Új információk az amerikai varázslóiskoláról és beosztási ceremónia!

Újabb információt osztottak meg az amerikai varázslóvilágról a Pottermore-on, ezúttal az amerikai mágusiskola történetét mutatták meg. 


Sőt! Korábban írtam már arról, hogy kiszivárgott a feltételezhető házak és állataik sora, ezeket most már hivatalosan is leleplezték, és a házbeosztó ceremónián is részt vehetünk újra! Ha szeretnéd tudni, te hová kerülnél az Ilvermornyban, KATT IDE! (Ehhez regisztrálni kell, ha még nem tetted.)

Ez pedig az iskola címere:




Az iskola történetéhez készült egy szuper videó is, íme:


A teljes szöveget egyelőre bemásoltam angolul, hamarosan fordítom, részleteiben frissítem majd:

Észak-Amerika varázslóiskoláját a 17. században alapították. A Mount Greylock legmagasabb csúcsán áll, ahol nagyon erős bűbájok tartják rejtve a nem-mágus szemek elől - ezek a bűbájok néha ködfelhőkként jelennek meg.

Ír kezdetek


Isolt Sayre 1603 körül született, és gyermekkora elejét Coomloughra völgyében töltötte Kerry megyében, Írországban. Két aranyvérű varázslócsalád sarja volt.

Apja, William Sayre a híres ír boszorkány, Morrigan közvetlen leszármazottjai közé tartozott. Morrigan animágus volt, aki varjú alakot öltött magára. William Morriganként becézte a lányát a kis korában rá jellemző természet iránti vonzalma miatt. Kora gyerekkora idillikus volt, a szülei szerették, segítettek mugli szomszédaiknak, mindenféle varázslatos gyógymóddal támogatták az embereket és a jószágaikat egyaránt. 

Ötéves korában azonban a családot megtámadták, és mindkét szülőt elveszítette. Isoltot a tűzből anyjától korábban elhidegült testvére, Gormlaith Gaunt "mentette meg". A szomszédos völgybe, Coomcallee-be (vagy más néven Hag's Glenbe) menekítette és ott is nevelte fel.

Ahogy Isolt idősebb lett, rájött, hogy megmentője valójában elrablója, és egyben szülei gyilkosa is. A kegyetlen és őrült Gormlaith fanatikus aranyvér-rajongó volt, aki úgy hitte, az, hogy testvére segít mugli szomszédaiknak, veszélyes útra tereli Isoltot, és végül varázstalan férfihoz megy majd hozzá. Úgy gondolta, csak azzal térítheti vissza lányukat a "helyes útra", ha elrabolja, és abban a hitben neveli fel, hogy Morrigan és Mardekár Malazár leszármazottjaként csak aranyvérűekkel kerülhet bármilyen kapcsolatba.

Gormlaith magát tartotta az Isolt számára követendő példának, így arra kényszerítette a gyermeket, hogy nézze, miként átkozza meg a muglikat és az állatokat, akik kunyhójuk közelében éltek. A közösség hamarosan kerülni kezdte a helyet, ahol éltek, így Isolt egyetlen kapcsolata a korábban barátainak tartott falusiakkal az maradt, amikor a helybéli fiúk kövekkel dobálták meg, miközben az udvaron játszott. 

Gormlaith nem engedte Isoltot a Roxfortba, amikor a levele megérkezett, mert úgy vélte, otthon többet tanulhat, mint egy sárvérűekkel veszélyesen megfertőzött intézményben. Bár maga Gormlaith is a Roxfortba járt, és sokat mesélt Isoltnak az iskoláról. Persze csak azért, hogy közben Mardekár Malazár aranyvérű varázslókról szóló terveivel tömje a fejét, amelyeket még nem sikerült valóra váltani. A nagynénje által mindentől távol tartott, és bántalmazott Isolt számára azonban a Roxfort paradicsominak hangzott, és tini évei nagy részében az iskoláról fantáziált.

Gormlaith tizenkét éven keresztül sötét varázslatokkal biztosította, hogy Isolt együttműködjön vele. Végül a fiatal nő elég tudást és bátorságot gyűjtött össze a szökéshez: ellopta nagynénje pálcáját, mivel sajátja soha nem volt. Az egyetlen tárgy, amit Isolt magával vitt, gordiuszi csomót formázó arany kitűzője volt, amit az édesanyjától örökölt. Isolt ezután elhagyta az országot.

Tartva Gormlaith bosszújától és kiváló lenyomozó erejétől, Isolt először Angliába ment, de nem sokkal később Gormlaith már a nyomában volt. Eltökélte, hogy elrejtőzik előre, így Isolt levágta haját, és egy Elias Story nevű mugli kisfiú álcáját öltötte magára, aki 1620-ban a Mayfloweren indult az Újvilágba. 

