Breaking News

Neil Patrick Harris lesz A balszerencse áradása főszereplője!

Neil Patrick Harris rajongók, örülhettek!



Korábban már megosztottam a hírt Facebookon, miszerint A balszerencse áradása könyvsorozat újabb adaptációt kap, a Jim Carrey főszereplésével készült film után ezúttal a televíziók képernyőjén láthatjuk viszont. 

Akkor ki is jött hozzá egy kis teaser, de ez igazából csak hangulatfokozó volt, magából a történetből semmit nem mutatott - nehéz is lett volna szereplőgárda nélkül. Íme:



Azóta elég nagy volt a csend a sorozat körül, most azonban bombaként robbant a hír: az Így jártam anyátokkal Barney-ja, Neil Patrick Harris alakítja majd Olaf grófot, a sorozat fondorlatos főgonoszát! Ő volt korábban Jim Carrey karaktere, így már biztosan megvan a karakter.

Ha mégsem, röviden leírom a sztorit. A történet három árváról szól, a Baudelaire gyerekekről: Violet, a feltaláló, Klaus, a könyvmoly és a kis Sunny. Miután szüleik meghalnak, Olaf gróf gondjaira bízzák őket, aki minden, csak nem a megfelelő gyám. Semmi más nem érdekli, csak hogy megkaparintsa a gyerekek örökségét, miközben számukra a legfontosabb, hogy kiderítsék, ki is felelős tulajdonképpen szüleik haláláért. Ahogy a sorozat címe is kifejezi, egy sor valószínűtlenül balszerencsés eseménybe keverednek a gyerekek, természetesen mindegyik mögött Olaf gróf áll. Ugyanis arra bizonyosan nem számított, hogy a gyerekek nem hagyják magukat.

Megosztom a film előzetesét is, aki nem ismeri a történetet, így kaphat róla egy átfogó képet:




Egyébként a könyv rajongói valószínűleg örülni fognak a hírnek, miszerint a sorozatot 13 részesre tervezik, ez pont annyi, ahány könyv megjelent. A filmben az egyes kötetek érdekesebb eseményeit gyúrták egybe, így nyilván akadt sok minden, ami kimaradt.

Neil Patrick Harris castingjával együtt egy másik hír is érkezett, bár ez kevésbé pozitív. A show felelőse eddig Mark Hudis volt (True Blood), mostantól azonban ő nem érintett a projektben. Új show runnert egyelőre nem neveztek meg, a Netflix nem fűzött kommentárt a kérdéshez.

A Netflix a 13 epizódos sorozatot még 2014 novemberében rendelte be, premier dátumról azóta még nem érkezett semmilyen konkrétum. Mindenesetre most, hogy a történet legikonikusabb szereplője már megvan, talán beindulnak végre az események még így, show runner nélkül is - hiszen Neil Patrick Harris neve már elég, hogy felkeltse mindenki figyelmét, nem igaz?

Nincsenek megjegyzések