John Green élő videóban dedikálta az új könyvét és kérdésekre is válaszolt
John Greent amúgy is erős videósként ismerhetjük, így talán nem meglepő, hogy most az új könyve, a Turtles All The Way Down kapcsán egy élő videóval jelentkezett Facebookon. (Ez volt egyébként az első FB Live videója.)
Az igazán izgalmas az benne, hogy tulajdonképpen amit csinált, önmagában meglehetősen unalmas. Ugyanis azt közvetítette egy órán keresztül, ahogy dedikál. Méghozzá nem is a könyveket, hanem azokat az oldalakat, amiket majd később belefűznek a Turtles All The Way Down dedikált példányaiba - ezek külön ISBN számon is futnak majd, hogy megkülönböztethetőek legyenek.
Ami az igazán durva, hogy ha jól értettem, 200.000 lapot ír alá! És akkor ebbe most gondoljunk bele egy kicsit! Ez brutális mennyiség, az is csoda, hogy még üzemel a keze, ugyanis azt mondta, hogy nagyjából a harmadánál jár ennek a számnak.
John Green profi videós múltját bizonyítja egyébként, hogy gond nélkül végigbeszélte az 50 percet mindenfélékről. Kiderült például az is, hogy amikor egy aláírás nagyon bénára vagy kiemelkedően jóra sikerül, akkor odaírja, hogy DFTBA, ami a Don't Forget To Be Awesome - ez a rajongók nem hivatalos/hivatalos "köszönése".
Egyébként vicces részek is vannak a videóban - például amikor John pánikszerűen felpattan, mert a laptopja épp lemerülni készül. (Csak egy pasi ülhet le úgy hosszú élő videózni, hogy nincs bedugva a laptopja...) És az is kifejezetten vicces, amikor elmagyarázza, hogy előbb-utóbb elfogynak a bekészített aláírandó lapok, a többi pedig a laptop alatt van, az tartja megfelelő magasságban.
Mesélt arról is, mennyire nem ért egyet azokkal, akik elítélik az idősebb korukban YA könyveket olvasókat, arról, hogy nem zavarja, hogy nem minden videóblogos nézője szereti a könyvet, hogy mennyire szereti Sarah Dessen regényeit, illetve szóba került, hogy a lány azt hiszi, autóversenyző, mivel egyszer versenyzett Maggie Stiefvaterrel, és azóta hiába mondják neki, nem hiszi el, hogy nem az.
Természetesen az új könyv is szóba került, bár viszonylag kevés új információt tudtunk meg róla. John egyrészt mesélt arról, mi motiválta a megírására - elárulta, hogy az elvárások kevéssé, hiába várták az olvasók és a kiadó is az új kötetet, ettől még nem tudott írni. Végül ami mégis motiválta, az a mentális betegségek kérdése volt. Beszélt arról, hogy ez még mindig tabutéma, ezzel együtt azzal sem ért egyet, hogy sokan romantizálják az ilyen betegségeket - például az olyan nézetekkel, mint hogy a zseni és az őrült között csak egy hajszál van. Ez számára nagyon személyes kérdés, ő maga is próbálkozott azzal, hogy abbahagyta a gyógyszerei szedését, mert úgy gondolta, akkor majd menni fog neki az írás. (Spoiler: nem segített.)
Szó esett az új kötet borítójáról is, igaz, túl sokat nem árult el róla, azért sem, mert még ő maga sem tudja, pontosan hogy fest majd. Mindenesetre azt feltételezi, hogy teknősök nem lesznek rajta, hiába a cím.

A vicces-érdekes videót itt nézhetitek meg:
Nincsenek megjegyzések