Isolt az első amerikai mugli telepesek között utazott. (Itt magnix néven hívják a muglikat.) Amint megérkezett, eltűnt a közeli hegyek rejtekében. Utazótársai úgy gondolták, Elias Story, mint ahogy sokan mások, a kemény tél áldozata lett. Isolt részben azért hagyta el az új kolóniát, mert továbbra is félt, hogy Gormlaith rátalál, még az új kontinensen is, de arra is rájött a Mayfloweren töltött ideje alatt, hogy egy boszorkány nem sok eséllyel lel barátokra a puritánok között.

Isolt így egyedül találta magát egy kemény, idegen országban, és amennyire tudta, egyetlen boszorkányként az őt körülvevő többszáz, ha nem többezer mérföldes körzetben - részleges oktatása, amit Gormlaithtól kapott, nem ejtett szót a bennszülött amerikai varázslókról. Néhány a hegyekben töltött hét után azonban két olyan mágikus lénnyel is találkozott, akiknek a létezéséről korábban fogalma sem volt. 

A Hidebehind (biztosan lesz valami frappáns neve, szó szerint valami mögött rejtőzködő?) egy éjjeli, erdőlakó kísértet, ami humanoid lényeken élősködik. Ahogy a nevéből is kiderül, szinte bármilyen tárgy mögé el tud rejtőzni, tökéletesen elfedve magát mind a vadászok, mint az áldozatai elől. Létezését a magnixek is sejtették, de közelébe se érnek az erejének. Csak egy varázsló vagy boszorkány képes túlélni a támadását. 

A Pukwudgie (minden bizonnyal szintén lesz frappáns neve) szintén amerikai lény: alacsony, szürkearcú, nagy fülű lény, távoli rokonságban áll az európai koboldokkal. Hevesen független, trükkös és nem túl nagy rajongója az emberi lényeknek (legyenek akár varázslatosak, akár közönségesek), saját varázserővel rendelkezik. A Pukwidgiek halálos, mérgezett nyilaikkal vadásznak, és kifejezetten élvezik, ha átverhetik az embereket.

A két lény találkozott az erdőben, és a Hidebehind, ami nagy és erős, nem csak  elfogta a Pukwudgie-t, ami fiatal és tapasztalatlan volt, hanem már épp kibelezte volna, amikor Isolt megjelent, és egy átokkal elkergette. Nem tudva, hogy a Pukwudgie is elképesztően veszélyes az emberekre, Isolt felkapta, magával vitte odújába és meggyógyította.

A Pukwudgie ezután kinyilvánította, hogy egészen addig szolgálni fogja, amíg nem lesz lehetősége, hogy lerója tartozását. Rendkívül megalázónak tartotta, hogy egy olyan fiatal boszorkány adósa, aki elég bolond, hogy egy idegen országban, Pukwudgiek és Hidebehindáok között sétálgasson, amik akármikor megtámadhatják. Innentől kezdve Isolt napjait a Pukwudgie morgása töltötte ki, aki állandóan a sarkában járt.

A Pukwudgie hálátlansága ellenére feldobta Isolt napjait, és örült a társaságának. Idővel barátság szövődött közöttük, ami majdnem teljesen egyedülálló volt a két faj képviselői között. Sajátjai tabuit betartva a Pukwudgie soha nem árulta el a nevét a lánynak, ezért az apja után csak Williamnek hívta.

A szarvas kígyó

William elkezdte bevezetni Isoltot az olyan varázslatos lények világába, amelyek számára ismeretlenek voltak. Kirándulásokra indultak együtt, hogy megfigyeljék a békafejű Hodagok vadászatát, harcoltak a sárkányszerű Snallygasterrel és nézték, hogyan játszanak az újszülött vampuszmacskák hajnalban.

Isolt mind közül a leglenyűgözőbbnek a nagy szarvas vízikígyót tartotta, aminek a homlokát egy ékkő díszítette, és a közeli patakban élt. Még Pukwudgie vezetője is tartott a szörnyetegtől, de legnagyobb döbbenetére úgy tűnt, Isoltot kedveli. Még rémisztőbb volt William számára, amikor kiderült, a lány érti, mit mond neki a kígyó.

Isolt megtanulta, hogy inkább ne emlegesse furcsa vonzalmát a kígyó iránt William előtt, sem a tényt, hogy mond neki dolgokat. Innentől egyedül járt a patakhoz, és nem árulta el a Pukwudgie-nak, hol volt. A kígyó üzenete soha nem változott: "Amíg része vagyok a családodnak, a családod átkozott."

Isoltnak nem volt családja, hacsak nem számította Gormlaith-t Írországban. Nem érthette a Szarvas Kígyó rejtélyes szavait, és abban sem lehetett biztos, nem csak képzeli-e a hangot, amelyen a kígyó szólt hozzá.  

