Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált - Egy fiú Schindler listáján


Borzasztó, szívszorító, megható
Leon Leyson: A lehetetlen valóra vált - Egy fiú Schindler listáján

A blogturnéról




Leon Leyson túlélte a legborzasztóbb dolgokat, amikor kitört a második világháború és a Lengyelországban élő zsidó fiút és családját a krakkói gettóba költöztették. Az ő, és még rengeteg zsidó története ez a könyv, azokról az időkről, amik a nácik uralta országban túlélni embertelen nehéz volt. A kilátástalan helyzetben egy férfi nagyon sokat tett ezekért az emberekért, nevét örökre megtanulta a világ. Leon Leyson ismerte a zsidók megmentőjét azaz Oskar Schindlert, és visszaemlékezésében elmeséli, hogy milyen ember volt a gyár igazgató, aki mindent kockára tett azért, hogy más emberek életét mentse meg.

Ismerd meg Leon szemén keresztül a világ legsötétebb éveit és olvasd el a könyvről a Blogturné Klub 6 bloggerének véleményét. A bejegyzések végén kvíz kérdéseket találsz a Schindler-listája című filmről, amikre ha helyes válaszolsz, akkor neked is lehetőséged lesz, hogy a Maxim Kiadó által a Könyvfesztiválon megjelenő könyvet megnyerhesd.



Eredeti cím: The Boy on the Wooden Box
Kiadó: Maxim
Oldalszám: 224
Fordító: Margitta Nóra
ISBN: ???
Sorozat: -
Függővég: nincs
Moly link
Goodreads link (4,28)
Megrendelési link
Még a legsötétebb időkben is – és főleg akkor – helye van az erőnek és a bátorságnak.
Leon Leyson volt az egyik legfiatalabb, aki Oskar Schindler listájának köszönhetően élte túl a holokausztot. Leon Leyson (eredeti neve Leib Lejzon) csupán tízesztendős volt, amikor a nácik megszállták Lengyelországot, és családjával együtt be kellett költöznie a krakkói gettóba. Hihetetlen szerencsével, kitartással és ügyességgel Leyson túlélte a második világháborút, és elviselte az ördögien gonosz plaszowi lágerparancsnok, Amon Göth kegyetlenségét. Végül egy bátor és mindenre elszánt férfi, Oskar Schindler volt az, aki megmentette Leyson, valamint szülei és két testvére életét azzal, hogy az ő nevüket is felvette azoknak a munkásoknak a listájára, akiknek a gyárában kellett dolgozniuk. Ez a névsor vált Schindler-listájaként híressé.
Leon Leyson elbeszéléséből hiányzik a gyűlölet és a bosszúvágy. A visszaemlékezés tökéletesen megragadja az ártatlanságát annak a fiúnak, akinek elképzelhetetlen borzalmakon kellett keresztülmennie. A méltóság és a remény könyve ez.



Véleményem


Már többször előfordult velem, hogy kezdő bloggerek megkérdezték: hogyan indítom az értékeléseimet? Mivel kezdek, hogy döntöm el, mi lesz a kezdő gondolat? Egyszerre könnyű és nehéz kérdések. Könnyű, mert amióta viszonylag szabadon írom az értékeléseimet, valóban azzal indítok, amit jó kezdésnek érzek, mindenféle kötöttség nélkül. Sokszor - mint most is - nagyon messziről. Viszont nehéz, mert ez nyilván nem sok konkrétumot nyújt. 

Most legszívesebben én magam is tanácsot kérnék. Mégis hogyan lehet elkezdeni egy ilyen történet értékelését? Beszélhetnék itt arról, hogy hogyan talált rám a könyv, de semmitmondó lenne. Leírhatnám, hogy tetszik a borító - de őszintén, az a lényeg, ami benne van. Írhatnék az érzéseimről, de ha valami nehéz - nehezebb is, mint tanácsot adni friss bloggereknek -, akkor megfogalmazni azt, hogy mit vált ki olvasás közben ez a történet: rettenetes. 

