Breaking News

Tovább csúszik Az útvesztő harmadik részének forgatása

Dylan O'Brien még korábban sérült meg Az útvesztő sorozat harmadik részének, a Halálkúrának a forgatásán. Akkor többféle információ érkezett azzal kapcsolatban, mi történt pontosan és mennyire súlyosak a főszereplőt Thomast alakító színész sérülései - mindenesetre biztosnak látszott, hogy nem csupán egy karcolásról van szó. (A legbiztosabbnak az az információ tűnik, miszerint agyrázkódása volt, arccsontja tört és több más kisebb sérülést is szerzett.)



A forgatás természetesen csúszott, a többi színész és a stáb pedig egy emberként kívánt mielőbbi gyógyulást Dylannek. De úgy tűnik, ez a mielőbbi nem lesz olyan hamar, mint számítottak rá. 

A korábbi tervek szerint májusban folytatódtak volna a munkák Kanadában, ám úgy tűnik, erre nincs lehetőség. A színész sajtósa azt nyilatkozta, hogy a sérülései súlyosabbak, mint hitték, a Fox pedig meg is erősítette, hogy csúszik a forgatás. Bennfentes források szerint a színészeket és a teljes stábot hazaküldték, az új forgatási időpont pedig teljes mértékben Dylan felépülésén múlik - illetve azon, hogy amikor már egészséges, a színészek és a stáb időbeosztásában mikor találnak újra olyan időpontot, ami mindenkinek megfelelő. Hiszen több népszerű színész is szerepel a filmben, akiknek nyilván más projektjeik is vannak - Kat McNamara például nagy erőkkel Shadowhunterst forgat majd.

Viszont a csúszás miatt kevéssé valószínű, hogy valóban kijöhet a film a korábban tervezett időpontban, jövő februárban.

Nincsenek megjegyzések