Webster és Chadwick Boot

Isolt végül tragikus körülmények között találkozott újra olyan emberekkel, mint ő. Egy nap, amikor ő és William épp az erdőben keresgéltek, egy hátborzongató hangot hallottak, nem túlságosan messziről. William odakiáltott Isoltnak, hogy maradjon, ahol van, és mérgezett nyilával eltűnt a fák között.

Természetesen Isolt nem követte az utasításokat, és amikor nem sokkal később megérkezett egy kis tisztásra, szörnyű látvány fogadta. A Hidebehind, ugyanaz, amelyik korábban sikertelenül próbálta megölni Williamet, egy naív emberpárral sikerrel járt - holtan feküdtek a földön. Ami még ennél is rosszabb, hogy nem sokkal messzebb két kisfiú is súlyosan megsérült, csak várhatták, hogy rájuk kerüljön a sor, miután szüleiket a Hidebehind már kizsigerelte.

A Pukwudgie és Isolt együtt leszámoltak a lénnyel. A Pukwudgie munkájukkal elégedetten folytatta az áfonyaszedést, nem törődve a két gyerek nyögéseivel. Amikor a dühös Isolt utasította, hogy segítsen neki a kisfiúkat hazavinni, William kifakadt. A fiúk, mondta, akár már holtak is lehetnének. Népe hite ellen való volt, hogy segítsen az embereknek, Isolt volt csak a szerencsétlen kivétel, mivel megmentette az életét.

A Pukwudgie érzéketlenségén fedühödve Isolt azt felelte, az egyik fiú életének megmentését elfogadja az adósság törlesztéseként. A fiúk olyan rosszul voltak, hogy hoppanálni nem mert velük, de hazacipelték őket. Morogva ugyan, de a Pukwudgie beleegyezett, hogy vigye az idősebb fiút, akit Chadwicknek hívtak, Isolt pedig a fiatalabb Webstert vitte magával.

Amint odaértek, Isolt közölte Williammel, hogy többé már nincs szüksége rá. A Pukwudgie dühösen nézte egy ideig, majd köddé vált.

A Boot fiúk és James Steward


Isolt feláldozta az egyetlen barátját két kisfiúért, akik talán túl sem élik. Szerencsére túlélték, és legnagyobb meglepetésére és örömére kiderült, hogy varázslók.

Chadwick és Webster varázsló szülei azért hozták őket Amerikába, hogy izgalmas kalandra leljenek. Ez tragédiába torkollott, amikor a család az erdőbe ment, és összetalálkozott a Hidebehinddal. Ismeretlen volt számukra és közönséges vagy kerti mumusnak hitték, Mr. Boot megkísérelte kinevetni, de sajnos ennek szörnyű következményei lettek - ahogyan Isolt és William a tanúi voltak.

Az első néhány hétben a fiúk olyan betegek voltak, hogy Isolt nem merte magukra hagyni őket. Nagyon bántotta, hogy emiatt nem tudott méltó temetést rendezni a szüleiknek, és amikor Chadwick és Webster végre elég jól lettek, hogy néhány órára magukra hagyja őket, visszatért az erdőbe, hogy sírt készítsen nekik, ahová a fiúk egy nap majd ellátogathatnak.

Legnagyobb meglepetésére amikor a tisztásra ért, egy fiatal férfit, bizonyos James Stewardot találta ott. Ő is a plymouthi településről jött. Hiányzott neki a család, akikkel az úton összebarátkozott, így elindult utánuk az erdőbe.

Miközben Isolt nézte, befejezte a sírokat, amelyeket kézzel ásott ki, aztán összeszedte a két törött pélcát, és a Boot szülők mellé fektette őket. Homlokát ráncolva vizsgálta a Mr. Boot pálcájából kilógó, csillogó sárkány szívizomhúrt, aztán lazán suhintott vele. Ahogy ez állandóan történik, amikor magnixek meglengetnek egy pálcát, fellázadt. James hátrarepült, keresztül a tisztáson, egy fának repült és eszméletét vesztette.

Egy faágakból és állatszőrből készült kis menedéken találta magát, miközben Isolt épp ápolta. Nem tudta elrejteni előle a mágiáját a kis helyen, főleg, amikor a bájitalt kevergette a Boot fiúknak, és amikor a pálcájával vadászott. Isolt úgy tervezte, módosítja James memóriáját miután kiheveri a megrázkódtatást, és visszaküldi a kolóniára.

Eközben csodálatos volt, hogy végre egy felnőttel beszélgethet, ráadásul olyannal, aki szereti a Boot fiúkat és segített is neki szórakoztatni őket, miközben felgyógyultak mágikus sérüléseikből. James még abban is segített Isoltnak, hogy egy kőházat húzzon fel a Greylock csúcsán, megtervezte neki. James kőműves volt Angliában, ami egy kis realitást csempészett Isolt életébe. Végül Ilvermornynak keresztelte a házikó után, amiben született és amit Gormlaith elpusztított. 