Nyilvánvalóan nem is tudom tisztán a könyvet értékelni. Ahol ennyi az érzelem - még ha az elborzadás, rettenetet, sajnálat és le merem írni: bűntudat -, ott nehéz objektívan írni egy könyvről. (Nem mintha egyébként oly nagyon objektív lennék.) Nem lehet elvontakoztatni Leon Leyson történetét attól a sok mindentől, amit ember már megtudott a második világháború borzalmairól. Ha akarnám se tudnám kitörölni a fejemből a birkenaui tábor látogatás emlékét vagy azt a pillanatot, amikor az osztályommal beléptünk Auschwitz hírhedt kapuján. Ahogyan nem tudtak nem eszembe jutni a prágai zsidónegyedben kiállítási tárgyakként látott gyerekrajzok, költemények, forgatókönyvek, melyek a gettókban készültek - ahogyan arról Leon is mesél. 
Nem tudom elfelejteni a hatalmas kupacokban álló személyes tárgyakat, a hajból készült eszközöket, a csontsovány gyerekek képét... Nem tudom nem hallani a fejemben a Sorstalanság bizonyos mondatait, miközben ezt az értékelést írom. És nem tudom elfelejteni a történelem fakton eltöltött órákat, amikor az osztályban ülő diákok elmesélték saját családtagjaik - nagyszüleik, dédszüleik - történeteit a háború idejéről. 

Nem fogok hazudni: Leon Leyson történetét nem tudom elválasztani mindezektől, de talán nem is kell. Mindenki fejében él egy kép a holokausztról. Amit felidézünk magunkban, általában egy nagy egész, a borzalom golyóbisa. Egy nagy összetapadt valami, és talán a saját ép elménk megőrzése érdekében is inkább így gondolunk rá: nagy egészként, mert úgy egyszerűbb. De amint kiragadunk belőle egy-egy darabkát, és az a darabka egy emberré válik, akinek megvan a maga története a borzalomról, hiszen ő átélte - minden sokkal nehezebbé válik. Darabról darabra törik össze az ember szíve, ahogyan Leon történetének olvasása során is történik. 

Amikor Leonnal együtt tényszerűen haladunk végig minden szörnyűségen, fáj, összeroppant, mardos minket a bűntudat - nem azért, mert úgy érezzük, mi tehetünk róla, személy szerint. Egyszerűen maga a tudat, hogy egy ember ilyesmire képes, és a gondolat, hogy nem biztos, hogy mi mernénk ilyen bátran szembeszállni, ilyen bátran küzdeni... Nem egy könnyű történet ez.

De tudjátok, mi volt mégis nagyon érdekes? A Leon Leyson ad valamit, amit nem biztos, hogy az ember egy ilyen történettől vár: a fájdalom mellé ad reményt. Reményt, hogy jobb lehet, még ha sok nehézség után is, de ami ennél is sokkal fontosabb: reményt, hogy vannak, akik szembe mernek szállni, hogy minden borzalom ellenére létezik még jóság, hogy érdemes még hinni... Már a könyv elején sem lehet kétségünk afelől, hogy ez a remény megvan. A bevezető ugyanis tulajdonképpen majdnem a történet vége: megmentő és megmentett könnyfakasztó találkozása. Sírtam rajta, nem tagadom, ahogyan azt sem, hogy ezeket a sorokat is könnyekkel a szememben gépelem. (Kész szerencse, hogy már tudok vakon gépelni.)

Félre ne értsetek! Nyomasztó a történet, nem is lehetne nem az, amikor hosszú évek fájdalmas szenvedését nézzük végig. Viszont talán azért, mert tudjuk előre, hogy vége lesz, vagy azért, mert egy gyerek szemén keresztül követjük az eseményeket... Nem tudom, pontosan mi volt az oka, de egy szuszra képes voltam elolvasni. Olvastatta magát, nyomasztó volt, de elviselhetően.

Nagyon szépen lehetett követni Leon történetében, hogy hogyan lett egyre rosszabb a helyzet. A legtöbben hallunk a sárga csillagról, a gettókról, a munkatáborokról és a haláltáborokról. De valahogy hajlamosak vagyunk elfeledkezni róla, hogy minden apróságokkal kezdődött, és folyamatosan egyre több apróságtól fosztották meg a zsidókat - például hogy nem sétálhattak közös járdán a németekkel, hogy nem szállhattak fel a tömegközlekedési eszközökre, hogy nem járhattak iskolába... És ami ennél is rosszabb: egymás ellen fordultak korábbi pajtások, csupán azért, mert ez volt a közhangulat. 

Gyönyörűen látszik a történetből, hogy az ember tömegben mennyire befolyásolható, hogy mennyire buta. Hogy mennyire könnyen követjük a másikat, mintha csak szemellenzőnk lenne, és mindegy, miért - önvédelemből, irigységből, félelemből -, de birkaként megyünk a többi után... És amikor a nyájat épp nem a megfelelő birka vezeti...

