Breaking News

Kiera Cass: The Heir (A koronahercegnő)


Egy utálatos főszereplő sokat ront a sztorin

Kiera Cass: The Heir

Kapcsolódó értékelések:



Oldalszám: 352
Sorozat: A Párválasztó 4.
Függővég: van
Bechdel-teszt: átment
Moly link
Goodreads link (4,11)
35 UDVARLÓ. 1 HERCEGNŐ. KEZDETÉT VESZI EGY ÚJ PÁRVÁLASZTÓ.
Eadlyn hercegnő kislánykora óta hallhatta a véget nem érő történeteket arról, hogyan
ismerkedett meg édesanyja az édesapjával. Húsz éve történt, hogy America Singer benevezett a Párválasztóba, és elnyerte Maxon herceg szívét, akivel azóta is boldogan éltek. Eadlyn mindig is igen romantikusnak találta szülei tündérmesébe illő történetét, habár soha eszébe nem jutott volna a nyomdokaikba lépni. Ha rajta múlik, a házasságot addig halogatja, amíg csak lehetséges.
Csakhogy egy hercegnő sosem rendelkezhet maradéktalanul az élete felett, így bármennyire hevesen tiltakozik is, Eadlyn sem kerülheti el a saját Párválasztóját.
Eadlyn egyáltalán nem számít arra, hogy saját története a szülei meséjéhez hasonlóan boldogan végződik. Amikor azonban megkezdődik a versengés, talán mégis mutatkozik arra némi esély, hogy az egyik udvarló elnyerje a szívét, felfedje az összes előtte álló lehetőséget, és ezzel azt is bebizonyítsa, hogy Eadlyn számára korántsem olyan lehetetlen rátalálni a saját boldogságára, mint azt képzelte.
HÚSZ ÉVVEL EZELŐTT ÉDESANYJA NYERTE EL A KORONÁT.
ELJÖTT VAJON AZ IDEJE ANNAK, HOGY EADLYN HERCEGNŐ IS RÁTALÁLJON AZ IGAZ SZERELEMRE?

Az első mondat:


"I COULD NOT HOLD MY breath for seven minutes."
"Nem tudtam hét percig visszatartani a lélegzetem." (Saját fordítás)

Véleményem


Amikor Kiera Cass bejelentette, hogy érkezik a folytatás a Párválasztó trilógiához, nem különösebben lepődtem meg. Volt még rengeteg lezáratlan kérdés, leginkább a világgal kapcsolatban - mi lett a lázadókkal, mi lesz a kasztrendszerrel? És még sorolhatnám…
Annak nagyon örültem, hogy a főszereplőink nem America és Maxon lesznek. Szerettem őket, szerettem a történetüket, de ők megkapták a maguk lezárását.
Nem mondom, hogy nem merült fel bennem az a gondolat, hogy egy újabb bőrt húz majd le az írónő egy jól működő világról, de reméltem, hogy megint tud valami egyedit, valami érdekeset mutatni. A kezdeti jelek biztatóak is voltak, még ha kicsit túlságosan is rózsaszínűek: Americának és Maxonnak ikrei születtek, akik közül az idősebb, a lány veszi majd át a trónt, és most ő keresi élete szerelmét.



Ahhoz, hogy ezúttal egy női főszereplő Párválasztóját figyelhetjük, nagy reményeket fűztem. Nyilván adta magát, hiszen ezzel is el lehetett érni, hogy ugyanaz az alapötlet kicsit más legyen. Viszont összességében sajnos azt kell mondanom, hogy csalódás volt ez a kötet.