Isolt minden nap megfogadta, hogy módosítja James emlékeit, és minden nap csökkent a férfi félelme a varázslattól, míg végül az tűnt a legegyszerűbbnek, ha elismerik, szerelmesek és összeházasodnak. 

Négy ház

Isolt és James örökbefogadott fiaikkánt tekintettek a Boot fiúkra. Isolt elmesélte nekik a korábban hallott történeteket a Roxfortról. Mindkét fiú oda akart járni, gyakran kérdezgették, visszatérhetnek-e Írországba, ahol várhatják a leveleiket.  Isolt nem akarta megijeszteni a fiúkat, ezért nem mesélt nekik Gormlaithről. Ehelyett megígérte nekik, hogy ha elérik a 11 éves kort, valahogy talál nekik pálcákat (a szüleik pálcája javíthatatlanul eltört), és elindítanak majd egy iskolát ők maguk a házban.

Az ötlet megragadta Chadwick és Webster fantáziáját. A fiúk elképzelése arról, hogyan is kell kinéznie egy varázslóiskolának, majdnem teljesen a Roxforton alapult, úgyhogy mindenképp négy házat akartak. Azt,  hogy saját magukról nevezzék el a házakat, ahogy az alapítók, hamar elvetették, mivel Webster úgy érezte, egy Webster Boot nevű háznak esélye sincs, hogy bármit nyerjen. Ehelyett kedvenc mágikus lényeiket választották. Chadwick, aki intelligens, de túlságosan temperamentumos fiú volt, a viharmadarat választotta, aki képes vihart kavarni repülés közben. A veszekedős, de végsőkig hűséges Webster számára ez a vampuszt jelentette, egy varázslatos, párducszerű lényt, ami gyors, erős és szinte lehetetlen megölni. Isolt kedvence természetesen a szarvas kígyó volt, amit még mindig látogatott, és még mindig furcsán vonzotta őt.

Amikor megkérdezték Jamestől az ő kedvencét, nem tudott mit felelni. A család egyetlen magnixe nem ismerte olyan jól őket, hogy meg tudjon nevezni egyet. Végül a Pukwudgie mellett döntött, mert amikor a felesége a goromba Williamről mesélt neki, az mindig megnevettette.

Így hozták létre az Ilvermorny négy házát, és bár a négy kitaláló még nem tudta, de sok rájuk jellemző tulajdonság is beszivárgott a házakba, amelyeket olyan könnyedén választottak ki.

Az álom

Chadwick tizenegyedik születésnapja gyorsan közeledett, Isoltnak pedig fogalma sem volt, honnan kerítsen neki pálcát, ahogy ígérte. Amennyire tudta, az egyetlen pálca Amerikában az volt, amit Gormlaithtől lopott. Nem merte szétszedni, hogy rájöjjön, hogyan készült, és amikor átvizsgálta a fiúk szüleinek pálcáját, csak sárkány szívizomhúrt és unikornisszőrt talált, amik már elkoptak.

A fiú születésének estéjén Isolt álmot látott: lefelé megy a patakhoz, hogy megtalálja a szarvas kígyót, ami kiemelkedik a vízből, lehajtja fejét felé, míg ő levág a szarvából egy hosszú szilánkot. Végül felébredt a sötétben, és elindult a patakhoz.

A szarvas kígyó ott várt rá. Pontosan úgy emelte a fejét, ahogy az álomban, ő pedig elvett egy darabot a szarvából, megköszönte, hazatért és felébresztette Jamest, akinek sokkal nagyobb tehetsége volt a kövekhez és a fához.

Amikor Chadwick a következő nap felébredt, egy szépen megfaragott amerikai tüskéssárgafa pálcát talált, ami magába zárta a kígyó szarvának darabját. Isolt és James sikeresen megalkottak egy kifejezetten erős pálcát.


Az Ilvermorny iskola megalapítása


Mire Webster is betöltötte a tizenegyet, a család kis otthoni iskolájának híre ment. A Wampanoag törzs két varázslattal bíró fia is csatlakozott, a Narragansett egy anyukájával és két lányával egyetemben, akik mind tanulni akartak a pálcahasználat technikájáról, cserébe pedig megosztották saját mágikus tapasztalataikat. Mindenki Isolt és James készítette pálcákat kapott. Valami belső késztetés azt sugallta Isoltnak, hogy csak a két saját adoptált fiának adjon a szarvas kígyó pálcájából, így közben ő és James megtanulták, milyen más magokat használhatnak még: vampuszmacska szőrét, Snallygaster szívizomhúrt és Jackalope agancsot.

