Megvan az utolsó Gonosz fortélyok kötet mottója!
Már megszokhattuk, hogy Cassandra Clare könyvei a tényleges borító előtt kapnak egy ideiglenes borítót, ezzel együtt pedig érkezik valamilyen mottó, reklámszöveg - hívjuk, aminek akarjuk, a lényeg az, hogy valamilyen rövid sor, ami kifejezi, milyen izgalom várható a következő kötetben.
A Queen of Air and Darkness borítója már nyilvános, azonban most kaptunk egy fekete alapon feliratos, könyvforma reklámot a kötethez az írónő Tumblr oldalán.
Eszerint a Gonosz fortélyok trilógia harmadik részének jelmondata: Everything changes. Azaz: Minden megváltozik.
Nos, ez meglepetésnek talán nem túl nagy, hiszen Cassie már a sorozat első részének megjelenése előtt azt ígérte, ez már egy másik Árnyvadász világ lesz, nem pont az, amit már megszokhattunk korábban. Gyökeres változások még nem voltak, ellenben a levegőben nagyon is benne van a paradigmaváltás előszele. Előtte viszont egy nagy konfliktus a két párt között, akik a tisztaság és a klasszikus Árnyvadász értékrend hívei, és a reformerek között, akiknek már nem tabu, ha valakinek más a bőrszíne, ha valaki Alvilági vagy ha éppen meleg.
Emellett ne feledkezzünk meg Emma és Julian furcsa parabatai kapcsolatáról, valamint magáról Annabel Blackthornról - olyasmik ezek, amik megkérdőjelezik azt, amit az Árnyvadászok tudni vélnek a világról.
Talán erre utalhat a mondat. Vagy ennél nagyobb változások is várhatóak?
Meglátjuk.
Nincsenek megjegyzések