Voltak persze jó ötletek - említettem már például, hogy a fordított Párválasztó például szerintem ilyen. De az is nyilvánvaló, hogy ez önmagában még nem elég ahhoz, hogy jó legyen a történet. A kezdeti jelek a könyv elején biztatóak voltak a cselekmény szempontjából. Maxon és America megszüntették a kasztrendszert, még azt is kifejtették, hogy nem csettintésre, hanem szépen lassan. És bár ennek eleinte mindenki örült, a kasztrendszer eltörlése jó sok problémát hagyott maga után a társadalomban. Azok, akik már a szabadság ígéretében nőttek fel, valóban azt gondolják, azt kezdhetnek az életükkel, amit csak akarnak. Nem a korábbi kasztjuk dönti el, hogy milyen foglalkozást válasszanak például. Csakhogy ezek a fiatalok, az idősek körében pedig még mindig jelen van a megkövesedett rendszer: hiába tanul egy fiatal exnyolcas építésznek, és hiába végzi jól a munkáját, nem feltétlen alkalmazza egy olyan főnök, aki tudja, hogy korábban milyen társadalmi osztályba tartozott. Ez természetesen elégedetlenséget szül, a fiatalok tiltakoznak, és viszonylag nehéz orvosolni a problémát. (Látjuk ennek a megfelelőjét mi is - még mindig él a rasszizmus például Amerikában, pedig már milyen rég eltörölték a rabszolgatartást…)
Szóval az, hogy a világ nem változott egyik pillanatról a másikra egy tündérmesévé, csak azért, mert már America és Maxon uralkodnak, nagyon tetszett.

Szintén jó volt látni néhány párhuzamot az előző kötetekkel - például azt, hogy Eadlyn is szeretne nadrágot hordani, ahogy annak idején America. Ilyenekből akadt jó néhány, ami kifejezetten szívet melengető a sorozat rajongói számára. (Meg egy-egy esetnél America és Maxon cinkos összepillantása, amikor eszükbe jut a saját Párválasztójuk. Aztán vagy elárulják Eadlynnek a sztorit, vagy nem, mindenesetre mi tudjuk, és ez már elég ok a mosolyra. Bár azért némileg elgondolkodtató, hogy amikor az egész világ tisztában van vele, mi történt Maxon Párválasztójában, és felvételek is vannak az egészről, Eadlynnek konkrétan fogalma sincs semmiről ezzel kapcsolatban. Beleérte azt is, hogy Aspennek milyen szerepe volt a sztoriban.)

Csakhogy hiába a jó világ meg a nosztalgia, ez még nem elég ahhoz, hogy ez a könyv is jó legyen. És talán nem is a cselekmény a legfontosabb ennek a történetnek az esetében, hiszen a Párválasztó trilógia esetében sem ezen volt a hangsúly. Ez egy nagyon szereplőközpontú történet, hiszen hiába a csavarok, a társadalmi problémák, azért maga a Párválasztó egyenes úton halad egy cél felé. Bármekkora az izgalom, a legérdekesebb része a sztorinak a szereplők érzelmi világa.

És számomra itt bukott hatalmasat a The Heir. Lehet vitatkozni arról, hogy America döntésképtelensége az eredeti trilógiában mennyire volt idegesítő. Viszont én nagyon szerettem benne, hogy határozottan képviselte a véleményét, mindig kiállt magáért, mert nehéz döntéseket hozni és kifejezetten bátor volt. Valami ilyen tökös viselkedést vártam volna a lányától is, de Eadlyn sajnos képes volt alulmúlni minden várakozásomat.

Nem tudom, ki készítette, a neten találtam,
de annyira jó, hogy itt a helye

Vannak a tipikus “péklapát” főszereplők, akiket az ember legszívesebben jól megcsapkodna, hogy egy kis értelmet verjen a fejükbe. Nos, Eadlyn ilyen. De még mennyire, hogy ilyen! Természetesen nehéz helyzetben van - ő az apja örököse, ráadásul a birodalom történetében az első női örökös. Egy jó párost kell követnie a trónon, ami szintén nehezíti a helyzetét. Uralkodónak lenni nyilván nem könnyű, hatalmas felelősség.

