Shakespeare be volt szívva?

A bejegyzés még régebbi, a korábbi blogomra írtam, és átköltöztettem!

Furcsa elmélettel állt elő néhány tudós - no nem britek, ezúttal dél-afrikai kutatókról van szó. Nem kisebbet állítanak, mint hogy Shakespeare valójában erős drogos befolyásoltság alatt írta híressé vált műveit. 

Forrás

A kutatók a Shakespeare Stratford-upon-Avonban álló házának kertjében, valamint a szomszédságában találtak törött pipákat, és a megvizsgált 24-ből 8-ban is cannabis, kettőben pedig kokalevelek nyomait találták. A tudósok szerint Shakespeare ugyan ódzkodott az erősebb drogoktól, de a kender örömeit ő maga sem tagadta meg. 

Francis Thackeray szerint, aki a johannesburgi Witwatersrand Egyetem professzora, az Erzsébet-korabeli világban a cannabist és a kokaleveleket úgy kezelték, mint a közönséges dohányt, így valóban előfordulhat, hogy Shakespeare is fogyasztotta őket. 

Természetesen a hír rögtön mindenki fantáziáját beindította, és rögtön találtak is utalást fűre a 76. szonettben: 

Forrás

Rendeld meg a képre kattintva!