Breaking News

Cassandra Clare - Sarah Rees Brennan: Nothing but Shadows


IMÁDTAM!

Cassandra Clare - Sarah Rees Brennan: Nothing but Shadows


Oldalszám: ???
ASIN: B00OE2X688
Sorozat: Tales from Shadowhunters Academy 4.
Függővég: so-so
Bechdel-teszt: megbukott
Moly link
Goodreads link (4,35)
Megrendelési link
Simon kihívások elé állítja az Árnyvadász Akadémia rendszerét, közben pedig megismeri James Herondale és Matthew Fairchild történetét, és a furcsa körülményeket, ahogyan barátokká és parabataiokká váltak.  

Az első mondat:


"The afternoon sunlight was streaming warm through the arrow-slit windows of their classroom, painting the gray stone walls yellow. "

Véleményem


Ha érzésem szerint írnám ezt az értékelést, akkor semmi másból nem állna, csak fangirl sikolyokból, ugrándozásból, heves úzásból és ázásból, a kedvenc részek sorolásából és nagy eséllyel tapsikálásból. Igen, ennyire szerettem ezt a novellát. Szerintem nem is nagyon volt benne olyasmi, amit nem szerettem. 

Rögtön a nyitó idézetnél megvett kilóra a novella, ugyanis Oscar Wilde idézetet találhatunk a sztori elején. Ami azontúl, hogy imádom, azért izgalmas, mert a) kapcsolódik a címhez és b) aki ismeri az The Last Hours sorozat szereplőit, az tudhatja, hogy Matthew Fairchild kedvenc szerzőjéről van szó, így nem lehet véletlen a választás. (Valóban nem is az. Matthew szó szerint is idéz a szerzőtől, többször is előkerül a neve a történetben, jó kis vitákat generálva James és Matthew között, ráadásul Matthew még stílusra is Oscar Wilde-ot idézi.)

"I knew nothing but shadows, and I thought them to be real."

Na de vissza a történethez! Simon szempontjából egyébként a cselekmény nem viszonylag keveset halad előre. Ezúttal nincsenek nagy tréningek, nem bukkan fel egyik New York-i Árnyvadász sem egy különóra erejéig, leginkább a múltban éljük meg a fontos tapasztalatokat. Ahogy már az előző novellákban megszokhattuk, az Akadémián még mindig hatalmas az űr a mondén és az Árnyvadász tanulók között. Amikor Jon túlságosan is szembeötlően zaklatja a mondénokat, azok fogadást ajánlanak: ők bizony le tudják győzni az Árnyvadászokat, és ha így lesz, egy időre békén hagyják őket. A választott terep pedig a baseball. Mielőtt azonban a játék elkezdődne, Catarina félrehívja Simont. Megosztja vele, hogy milyen fontos az, hogy Simon nem hódolt be az elit nyomásának, és kiáll a "gyengébbek" védelméért. Elárulja, hogy Simon előtt csupán egyetlen tanuló volt az Akadémián, aki önként választotta, hogy a kiközösített mondénokkal tartson: James Herondale. (Mire persze van egy vicces Herondale-es megjegyzése, nem is Simon lenne, ha nem lenne.)

“A Herondale? Another Herondale?” Simon asked. “Herondales without cease. Do you ever get the feeling you are being chased around by Herondales?” 

De minden kezdeti látszat ellenére ez a novella nem erről, vagy nem csak erről szól. A fő hangsúly számomra a barátságon volt. Eddig ugyanis ez az a novella, amiben a legnagyobb részben kapunk visszaemlékezést. Gyakorlatilag a keretet leszámítva a múltban játszódik a történet, jó hosszan. Azt tudhatjuk meg, hogyan is került barátságba minden kezdeti nehézség ellenére Matthew Fairchild és James Herondale, és hogyan jutottak odáig, amit már tudunk: parabataiok lettek. 

Rettentő izgalmas ezt az egész kezdeti "egymásra fújást" úgy követni, hogy mi tudjuk, amit ők még nem tudnak. De ettől eltekintve is rengeteg utalással van tele a történet, leginkább visszakacsintásokkal. Láthatjuk az apuka Willt, ahogy egy szem fiát istápolja, a tizenhárom éves James szemével láthatjuk, milyen is a szülei kapcsolata, mit gondol Jemről... Ezek mind izgalmas csemegék a sorozat olvasói számára. 

“Mother says you can never drive an automobile,” said James. “She made me and Lucie promise that if you ever did, we would not climb into it.”
“Your mother was just joking.”
James shook his head. “She made us swear on the Angel.”

