatalmas katyvaszban. És van néhány nagyon is megmosolyogtató jelenet, ami abból fakad, hogy Aelyx érzelmi élete korábban kifejezetten… szürke volt. (Nem csak szó szerinti értelemben, bár kétségtelenül úgy is.)
Bár azért igaz, ami igaz, a történet végén Cara hoz egy döntést, amivel nem igazán tudok egyetérteni, nem tudok mit kezdeni vele, számomra túlságosan is hirtelen Cara észjárásához mérten.

De ettől eltekintve ez a könyv hihetetlenül jó. Egyszerre komoly és vicces, második olvasásra is rettentően élveztem. És a vége! A vége elképesztően jó és idegőrlő és nagyon-nagyon várni fogjátok ti is a következő részt, ha oda juttok. Maradnak kérdőjelek, és ezekre választ akarok, nagyon. Ráadásul a regény végén behoznak egy új karaktert – nem akarok spoilerezni, de ha odáig juttok, tudni fogjátok, hogy rá gondolok –, és nagyon kíváncsi vagyok, neki milyen szerepe lesz a folytatásban.

Hú, és mennyi mindenről nem írtam még, amiről nagyon kellene, például az érdekes mellékszereplőkről, magáról a l’eihr fajról és a szokásaikról, amelyek tényleg nagyon érdekesek… Szóval nagyon sok mindenről, ezeket viszont majd felfedezitek ti, miközben olvassátok a könyvet. Mert olvasni kell.

NAGYON AJÁNLOM


Nyereményjáték

Egy űrutazás során olyan dolgokat lát az ember, amit addig maximum könyvekből vagy dokumentumfilmekből ismert. Tarts Te is Carával és Aelys-szel a L'eihr-re, és találd ki, mit látnak, mit tapasztalnak útközben!

Minden állomáson egy-egy kis versikét/találós kérdést találtok, mely valamely űrhöz kapcsolódó tárgyat, fogalmat, helyet rejtenek. Találd ki, mire gondolhatott Aelys, írd be a rafflecopter doboz megfelelő kérdéséhez, és esélyes lehet megnyerni a 3 nyereménykönyv egyikét!

Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! Amennyiben a nyertes 72 órán belül nem válaszol a sorsolás után kiküldött értesítő emailre, úgy új nyertest sorsolunk!

Nézd csak, milyen hófehér
e galaxiscsoport az űr közepén!
Találó név, mivel illetik páran,
pedig tehenet nem látott, semmilyen formában!



a Rafflecopter giveaway



A blogturné menetrendje

nov. 11. - Roni olvas 
nov. 12. - MFKata Gondolatai
nov. 13. - Dreamworld
nov. 14. - CBooks
nov. 15. - Book Heaven
nov. 16. - Deszy könyvajánlója
nov. 17. - Kelly & Lupi olvas
nov. 18. - Insane Life
nov. 19. - Könyvszeretet

Rendeld meg a képre kattintva!