Már megnézhetjük az Időcsavar első előzetesét is!

A héten már megosztottam az első képeket az A Wrinkle in Time, azaz az Időcsavar adaptációjából, most azonban a Disney leleplezte az előzetest is!

A filmet Ava DuVernay rendezi, aki számtalan sikerfilmen dolgozott már, igaz a legtöbbnél nem rendező volt, hanem más feladatokat látott el, tapasztalata mindenesetre már van filmes berkekből.



Ami a szereplőket illeti, inkább csak sorolom, úgyis ismerősek lesznek a nevek: Chris Pine, Reese Witherspoon, Michael Peña, Zach Galifianakis, Oprah Winfrey...

Az amerikai premier jövő március 9, addig is pedig jöjjön az új előzetes:





A könyv egyébként évekkel ezelőtt nálunk is megjelent az Animus gondozásában, Időcsavar címmel. Íme a fülszöveg és a magyar borító:

Éjfél felé jár. Kint vihar tombol. Meg Murry, a kamaszlány, kisöccse, Charles Wallace és édesanyjuk a konyhában futnak össze. Egyikük sem tud aludni. Épp szendvicset készítenek, amikor látogató érkezik. Ruházata hóbortos, és különös dolgokat mond: Minél nagyobb a vihar, annál jobb. Csak elkapott a szélroham, és letérített az utamról. Elüldögélek még egy pillanatig, és már el is tűnök. Ja, ha már eltűnésről beszélgetünk! Ugye tudjátok, hogy a hiperkocka valóban létezik? 
Meg édesapja az ötödik dimenzióban való időutazással kísérletezett, és vagy két évvel ezelőtt eltűnt. Most gyerekein, Megen és a kis Charles Wallace-en, valamint barátjukon, Calvinen a sor, hogy megkeressék. Varázslatos, galaxisokon keresztül vezető mentőexpedíciójuk során nem várt ellenséggel találják szembe magukat…
Már megnézhetjük az Időcsavar első előzetesét is! Már megnézhetjük az Időcsavar első előzetesét is! Reviewed by Deszy on 7/16/2017 Rating: 5

2 megjegyzés:

  1. Kedvenc könyvem. megvan a két folytatása is nekem - Szélvarázs és Csillagvágta(ez az ami a főhősök családjainak a múltjáról szól.)Veronique Sparks

    VálaszTörlés

.

Üzemeltető: Blogger.