1634-re az iskola túlszárnyalta Isolt családjának legvadabb álmait is. A ház minden évvel egyre nagyobbra nőtt. Egyre több diák érkezett, és bár az iskola még mindig kicsi volt, már elegen akadtak, hogy teljesülhessen Webster kívánsága, és elinduljanak a házak közötti versenyek. Habár mivel az iskola híre még nem terjedt el, csak a helyi bennszülött amerikai törzsek és a környékbeli európiai letelepülők között, nem voltak bennlakók. Csupán Isolt, James, Chadwick, Webster és egy ikerpár lakott Ilvermornyban - két lány, akiknek Isolt adott életet: Martha, akit James elhunyt édesanyjáról neveztek és Rionach, akit Isoltéról.

Gormlaith bosszúja

A boldog, elfoglalt családnak fogalma sem volt a halálos veszedelemről, ami a közelben leselkedett. A Massachusettsben működő új varázslóiskola híre az öreg országba is elért. Az a pletyka járta, hogy az igazgatónőt Morrigannek becézik a híres ír boszorkány után. De csak amikor meghallotta az Ilvermorny nevet, jött rá Gormlaith, hogy Isolt képes volt egészen Amerikáig eljutni anélkül, hogy észrevette volna - ráadásul még megházasodni is, és nem hogy egy mugli születésűvel, hanem egy muglival, és iskolát nyitni bárkinek, aki egy csipetnyi mágiával bírt.

Gormlaith az általa megvetett Ollivandersben vásárolt új pálcát, hogy helyettesítse a becses családi pálcát, ami generációkon keresztül öröklődött, mielőtt Isolt ellopta. Eltökélve, hogy unokahúga egészen addig nem jöhet rá az érkezésére, amíg már túl késő nem lesz, tudattalanul is követte Isolt példáját: olyan férfinak álcázta magát, aki Amerikába indul, a Bonaventure hajón. Gonoszmód William Sayre nevén utazott, ami Isolt meggyilkolt apjának neve volt. Gormlaith Virginiában szállt partra, innen indult Massachusetts és a Mount Greylock irányába, és egy téli éjszakán érte el a hegyet. Azt tervezte, hogy lerombolja a második Ilvermornyt, legyilkolja a szülőket, akik fenyegetik a nagyszerű aranyvérű család ambícióit, és elrabolja az unokahúgait, akik az utolsók, akik a szent vérvonalat képviselik - majd visszatér velük Hag's Glenbe.

Amint megpillantotta a hatalmas gránitépületet, ami a Mount Greylock csúcsának sötétségében emelkedett, nagy erejű átkot indított el, amibe belefoglalta Isolt és James nevét is, akik elvarázsolt álomba merültek.

Ezután kimondott egy szót párszaszóul, a kígyók nyelvén. A pálca, ami annyi éven át hűségesen szolgálta Isoltot, és mellette feküdt az éjjeliszekrényen, míg ő aludt, erejét veszítette. A sok éven keresztül, amíg vele élt, Isoltnak fogalma sem volt róla, hogy Mardekár Malazár pálcáját tartja a kezében, a Roxfort egyik alapítójáét, és hogy ez is egy mágikus kígyó szarvának darabkáját tartalmazta: ebben az esetben egy baziliszkuszét. A pálcát készítője megtanította, hogy "aludjon", amikor azt parancsolják neki, ez a titok pedig évszázadokon keresztül öröklődött a Mardekár család tagjai között, akik birtokolták a pálcát.

Amit Gormlaith nem tudott, hogy még két lakója volt a háznak, amit álomba küldött, hiszen soha nem hallott a tizenhat éves Chadwickről és a tizennégy éves Websterről. A másik dolog, amiről nem tudott, a pálcák szívében pihent: a vízikígyó szarva. Ezek a pálcák nem váltak inaktívvá, amikor Gormlaith párszaszóul beszélt. Épp ellenkezőleg, mágikus magjuk vibrálni kezdett az ősi nyelv hallatán, érezvén a mesterükre leselkedő veszélyt, és mély hangon szólni kezdtek, pontosan úgy, ahogy a szarvas kígyó is tette veszély esetén.

Mindkét Boot fiú felébredt, és kipattant az ágyból. Chadwick rögtön kinézett az ablakon, és meglátta a fák mögött ólálkodó Gormlaith Gauntot.

Ahogy minden gyerek, Chadwick is többet tudott örökbefogadó szüleiről, mint azt ők gondolták. Azt gondolhatták, hogy a gyilkos Gormlaith létezését eltitkolták előle, de tévedtek. Kisfiúként Chadwick hallotta, ahogy Isolt arról mesélt, miért szökött meg Írországból, és bár ő és James nem tudtak róla, de Chadwick álmait régóta gyötörte egy öreg boszorkány képe, aki a fák közül támad az Ilvermornyra. Rémálma most valóra vált.

