Megvan az Amerikai istenek sorozat premierjének időpontja

Neil Gaiman Amerikai istenek című regénye már kultikussá vált, így csak idő kérdése volt, hogy valaki filmet, esetleg sorozatot forgasson belőle.

El is jött az idő, az elmúlt hónapokban többször is posztoltam castinghíreket, és az első előzetest is megosztottam.





Most pedig végre azt is tudjuk, milyen dátumot kell felvésni a naptárakba: április 30.

A könyv fülszövege annak, aki esetleg még nem ismerné:

Szörnyű ​​vihar közeledik…
Árnyék három évet töltött börtönben, közben mindvégig csak azt a pillanatot várta, amikor végre hazatérhet szeretett feleségéhez, hogy együtt új életet kezdjenek. De mielőtt találkozhatnának, szabadulása előtt néhány nappal a felesége autóbaleset áldozata lesz. Árnyék élete romokban hever, és ekkor a sors egy különös idegennel hozza össze, aki Szerda néven mutatkozik be, és furcsa módon sokkal többet tud róla, mint ő saját magáról.
Szerda munkát ajánl neki, és miközben az események egyre váratlanabb fordulatokat vesznek, Árnyék kénytelen lesz megtanulni, hogy a múlt sohasem hal meg igazából. Mindenkinek, még az ő szeretett Laurájának is voltak titkai, és az álmok, mesék, legendák sokkal valóságosabbak, mint azt korábban gondolta volna. Árnyék számára egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a mindennapi élet nyugodt felszíne alatt különös vihar tombol. Egy háború, amelynek tétje nem más, mint Amerika lelke. Egy háború, amelynek Árnyék hirtelen a kellős közepén találja magát.

A sorozat producere a FremantleMedia North America, írói és készítői pedig Bryan Fuller (Hannibal, Halottnak a csók, Hősök) és Michael Green (Hősök, The River, Kings). Az első részt David Slade (Hannibal, The Twilight Saga: Eclipse) rendezi, és visszatér még több epizódra is. 

Amerikában a Starzon fut majd a sorozat, a nemzetközi jogokért pedig a FremantleMedia felelős. 
Megvan az Amerikai istenek sorozat premierjének időpontja Megvan az Amerikai istenek sorozat premierjének időpontja Reviewed by Deszy on 2/24/2017 Rating: 5

Nincsenek megjegyzések:

.

Üzemeltető: Blogger.