Szeretem az NA-t, csak...

A múlt hetem a nemi erőszak jegyében telt. És ez most nagyon durván hangzik, és Anya, ha ezt olvasod, megnyugtatlak, nem személyes tapasztalatról beszélek, szerencsére. De a téma egyszerűen elkerülhetetetlen volt - és ezen a ponton mindenkit megnyugtatok, nem fogok belekezdeni sem az előző Trónok harca rész szapulásába, sem az összehasonlításába az Outlander aktuális epizódjával. Megtették helyettem sokan.

De csak hogy érezzétek a statisztikát, a Trónok harca és az Outlander mellett csak a múlt héten kettő olyan frissen megjelenő new adult könyvet olvastam, amiben nemi erőszak van - ráadásul a lehető legbrutálisabb módokon, amivel eddig ilyen könyvekben találkoztam. Ezt még spékeljük meg azzal, hogy egy harmadik NA könyvben meg akartak erőszakolni egy lányt, csak még idejében elmenekült, és az újraolvasás jegyében kezembe vett két másik new adult történetben is egy-egy nemi erőszak volt a fő történetszál. (Vagy legalábbis a közvetett okozója a trauma miatt.) És aztán ha ez nem lett volna elég, ezt tegnap sikerült megfejelnem még eggyel. Direkt nem nevesítek, mert tök fölösleges - ettől ezek még lehetnek ugyanúgy jó és rossz könyvek.


Viszont azt hiszem, az üzenet világos: mikor jutottunk el oda, hogy ez teljesen mindennapos témává vált, és lassan úgy jönnek szembe velem az ilyen sztorik, mint hátizsákos diákok a reggeli buszon?

Félreértés ne essék, a nemi erőszak fontos téma, amiről beszélni kell. Amikor az első ilyen tematikára épülő NA könyvek a kezembe kerültek, imádtam őket. Őszinték voltak, végre mertek foglalkozni a kérdéssel, nem söpörték a szőnyeg alá. Mert ez igenis olyan kérdés, ami a fiatalokat is érinti. Fájtak, megviseltek, megdöbbentettek.

De aztán valahogy jött még egy, és még egy, és még egy... És nem mondom, hogy egy idő után érzéketlen lesz rá az ember, és fel sem veszi. (Bár kétségtelenül ez is előfordulhat.) A magam részéről újra meg újra képesek meggyötörni. De hol van az a pont, amikor ez már pont ellentétes hatást ér el? Nem azt mondom, hogy normális dolognak tűnik majd a nemi erőszak, mert nagyon remélem, hogy idáig soha nem jut el a világ. Egyszerűen csak a sok történet elveszi a fő üzenet élét: beszéljünk róla! Mert ha minden bokorból előugrik a téma, a végén már csak legyintünk rá, hogy igen, vettük, már megint ott lobog a "nemi erőszakról beszélni kell" zászló, de annyi ilyet olvastam/láttam már, beszélgetni már nincs kedvem róla. Meg úgy mélyebben elgondolkozni se. (Most komolyan? Mit vártak az emberek a Trónok harcától? - jött a kérdés sok rajongótól. És hát persze, megszokhattuk már, hogy végletekig brutális a sztori. Na de... Elkezdtétek már összeszámolni, hány nemi erőszak volt már a sorozatban? De oké, vissza az NA sztorikra!)



Hol vannak a régi, húsbavágó történetek, amiken napokig rágta magát az ember? Úgy érzem, nálam már eljött az a pont, amikor azt mondom, ne tovább! Mert amikor egy héten belül szinte minden napra jut egy ilyen - na, nem!

Én feministának vallom meg, nem elvakult, hanem teljesen átlagos módon. No de kérdezem én, milyen üzenetet hordoz az, ha a fiatal lányokról szóló történetek nagy része megtört, megerőszakolt főhősnőkről szól? Persze elég erősek, hogy talpra álljanak, de mégis... Mintha nem lehetne más problémája egy fiatal lánynak, mint hogy megerőszakolták.

Vannak pozitív példák is. Imádtam például az Easyt, ahol egy pillanatra sem felejtettem el, hogy fontos a tudatosság - hogy megtanuljuk megvédeni magunkat. A legtöbbnél viszont nem ezt érzem. Kell egy komoly trauma, egy főgonosz, és a szexuális erőszakkal lassan már Happy Meal-szerűen nyúlnak ezért a falatért a szerzők. Jól működik, bevált, akkor hajrá! Főgonosznak egy erőszaktevő, mellé egy traumában vergődő főhősnő, kóla, mi legyen az ajándék?

Én imádom a new adult történeteket, nem akarom abbahagyni az olvasásukat. És persze lehet mondani, hogy olvassak fülszöveget (nem mindig derül ki), olvassak értékeléseket (félek a spoilerektől), de komolyan normális, hogy egy new adult könyv olvasása előtt csekkolnom kell a "megerőszakolás-faktort"?

A kezdetektől figyelhettem, hogyan tört be a new adult fogalma a könyvmolyok életébe az elmúlt egy-két évben, és hogyan találtak magukra az online self publishing csodájával befutó szerzők.