Szeretnék kiemelni egy momentumot, ami talán kicsit spoileres, de nem túlságosan, ezért szerintem senkinek nem lesz gondja vele. Amikor már azt hittük, hogy mindennek vége, sok-sok évvel azután, hogy Leon már Amerikába került, mi történik? Más helyre kell ülnie a buszon a "niggerek" miatt. (Remélem, mindenki látja maga előtt a The Help c. film adott jelenetét, ha nem, akkor meg tessék megnézni.) A csöbörből vödörbe tipikus esete, csak Leon épp a másik oldalon van. Talán ez volt az utolsó tőrdöfés. Ott a remény, ott a jóság, de amikor ezt olvassa az ember, komolyan nehéz nem arra gondolni, hogy bizony ez még ma is megvan. Sopánkodunk, hogy milyen borzalmas volt akkor régen, hogy hogy lehetettek ilyen szörnyűek az emberek, miközben kicsiben, de most is jelen van a gyűlölet. Mindegy, mi az oka - más a vallása, más a neme, más a bőrszíne, mások a szokásai, máshoz vonzódik... Amikor felmegyek Youtube-ra, hogy meghallgassam Radnóti egyik gyönyörű versét a hazaszeretetről, alatta pedig megy a mocskos zsidózás... Amikor egy blogger ismerőst, aki az elfogadásért küzd, rendszeresen támadás éri, csak azért, mert más... Amikor durva kommenteket és kérdéseket kapok a közösségi oldalakon - névtelenül persze -, mert le merem írni, hogy nem zavar, ha valaki meleg vagy transznemű, és igen, támogatom a melegek házasságát... Nos igen, kicsit gondolkozzon el mindenki! 

Tudom, hogy nagyon eltértem a tárgytól, és ez az értékelésem inkább filozofálás volt, mint konkrétan a könyv értékelése. De azt hiszem - és remélem, ti is így gondoljátok -, hogy ez most nem baj. Elrágódhatnék a regény felépítésén - bizony, kaptunk szép keretet -, elemezgethetném, hogy milyen volt a stílus - meglepően olvasmányos -, beszélhetnék hosszan a főszereplő fiúról... De minek? Ennek a könyvnek nyilvánvalóan nem ez a célja. Hanem az emlékezés, és pontosan az, amit itt most csináltam. Hogy kicsit elgondolkozzunk. Hogy rájöjjünk, az elfogadás igenis fontos, és igenis kell az egyszerű emberek nyitottsága, hogy ne történhessen meg újra az, ami hatvan éve megtörténhetett. Ehhez pedig az kell, hogy elfogadóak legyünk, hogy gondolkozzunk és merjünk szeretni gyűlölködés helyett. 

Azt hiszem, ez olyan üzenet, amivel Leon Leyson és Oskar Schindler is egyetértene. Szóval hajrá!

AJÁNLOM


"Nem vagyok filozófus, de hiszek abban, hogy Oskar Schindler igazi hős volt. A története azt példázza, igenis számít, ha csak egy ember is képes szembeszállni a gonosszal.
Én magam vagyok erre a bizonyosság.
Emlékszem egy interjúra, mely a tudós és szépíró Joseph Campbellel készült. Sosem felejtem el, hogy miként határozta meg a hős mibenlétét. Azt mondta, a hős egy olyan egyszerű emberi lény, aki a legjobbat választja a legnehezebb időkben. Oskar Schindlerre pontosan illik ez a meghatározás."

Nyereményjáték


Az április 23-án megjelenő A lehetetlen valóra vált című könyvet most te is megnyerheted. Minden blogon felteszünk egy kérdést a Schindler listája című filmből (ha nem láttad akkor pótold gyorsan mert filmtörténeti klasszikusról van szó), amire a rafflecopter dobozban várjuk a választ. Azok, akik mind a 6 kérdésre helyesen válaszolnak, és meglátogatják az oldalakat, amik szerepelnek a dobozban, esélyesek arra, hogy a könyvet megnyerjék.
Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz. A nyertesnek 72 óra áll rendelkezésére válaszolni az értesítő e-mailre.

A mai kérdés:
Hány Oscar-díjra jelölték a filmet?


a Rafflecopter giveaway



A turné menetrendje


2 megjegyzés

Írj megjegyzést
Valcsa
AUTHOR
2015. április 22. 9:06 delete

Maximálisan egyetértek minden szavaddal! Nem tartana itt ez a világ, ha nem lenne ekkora gyűlölködés mindenütt, minden tekintetben...
(És engem értékelésként is meggyőzött a bejegyzésed, jó volt olvasni, nagyon kíváncsi lettem a könyvre is.)

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2015. április 22. 10:56 delete

Köszönöm szépen! Nagyon örülök, hogy egyetértesz, és annak is, hogy tetszett az értékelés. Nehéz volt megírni, de csak egy ember elolvassa a könyvet és elgondolkozik a fenti témákon, akkor már örülök. :)

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!