Szólt Websternek, hogy figyelmeztesse szüleiket, ő maga pedig a földszintre indult, és az egyetlen dolgot tette, ami logikusnak tűnt a számára: kiszaladt a házból, hogy megakadályozza Gormlaith belépését, amíg a család alszik.
Gormlaith nem számított a tinédzser varázslóra, és elsőre lebecsülte őt. Chadwick kitűnően hárította az átkát, és párbajozni kezdtek. Néhány percen belül Gormlatihnek, aki sokkal nagyobb hatalommal bírt Chadwicknél, rá kellett jönnie, hogy a fiút jól tanították. Még amikor a fejét is célozta meg átkaival, hogy leigázza és visszakényszerítse a házba, akkor is nehéz dolga volt. Közben a származásáról kérdezte. Gyűlölne megölni - mondta - egy aranyvérű tehetséget.

Eközben Webster próbálta felébreszteni a szülőket, de a bűbáj olyan mélyen beszippantotta őket, hogy még Gormlaith kiáltására és házukat megrengető átkaira sem tértek magukhoz. Webster így végül feladta, és csatlakozott testvéréhez a párbajban.

A kettő az egy elleni küzdelem megnehezítette a boszorkány dolgát: ami még fontosabb, a Boot fiúk pálcái ikerpálcák voltak, és amikor együtt használták őket egy közönséges ellenség ellen, az megtízszerezte az erejüket. De Gormlaith mágiája még így is erős volt és elég sötét, hogy felvegye velük a harcot. A párbaj már elképesztő méreteket öltött, de Gormlaith még mindig kacagott, és kegyelmet ígért, ha bizonyítani tudják aranyvérűségüket. Chadwick és Webster kitartottak, hogy megvédjék családjukat. A testvérek visszaszorultak Ilvermornyba: a falak megrepedtek, az ablakok betörtek, de Isolt és James még mindig aludtak, míg kisbaba lányaik felébredtek és félelmükben rettenetesen sírtak.

Ez törte meg a bűbájt, ami Isoltot és Jamest sújtotta. A harag és a varázslat nem ébreszthette fel őket, de rettegő lányaik sírása megtörte Gormlaith rájuk bocsátott átkát. A szeretet ilyetén erejére még Gormlaith sem számított. Isolt Jamesnek kiáltott, hogy menjen a lányokhoz, ő pedig Mardekár pálcájával a fiúk segítségére sietett. 

Csak amikor felemelte pálcáját, hogy megtámadja gyűlölt nagynénjét jött rá, hogy az alvó pálca ennyi erővel akár egy fadarab is lehetne, amit a földről szedett össze. Gormlaith kárörvendve szorította őket a lépcső irányába, afelé, ahonnan Isolt lányainak sírását hallotta. Végül sikerült kinyitnia szobájuk ajtaját, ahol James halálra készen állt a bölcső előtt, hogy megvédje lányaikat. Isolt, aki azt hitte, már minden elveszett, felkiáltott meggyilkolt apja nevében, nem is nagyon tudva, mit beszél.

Hirtelen csörömpölés hallatszott, és valami kitakarta a holdfényt a szobában: William, a Pukwudgie volt az az ablakpárkányon. Mielőtt Gormlaith rájöhetett volna, mi történt, egy mérgezett nyíl szúrta át a szívét. Földöntúli kiáltását mérföldekre is hallották. Az öreg boszorkány korábban mindenféle sötét varázslatot kipróbált, hogy legyőzhetetlenné tegye magát, ezek az átkok pedig most kapcsolatba léptek a Pukwudgie mérgével - olyan szilárddá és törékennyé vált, mint a szén, mielőtt többezer darabra robbant. Az Ollivander pálca a földre esett és felrobbant: Gormlaith Gauntból csak egy kupac füstölgő hamu, egy törött pálca és egy elszenesedett sárkány szívizomhúr maradt.

William megmentette a család életét. Hálájukért cserébe csak morgást kaptak, amiért Isolt egy évtizeden keresztül ki se mondta a nevét, és csak akkor szólította, amikor elkerülhetetlenül halál várt rá. Isolt elég tapintatos volt, és nem mutatott rá, hogy valójában egy másik Williamet szólított. James nagyon örült, hogy végre találkozhatott a Pukwudgie-val, akiről annyit hallott. El is feledkezett róla, hogy a Pukwudgiek mennyire utálják az embereket, megrázta William kezét és elmesélte, milyen hálásak, hogy róla nevezhették az Ilvermorny egyik házát.

Széles körben úgy gondolják, végül ez a bók lágyította meg William szívét, mert a következő nap a Pukwudgie bizony beköltözött a házba, és - természetesen állandó panaszkodás mellett - segített helyrehozni a kárt, amit Gormlaith okozott. Aztán kinyilvánította, hogy a varázslók túl buták, hogy megvédjék magukat, és jókora adag aranyért cserébe vállalta az iskola védelmét.

Mardekár öröksége


Mardekár pálcája inaktív maradt Gormlaith párszaszóul elhangzott parancsa után. Isolt nem tudta beszélni a nyelvet, és egyébként is, többé hozzá sem akart érni a pálcához, ami boldogtalan gyerekkora utolsó relikviája volt. Ő és James együtt elásták.