És a new adult könyvek zseniálisak voltak, valami újat adtak. Fontos és komoly kérdésekről beszéltek, jól körülhatárolható koroszályról szóltak - azokról a fiatalokról, akik főiskolára, egyetemre járnak vagy épp kikerülnek onnan, és próbálnak rátalálni arra, kik is ők, és megvetni a lábukat a nagybetűs életben. A nagybetűs életben, ami számtalan nehézséget rejt magában, ahol szembe kell nézni akár a traumákkal is. Nem voltak ők világmegváltók és kiválasztottak, mint a YA főhősök általában - egyszerűen csak élhető életet akartak felépíteni maguknak.

Tudom, hogy könyvborító, de
maga a kép annyira illik ide

Végre azt tudtam érezni olvasás közben, hogy igen, észrevették, hogy a kapunyitási pánik létezik, és bár már felnőttnek számítanak a fiatal huszonévesek, mégis életük egy speciális korszakát élik. Szólni kell hozzájuk, megmutatni, hogy nincsenek egyedül, hogy mások is ugyanezekkel a bizonytalanságokkal küzdenek. Még felfedeznek, de már felelősségük van. Már érzik a világ súlyát a vállukon, és próbálnak a súly ellenére szárnyra kapni. (És most ezt akár E/1-ben is írhattam volna.)

Szomorú, hogy ezt végül sikerült szinte pusztán nemi erőszakra degradálni. Ez a korszak számos érdekes témát rejtene magában. És persze vannak is kivételek - ott a Szeretni bolondulásig és Fotó Finn esete, Cora Carmack könyvei vagy akár a szexuális zaklatást is feldolgozó írónő, Colleen Hoover Ugly Love-ja és Slammedje. Az örökké határa, a Tíz apró lélegzet, a Cseresznyepiros nyár... Vagy a magyar szerzők közül például Róbert Katalintól a Szívből, színből, igazán, ami bár nem aratott nálam maradéktalan sikert (Lilla egy életre megmarad a TOP10-es idegesítő karakteres listámon), mégis éreztem a szereplők életszagú problémáit. Vagy nem bírom ki, hogy ne említsem Rácz-Stefán Tibor következőleg megjelenő regényét, a Túl szépet, amit már volt szerencsém olvasni. 



Most teljesen random szedtem csak össze néhány példát. Vannak ellenpéldák, de ha az arányokat tekintjük, hát... Pedig téma az van bőven: szerelmi csalódás, első munkahely, első lakás, első nagy szerelem, gyász, fájdalom, kétségbeesés, bizonytalanság, düh dögivel - önmagában csak azért is, mert nehéz korszak ez, mindenféle külön trauma nélkül.

Miért kell ekkora töménységben az arcunkba tolni a nemi erőszak témáját? Súlyos probléma, komoly, feldolgozásra szoruló téma? Persze. Az egyetlen? Nagyon nem.

3 megjegyzés

Írj megjegyzést
Endoriel
AUTHOR
2015. május 26. 21:58 delete

Nagyon tetszett az írásod, és szerintem igazad van! Én magam is azt vallom, hogy az olyan fontos és megrázó dolgok, mint a nemi erőszak, írásra és említésre, leginkább alapos beszélgetésre szoruló témák, de egy idő után a ló másik oldalára esünk, amikor állandóan erről beszélünk..és szintén úgy érzem, hogy ezzel inkább egy általános, átlagos dolgot csinálunk az egészből. Mintha nem lenne nagy ügy, hiszen bárki túlléphet rajta.

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2015. május 26. 22:20 delete

Most mondanám, hogy örülök, hogy egyetértesz, de ez valójában szomorú. :(

Reply
avatar
Napi könyv
AUTHOR
2015. szeptember 2. 9:22 delete

A book tageden keresztül futottam bele ebbe a bejegyzésedbe, ami bevallom, nagyon tetszett. A nemi erőszak mindenképpen olyan téma, amiről beszélni kell, de valóban előjöhet az a kérdés, hogy mennyit. Ellentétes hatást érhetünk-e el akkor, ha túl sokat beszélünk a témáról?
Mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a nők több mint fele esett áldozatául valamilyen szexuális bántalmazásnak (nemi erőszak, molesztálás, zaklatás), nem beszélve, hogy ez több férfivel is előfordul, mint gondolnánk. Ebből kiindulva, képzeljétek csak el, mennyien szenvedhetnek hasonló trauma következményeitől a világon... (ajánlom a projectunbreakable.tumblr.com oldalát)
Szerintem nincs olyan, hogy túl sokat beszélünk a témáról, inkább az a gond, ha nem megfelelően teszik ezt. A legrosszabb az, amikor könnyen leküzdhetőnek ábrázolják, vagy "nem olyan nagy ügynek". Ha azonban rengetegszer, de jól illusztrálják a nemi erőszak súlyosságát, szerintem nincsen gond, sőt, azt mondom: csak így tovább.
Szerintem ilyen témában az egyik legjobb Laurie Halse Andersen "Hadd mondjam el..." című regénye.

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!