Tolkien jegyzeteivel ellátott Középfölde térképet nézegethetünk

A 60-as években J.R.R Tolkien megbízta Pauline Baynes művészt, hogy készítsen színes térképet Középföldéről, híres fantasyregényeinek helyszínéről. Hogy biztos lehessen benne, minden jó lesz rajta, az utolsó hajóig és tünde betűig, Tolkien előállt egy részletes jegyzetekkel ellátott térképpel, mindenféle gondolattal Középfölde geográfiáját illetően. Ez a térkép évtizedeken keresztül csücsült Baynes otthonának egy poros sarkában, de most megvásárolta az Oxford’s Bodleian Libraries, és hamarosan megtekinthető lesz a nagyközönség számára is. 

Habár a legtöbb jegyzet kifejezetten a földrajzra és a szavak betűzésére vonatkozott, hogy javításul szolgáljon a fia, Christopher Tolkien által rajzolt korábbi változathoz - ami A Gyűrűk ura 1954-es kiadásában jelent meg -, mások ennél sokkal többet árulnak el. Például az egyik jegyzet arról szól, hogy a Megye körülbelül azon a földrajzi szélességen van, mint Oxford, míg egy másik szerint Minas Tirith körülbelül Ravenna szélességén, a megyétől keletre körülbelül 900 mérföldnyire. A térkép aljának pedig a Megyétől 1400 mérföldre elhelyezkedő részt szerette volna, ami a mi térképünk szerint körülbelül Jeruzsálem szélességi fokának felel meg. 

A rajongók számára nem lehet meglepő, hogy Középfölde lazán Európa geográfiáján alapszik, de az még így is az, hogy ilyen konkrét párhuzamokat vont a szerző a fantasyvilág és a valóság között. Az is köztudott, hogy Tolkien fejében Oxford, ahol annyi évig élt és alkotott, összekapcsolódott a Megyével, a hobbitok idillikus otthonával, ahol minden elkezdődött. 

Tolkien ráadásul hozzá is adott újabb helyeket a korábbi térképekhez képest, és jegyzeteket írt még arról is, milyen állatoknak kellene megjelennie ott és milyen színű hajók vitorláznak arra. (A tündehajók kicsik, fehérek vagy szürkék. A númenoriak hajója fekete vagy ezüst. A kalózok pedig vörös vitorlákkal hajóznak, amin fekete csillagot vagy szemet láthatunk.)

És akkor mivel úgyis mindenki a térképeket nézné már, nem húzom tovább senki idegrendszerét. Íme: 

A Tolkien jegyzeteivel ellátott eredeti változat

Az ez alapján készült térkép

Rendeld meg a képre kattintva!