Egy éven belül ismeretlen fajta kígyófa nőtt a földből, pontosan azon a helyen, ahová a pálcát eltemették. Ellenállt minden metszési és pusztítási kísérletnek, de néhány évvel később kiderült, hogy a levelei nagy gyógyító erővel bírnak. Ez a fa is arról tanúskodik, hogy Mardekár pálcája, mint ahogy a világban szétszórtan élő leszármazottai is, egyszerre voltak nemesek és érdemtelenek. Mardekár legjobb része Amerikába került. 

Az iskola növekedése


Az Ilvermorny elismertsége az ezt követő években folyamatosan nőtt. A gránit ház kastéllyá növekedett. Több tanárt vettek fel, hogy kielégítsék az egyre növekvő igényt. Most már boszorkány és varázsló gyerekek egész Észak-Amerikából jöttek ide tanulni - így végül bentlakásos intézménnyé vált. A tizenkilencedik századra az Ilvermorny megszerezte azt a nemzetközi tiszteletet, amit ma is élvez.

Sok éven keresztül Isolt és James voltak az igazgató és az igazgatónő, közben pedig diákok generációit nevelték fel családtagjaikként.

Chadwick elismert és sokat látott varázsló lett, aki megírta a Chadwick Bűbajai I-VII című köteteket, amik kötelezővé váltak az Ilvermornyban. Egy mexikói gyógyítót, Josefina Calderont vette feleségül, és a Calderon-Boot család a mai napig Amerika legkiemelkedőbb máguscsaládjai közé tartozik.

A MACUSA (Amerikai Egyesült Államok Varázslókongresszusa) létrehozása előtt az Újvilágban nem voltak varázslótörvények és rendőrség. Webster Boot azzá vált, amit ma béraurornak neveznének. Míg egy különösen gonosz sötét varázslót üldözött Londonban, Webster beleszeretett egy fiatal skót boszorkányba, aki a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott. Így a Boot család végül hazatért hazájába, Webster leszármazottai pedig a Roxfortban tanultak.

Martha, James és Isolt ikrei közül az idősebb kvibli lett. Szülei és fogadott fivérei mélyen szerették, ennek ellenére nehéz volt az Ilvermornyban varázstalanként felnőni. Végül egy barátjuk varázstalan testvérével házasodott össze a Pocomtuc törzsből, és magnixként élte le életét.

Rionach, James és Isolt fiatalabb lánya éveken keresztül Sötét varázslatok kivédését tanított az Ilvermornyban. Rionach soha nem ment férjhez. Voltak pletykák, melyek szerint Rionach a párszaszájúság képességével született, és eltökélte, hogy Mardekár örökségét nem adja tovább a következő generációnak - de ezt a család soha nem erősítette meg. (A család amerikai ága nem tudott róla, hogy Gormlaith nem az utolsó Gaunt volt, és hogy az az ág tovább élt Angliában.)

Isolt és James mindketten megélték a 100 éves kort. Látták, ahogy Ilvermorny házikója gránit kastéllyá változik, és azzal a tudással haltak meg, hogy az iskolájuk híres Észak-Amerikai varázslócsaládjainak körében, akik alig várták, hogy gyerekeik itt tanulhassanak. Alkalmazottakat vettek fel, kollégiumokat építettek, okos bűbájokkal elfedték az iskolát a magnixek szeme elől: nem sok idő kellett, hogy a lány, aki a Roxfortról álmodott, segítsen megformálni annak Észak-Amerikai megfelelőjét.

Az Ilvermorny ma

Ahogy ez egy félig magnix által alapított iskolától elvárható, az Ilvermorny az egyik legdemokratikusabb, legkevésbé elitista intézmény a nagy varázslóiskolák között.

Isolt és James márványszobra vigyázza az Ilvermorny kastély bejárati ajtóit. Az ajtók egy köralakú csarnokba nyílnak, amit üvegkupola fed. Egy emeletnyi magasságban fa erkély fut körbe. Ettől eltekintve a csarnok üres, leszámítva négy fafaragványt, ami a házakat képviseli: a szarvas kígyó, a vampuszpárduc, a viharmadár és a Pukwudgie.

Míg az iskola többi része a körbefutó erkélyről figyel, az új diákok belépnek a bejárati csarnokba. Körbeállják a falat, és egyesével kihívják őket - egy gordiuszi csomót ábrázoló szimbólumon kell megállniuk, amit a kőpadlat közepén látni. Ezután az iskola csendben várja, hogy az elbűvölt faragványok reagáljanak. Ha a szarvas kígyó akarja a diákot, a homlokán látható kristály világítani kezd. Ha a vampusz, morog. Ha a viharmadár, akkor a szárnyaiba való harapással fejezi ki igényét, a Pukwudgie pedig a levegőbe emeli nyilát.

