Zakály Viki nyereményjáték - 4. nap


Sziasztok!

Folytatódik a nyereményjáték Zakály Viktória valamelyik könyvéért!



A játék egy teljes héten keresztül tart majd - plusz hagyok nektek még két napot a megfejtésekre -, és nem lesz túl nehéz dolgotok, ígérem. 

A héten minden nap megosztok majd egy-egy képet, amelyen egy verset vagy versrészletet találtok. Csakhogy a Viki regényeiből már oly jól ismert gesztenye elgurult és kicsit megnehezíti a dolgunkat. Minden versből kitakart egy-egy szót, nektek arra kellene rájönnötök, hogy milyen szavakat takart ki a komisz gesztenye. 
A hét idézet közül három Zakály Viki verséből származik, a másik négy pedig híres magyar költők tollából, akikkel már az iskolapadban is találkozhattatok. Utolsó feladatként még arra is kíváncsi vagyok, hogy melyik három kép volt az, amelyik az ő valamelyik költeményéből származott. (Figyelem! Ez három pontot ér, tehát érdemes kutakodni!)

Ha valaki még nem olvasta volna Viki könyveit, akkor sem kell kétségbe esni: olyan idézeteket választottam, amelyeket megtalálhattok a Könyvmolyképző Kiadó által a két regényből megosztott hosszabb részletekben, amelyeket most linkelek is nektek:



És hogy mi lesz a nyeremény?

A szerencsés nyertes választhat, hogy a Szívritmuszavarból vagy a Hanna örökből szeretne egy DEDIKÁLT példányra szert tenni, mellé pedig egy hozzá illő könyvjelzőre! És igen, a nyeremény még karácsony előtt megérkezik!

Nem is húzom tovább az első napot, gondolom, már mindenki az első feladványra kíváncsi:



A nyereményjáték a Rafflecopter rendszerén keresztül zajlik majd, ha esetleg nem ismeritek, ITT találtok egy kis segítséget a használatához. Olyan e-mail címmel játsszatok, amelyen el tudlak érni titeket, ha ti nyertek!

Minden egyes helyes válasz egy-egy pont ér (kivéve az utolsó feladatot, mert az hármat), így tehát minden válasszal növelhetitek az esélyeteket! Szóval érdemes lesz minden nap játszani.

Sok sikert mindenkinek!


a Rafflecopter giveaway


Ha van kedvetek, nyugodtan osszátok meg ismerőseitekkel a játék hírét!
És egy kis kiegészítő információ: a nyereményjáték állomásait a könnyebb visszakereshetőség kedvéért a bal oldali menüsávban minden nap külön kigyűjtöm nektek.

Rendeld meg a képre kattintva!