De még ennél is izgalmasabb, hogy most először végre valóban kibontakozik előttünk két későbbi főszereplőnk. Jamesről és Matthewról is lehettek már halvány elképzeléseink, a borongós Jamesszel már személyesen is találkozhattunk Az éjféli örökösben. De James itt még az út elején áll, még nem rontotta meg az, ami miatt olyan keserű abban a novellában. Ez a James még az igazi James, az a James, akiről Will és Tessa mesélnek. A fiú, aki állandóan olvas, aki odavan a húgáért, aki isteníti a szüleit... De valami meglepőt is kapunk, amire nem biztos, hogy számítottunk, olyan főszereplők után, mint Jace és Will, főleg hogy egy újabb Herondale-ről van szó. James ugyanis félelmetesen szégyenlős és visszahúzódó. A szociális képességei nem túl jók, mert egyedül nőtt fel a húgával, távol a korabeliek társaságától. Soha nem tudja, hogyan kellene reagálnia egy helyzetben, mit kellene mondania. 

Vele szemben viszont ott van Matthew, akiről még annyit sem tudhattunk, mint Jamesről. Matthew a társaság lelke. Ahol megjelenik, mindenki rá figyel, mindenki kedveli, igazi sztáralkat. Intelligens, kellőképen szószátyár, és minden tudja, hogyan kell valamit szórakoztatóan előadni. James mellette még bénábbnak érzi magát, és egyszerűen képtelen mit kezdeni a fiúval. Idegesíti, hogy mindenki ennyire el van ájulva Matthew-tól, és talán észre se veszi, de ő az egyetlen, aki mellett felszabadultan viselkedik - felszabadultan gyűlöli őt. 


De persze mi tudjuk, hogy a kapcsolatuk változni fog, és ezt követhetjük végig, fokról fokra. James kiáll azokért a dolgokért, amiket szeret. És bár először nem veszi észre, de pont ugyanezt teszi Matthew is. Nagyon mások, sok szempontból mégis nagyon hasonlítanak egymásra. 

"He did want a parabatai. He wanted one badly.
A parabatai was a friend who had chosen you to be their best friend, who had made their friendship permanent. They were that sure about how much they liked you, that sure they would never want to take it back. Finding a parabatai seemed to James the key to everything, the essential first step to a life where he could be as happy as his father was, be as brilliant a Shadowhunter as his father was, find a love as great as the love his father had found. "

Rajtuk kívül mellékszereplőként megismerhetünk több más Pokoli szerkezetek csemetét is. Thomas Lightwoodot, aki igazán visszahúzódó. Christophert, aki álomvilágban él, a találmányai mellett pedig szinte észre se veszi, mi zajlik körülötte. És Alastair Carstairst, akit Will James barátjaként látott volna szívesen - de kevés nála antipatikusabb ember jár az Akadémiára. Említés szintjén pedig még többen előkerülnek: megtudjuk, mi van Gideonnal, Sophie-val, Cecilyvel és Gabriellel, Charlotte-tal és Henryvel, Annával, Lucie-vel... Még Jem is előkerül, mert természetesen a bölcs Jem bácsi tanácsaira mindig szükség van. (Will pedig megint csak megragadja az alkalmat, hiszen a Néma Testvérek segítségére van szükség minden körülmények között.) És itt-ott kapunk megjegyzéseket James szerelmi életének két szereplőjéről, Cordeliáról és Grace-ről is. (Válaszokat nem, a kérdőjelek továbbra is megmaradnak.) 
Ja igen, és Ragnor rajongók előnyben! Kedvenc zöld boszorkánymesterünk is feltűnik!

Matthew és James kibontakozó kapcsolatán kívül még valamire fény derül: James képességére. Hihetetlenül érdekes látni, hogyan jön rá, hogy boszorkánymester képessége van, és hogy erre hogyan reagálnak a környezetében lévők. 




A sztori végén a keret másik oldalát is megkapjuk, visszatérünk Simonhoz, aki az utolsó oldalon egy nagyon izgalmas döntést hoz meg. (Ráadásul végre mintha kezdene rátalálni magára, szépen, lassan.)

Azon kívül, hogy ez a novella elképesztően szép és sok szempontból fájdalmas is (a kirekesztés Cassie történeteiben mindig izgalmas téma), ráadásul tele rengeteg előre és visszautalással, párhuzammal, kikacsintással, még rettentő humoros is. Nem egyszer hangosan nevettem rajta, és úgy éreztem, a fél novellát ki kell tennem idézetben a Molyra. 

Összességében szerintem eddig ez volt a legszuperebb Akadémia novella, pedig már az eddigi részeket is imádtam. Volt benne egy kis izgi, lelkizés, de nem unalmasan, mert most már nem Simon rágta magát, tanulságos, és nagyon-nagyon humoros. A szereplőkért meg odavagyok. Még mindig felidézi azt, amiért annak idején megszerettem az Árnyvadász sorozatot, és hozza azt is, amit az új részekben szeretek - határozottan 5 csillagos!

KEDVENC LETT

1 megjegyzés:

  1. Deszy nem tudnál ezekről spoileres leírást is csinálni? Én nem bírom ki, míg magyarul is megjelenik :((( Vagy esetleg csak annyit, hogy Sizzyre van e még remény, mert ahogy hallom az elsőben szakítottak, pedig a mennyei tűz után azt hittem minden jó lesz :(

    VálaszTörlés