Ha egynél több faragvány is igényét fejezi ki, akkor a választás a diákon áll. Nagyon ritkán - talán évtizedenként egyszer - egy diákért mind a négy ház jelentkezik. Seraphina Picquery, aki a MACUSA elnöke volt 1920 és 1928 között, generációja egyetlen ilyen megtisztelt tagja volt, ő a szarvas kígyót választotta. 

A beosztási ceremónia nem az egyetlen, amiben különbség mutatkozik a Roxfort és az Ilvermorny között (habár sok hasonlóság is akad közöttük). Amint beosztották a diákokat, egy hatalmas terembe kísérik őket, ahol választhatnak egy pálcát - vagy a pálca választja ki őket. Az 1965-ös Rappaport törvényig, ami nagyon szigorúan vette a Titoktartási Egyezményt, egyik gyerek se kaphatott pálcát, amíg meg nem érkezett az Ilvermornyba. Sőt, a vakációk idején a pálcákat az Ilvermornyban kellett hagyni, és csak a 17. életévüket betöltött boszorkányok és varázslók vihették az iskolán kívülre is magukkal a pálcájukat.

Az Ilvermorny talárjai kék és vörösáfonya színűek. A színek Isolt és James előtt tisztelegnek: kék, mert ez volt Isolt kedvenc színe és gyerekként a Hollóhátba szeretett volna kerülni; vörösáfonya James vörösáfonyás pite iránti rajongása miatt. Minden Ilvermorny diák talárját egy arany gordiuszi csomó tartja össze, annak a brossnak az emlékére, amit Isolt talált az eredeti Ilvermorny kunyhó romjai között.

A mai napig egy sor Pukwudgie dolgozik az iskolában, folyamatosan morogva. Mind azt állítja, egyáltalán nem akarnak az iskolában maradni, mégis valamilyen rejtélyes okból mindig megjelennek, évről évre. Van egy különösen vén lény is közöttük, aki a William névre hallgat. Csak nevet az ötleten, hogy ő az eredeti William, aki megmentette Isolt és James életét, rámutatva, hogy az első Williamnek már több, mint 300 évesnek kéne lennie. Mégis, soha senki nem jött még rá, milyen hosszan élhet egy Pukwudgie. William senki másnak nem engedi fényesíteni Isolt márványszobrát az iskola bejáratánál, és halálának minden évfordulóján látják, amint amerikai földibabér virágot (angolul mayflower, mint a hajó, amin Isolt érkezett) tesz a sírkövére - bár akárhányszor elég tapintatlan valaki ahhoz, hogy ezt megemlítse, akkor feltűnően morgós hangulatba kerül.

8 megjegyzés

Írj megjegyzést
Névtelen
AUTHOR
2016. június 29. 21:59 delete

Szia. Lehet buta kérdés, de ez mi? Kicsit lemaradtam. Nagyon szeretem a Harry Pottert és ez is felkeltette az érdeklődésemet. Újabb J.K.Rowling remekmű vagy valami más?

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2016. június 30. 8:26 delete

Nem buta kérdés. :)
Idén év végén jelenik majd meg a Legendás állatok és megfigyelésük film, ami New Yorkban játszódik majd. Ennek örömére Rowling egyre több információt csepegtet beharangozó jelleggel az amerikai varázslóvilágról - így az amerikai varázslótörténelemről vagy épp az amerikai varázslóiskoláról, az Ilvermornyról.:)

Reply
avatar
Névtelen
AUTHOR
2016. június 30. 9:47 delete

Nagyon köszönöm. :) így már világos. Biztosan elolvasom majd.
További szép napot. :)

Reply
avatar
Névtelen
AUTHOR
2016. június 30. 9:49 delete

És a filmet is megnézem természetesen :D

Reply
avatar
piciszusz
AUTHOR
2016. június 30. 13:57 delete

Köszi a fordítást, nem lett volna agyam angoluol végigolvasni, valószínűleg nem is értettem volna mindent.
Érdekes volt és később remélem kapunk még infókat a házakról bővebben :)

Reply
avatar
Deszy
AUTHOR
2016. június 30. 14:29 delete

Én is remélem. :) Egyébként pedig szívesen!

Reply
avatar
Unknown
AUTHOR
2016. július 2. 21:45 delete

Köszi a fordítást, máris megkedveltem Ilvermorny történetét. Alig várom a filmet ^^.

Reply
avatar
Hanna Retyi
AUTHOR
2016. július 3. 13:40 delete

Ezer hala hogy leforditottad. Erdekes volt hogyan jott letre az amerikai varazsloiskola. ^_^ Kar hogy a Roxfortrol nincs ilyen cikk,en legalabbis nem olvastam sehol az alapitokrol. Az Ilermonynal jobban tetszik a beosztasi ceremonia,nagyon kulonleges hogy a hazak allatai valasszak ki oket. :)

Reply
avatar

Rendeld meg a képre kattintva!