Csakhogy Eadlyn nem egyszerűen rossz uralkodó, hanem egyenesen idegesítő. Rettentő elkényeztetett, önző, fafejű és sokszor a döntései következményeit sem látja át. Nem egyszer ez még szimpla gonoszsággal is párosul, bár talán nem is ez a legjobb szó. Mindenesetre annyiszor adja elő mantraként magának, hogy ő a leghatalmasabb nő a világon, hogy természetesen el is hiszi, és ez már megszűnik egyszerű biztatásnak lenni a nehéz helyzetekben. Semmilyen együttérzés nem szorult belé, és olyan buzgón akarja bizonyítani, hogy nőként is képes lesz kezében tartani a birodalom vezetését, hogy egyszerűen… könyörtelenné, keménnyé és megközelíthetetlenné válik. (Amellett, hogy félelmetesen arrogáns is.) Ezzel együtt pedig azt az érdekességét is elveszíti a Párválasztó, hogy egy nő mennyire kezeli máshogy a helyzetet, mint egy férfi. (Érdekes kérdés lenne ez, de mivel Eadlyn érzelmi világa egy zsömléének felel meg, nem érintjük igazán. Maxon sokkal figyelmesebben és érzékenyebben kezelte a maga 35 lányát, Eadlyn meg egy érzékelten tuskó.) Amíg America hirtelen döntéseit a legtöbb esetben jó kis döfésnek éreztem egy rosszul működő rendszerbe, addig Eadlyn hirtelen döntései csak egyre mélyebbé taszítják a trutyiban az országát. (Ezzel pedig egyébként az egész családját is.)

Konkrét példákat nem akarok hozni Eadlyn dolgaira, mert tényleg nem szeretnék spoilerezni, de mélységesen csalódtam benne. Nem akarom elhinni, hogy két olyan jószívű és két lábbal a földön álló szülőnek, mint amilyen America és Maxon, ilyen gyermeke lehet. Ráadásul tulajdonképpen a legfontosabb csemete, akinek a nevelésére a legnagyobb figyelmet fordították.

Viszont ha már szóba került America és Maxon… Hát, őszintén szólva sokszor még ők is idegesítőek voltak. America kézzel-lábbal tiltakozott a Párválasztó rendszere ellen. Maxon maga is felismerte, milyen problémás számára, hogy egy maroknyi lány közül kellene választania. Ahogyan azzal is pontosan tisztában volt, hogy milyen, amikor valakinek uralkodó az apja. Ennek ellenére probléma nélkül belekényszerítik Eadlynt a Párválasztóba, csak hogy kicsit enyhítsék az országban uralkodó közhangulatot. (Tudjátok, kenyeret és cirkuszt…) Szóval igen, amennyire szerettem Americát és Maxont YA korukban, annyira sokszor kérdőjeleztem meg őket szülői mivoltukban. Voltak persze jó megnyilvánulásaik, cuki pillanataik, de nem lehet mindenre annyi a válasz, hogy egy uralkodónak nehéz döntéseket kell hoznia.

Ezen csak részben segített, hogy mellékszereplők tekintetében sokkal jobban áll a könyv.

Eadlynnek van három testvére is: Ahren, Kaden és Osten. Utóbbi kettő alig szerepel (bár már ennyi is elég ahhoz, hogy még a gyerekeket is alkalmasabb uralkodójelöltnek érezzem Eadlynnél), de Ahren azért újra meg újra előbukkan, mert ikertestvérként ő áll legközelebb a főszereplőnkhöz. És komolyan mondom Eadlyn mellett igazi kincs ez a srác. Egy mindent normálisan végiggondoló és értékelő, higgadt, jószívű srác, pont olyan, amilyennek Maxon gyerekét elképzelné az ember. Meglepődtem, mert egy kész szerelmi szállal érkezik, de különösebben nem bántam - sőt, ettől csak még cukibb lett. A türelmét igazolja az is, hogy képes elviselni a nővérét, ami kisebb fajta csoda.

Eadlynnek is van egy szobalánya, akinek elvileg vissza kellene idéznie America szoros kapcsolatát a szobalányaival - de ez nem igazán sikerül. Sőt, a helyében a kis uralkodópalántát jó párszor elküldtem volna a melegebbre.

Aztán persze ott lakik a palotában még pár régi ismerős: Aspen és Lucy, akiket gyakorlatilag rokonként tart számon mindenki, és van itt egy szomorú történetszál, amit szintén nem szeretnék lelőni, mindenesetre én nagyon szorítok nekik. Aztán a palotában lakik még Marlee családja is, a két gyerekükkel együtt: Kile-lal és Josie-val. Josie nem sok szót érdemel, de ő is tenyérbemászó. Kile és Eadlyn kapcsolata sem felhőtlen, és Kile előtt minden tiszteletem, amiért ki meri mondani, hogy Eadlyn egy elkényeztetett hercegnő.

Forrás szintén az internet, nem tudom, ki készítette


Kettejük közül persze Kile-on lesz a nagyobb hangsúly, mint lehetséges pár Eadlyn számára.

A főbb mellékszereplők persze a Párválasztó versenyzői. Közülük nem mindenkiről ejtenék szót, mert nem is mindenkihez tudnék mit kötni. (Eadlyn nem igazán igyekezett mindenkit megismerni, ráadásul elég hatékonyan szórja ki őket szó nélkül akár…)

Henri talán a legcukibb jelölt, akit az ember el tud képzelni: kedves, mindig mosolyog, odavan Eadlynért, imád sütni, csak hát… nem igazán beszélnek közös nyelvet. És ezt nem átvitt értelemben gondolom, hanem szó szerint.
Hale igazán elbűvölő, és nagyon ért a divathoz, így egyből szimpatikus lesz Eadlynnek. (Akinek persze mi más is lenne a hobbija? Ruhákat tervez…)

Összesen négy srácban érzem a potenciált, hogy legyen valami, hármat már említettem. A negyedik Erik, akinél kifejezetten tetszik, hogy valójában nem része a Párválasztónak, de mégis az. Ő ugyanis Henri tolmácsa, ezért mindenhol ott van, ahol a versenyzők ott vannak. Kívülállóként pedig Eadlyn egészen más szemmel tekint rá, sokszor tulajdonképpen még kedvesebb is vele, mint magukkal a jelöltekkel. Érdekes kérdéseket vet fel az ő jelenléte is, meg az is, hogy mennyi esélye lehet egy olyan srácnak - lett légyen bármilyen cuki -, aki nem beszéli a birodalom nyelvét rendesen.

Ennyit a szereplőkről, és akkor még néhány szót a cselekményről. Zajlik a Párválasztó, ahogyan kell, halad a maga útján, közben pedig a nép háborog a kasztrendszer nyomai miatt. Eadlynnek egyetlen feladata lenne: hogy kicsit lenyugtassa a népet. És ilyen borzalmasan akkor sem csinálhatná, ha ez lenne a célja. Ettől persze a sztori még lehetne izgalmas, és vártam is azokat a csavarokat, hirtelen jött meglepetéseket, amiket America produkált az első három részben, de sajnos nem érkeztek. Voltak kicsit meglepik, persze - de egyiket sem éreztem olyan átütőnek, mint America néhány nyilatkozatát. Minden egyes nyilvános műsornál vártam, hogy na, talán majd most - aztán hátradőltem, hogy “vagy nem”. A legtöbb kiszámítható volt, vagy legalábbis nem ütött akkorát.

A "Fekete özvegy"


Azt is meg kellett állapítanom, hogy ez az egész Párválasztó dolog sokkal érdekesebb volt a versenyzők szemszögéből. Egyrészről ott volt a verseny izgalma, az áskálódás… Aztán ott volt a rengeteg újdonság - a dolgok, amiket meg kellett tanulniuk, az újfajta életmód, a rengeteg kihívás, ami elé állították őket, a várakozás izgalma, hogy Maxon vajon mikor melyiküket viszi randira, kivel mit csinál. Ezek itt elmaradnak, hiszen a gyeplő szinte mindvégig Eadlyn kezében van, aki… tulajdonképpen a történet nagy részében kényszerűségből teszi a dolgát, de túl nagy erőfeszítéseket nem tesz. Sőt…
Néhol persze érdekes volt belegondolni abba, hogy milyen nehéz helyzetben van ő is - hiszen fontos döntéseket kell meghoznia viszonylag rövid idő alatt, egy csomó ember szeme láttára. De ez nem volt elég. Ráadásul a viselkedése miatt sokszor még sajnálni sem tudjuk igazán. A legtöbb, ami elmondható, hogy mivel mi magunk is több srácot megszeretünk, bizonytalanok lehetünk a végkimenetelben, és ennyi. (Sokkal bizonytalanabb minden, mint az előző Párválasztóban volt, bár azért nekem van tippem, ki mellett fog kikötni Eadlyn.)

És ha ez még nem lenne elég, Eadlyn még egy kiskaput is talál, így az egész “mindent vagy semmit” varázs is oda. Maxonnak döntenie kellett. Eadlyn pedig dönthet. Lényeges különbség. (Nem akarok spoilerezni, de ezt is megértitek majd a könyvet olvasva.)

Egy ominózus jelenetben Eadlyn kiveri a balhét,
amiért Josie kölcsönvette az egyik tiaráját, amit
amúgy sem akart felvenni.
Persze kérdés nélkül veszi el, ami gáz, de az a hiszti...


A legértékelhetőbb csavar a könyv végén érkezett. Ahren határozottan az egyik kedvenc szereplőm, és még a nagy csavarral is ő szolgál, nem pedig a saját főszereplőnk. Aztán érkezik még egy csavar, ami szintén nem a főszereplőnké. És ez megint csak sokat elárul arról, hogy Eadlyn mennyire viszi előre a történetet. Mindenesetre Ahrennek adtam volna egy hatalmas pacsit, az a bizonyos dolog, amit tesz, vastapsot érdemel. Csak arra tudtam gondolni olvasás közben, hogy na végre valaki… A második csavar ezután már inkább sokkoló volt, és tényleg meglepett - bár nem tudom, hogy ez jó vagy rossz dolog.

Összességében sajnos minden szerethető jellemvonása ellenére ez a könyv nekem csalódás volt. A főszereplő annyira idegesítő, önző és beképzelt, hogy nehéz vele azonosulni, és minden döntésénél vertem volna a fejem a falba, hogy hogy lehet valaki ennyire sötét. Ezt még megspékeli az írónő azzal, hogy még azt is megkérdőjeleztem, mennyire szerethetem a korábbi főszereplőket, a legjobb szereplőket pedig viszonylag háttérbe szorítja - talán Kyle, Hale, Henri és Erik kivételével, de ők meg rotálódnak.
Érdekel a folytatás, vannak még kérdéseim, és nagyon remélem, hogy ezúttal a társadalmi problémákat is jobban sikerül kifejteni, mint az előző részekben. Szóval mindenképpen olvasom tovább, és csak remélni merem, hogy ennek a résznek a vége után Eadlyn valóban elgondolkozik végre, és változik, legalább egy kicsit, mert ha ezzel a főszereplővel kell túlélnem minden részt… Hát, nem lesz egyszerű menet.

A végső értékelésem ettől függetlenül Ajánlom lesz, mert voltak benne jó ötletek, a Párválasztó izgalmát még mindig szeretem, és a srácok között is akadtak szerethetőek. És persze azoknak, akik szeretik a sorozatot, kötelező darab. De arra mindenki készüljön fel, hogy Eadlyn talán még a második rész szerelmi háromszögénél is idegesítőbb.

AJÁNLOM


Könyvelőzetes magyar felirattal


(Egy nagyon jó előzetes, de totál mást sugall, mint amit az ember kap. A látszat ellenére Eadlyn nem egy kedves kis hercegnő, aki bizakodva és kicsit félve kezd bele a Párválasztójába, mert nem biztos benne, hogy átélheti a tündérmesét, amit a szülei...)

2 megjegyzés:

  1. Szerintem nem volt olyan rossz mint amilyennek leírtad. Ha Eadlyn is olyan lett volna jellemben mint az édesanyja, akkor nem igen lett volna értelme megírni a Koronahercegnőt, mert ennyi erővel elolvashattad volna még egyszer a Párválasztót. Amúgy igazad van abban, hogy egy kicsit eröltetett ez az elkényeztetett szerep, de ettől lesz más és érdekes a könyv.

    VálaszTörlés
  2. Nekem tetszett....úgy érzem itt pont azon van a lényeg, hogy a főszereplő végigmenjen egy fejlődésen. Persze nem lehet olyan mint America(alapból hercegnőnek született), másmilyen kell legyen. Az a lényeg szerintem, hogy rá kell jöjjön arra, hogy a szeretet jó dolog....a másik pedig az, hogy sok mindentől fél....ezért húzza fel ezt a kegyetlen álarcot..azonban észrevételem szerint egy hatalmas fejlődésen ment keresztül a könyv során, lassan kibontakozik ami legbelül van, a könyv végén látszik ez a legjobban, amikor már haragszik magára és elhatározza, hogy igenis ,, bevállalja azt a gyűrűt."

    VálaszTörlés