9 imádnivaló idézet A neveletlen hercegnő naplójából Michaellel
Általános iskolás voltam, hatodikos vagy hetedikes, azt hiszem, amikor beszippantott A neveletlen hercegnő naplója - a filmet csak később láttam, szóval attól teljesen független volt a dolog.
A rajongás viszont beütött, ráadásul nem csak ezért a könyvért, hanem Meg Cabotért is - akitől ez volt az első sorozatom, amit később még jó sok követett.
Ekkor még messze volt a vége, és nem is sejtettem, hogy A neveletlen hercegnő naplója sorozat több éven keresztül végigkíséri majd az életemet, hiszen bőven középiskolás voltam, mire befejeződött. Ráadásul már javában felnőtt, mikor megérkezett a kiegészítő 11. kötet.
Most összeszedtem néhány olyan idézetet Michaeltől, amit nagyon szeretek - viszont figyelem, az idézetek spoileresek, ha még nem olvastál minden részt.
Piros a rózsa,az ibolya kék.Te sem veszed észre,szívem rég tiéd.(A neveletlen hercegnő naplója 3. – A szerelmes hercegnő)
– Mia! – megrázott egy kicsit. – Ez nem számít! Az számít, hogy komolyan gondolom, amit írtam! És azt hittem, te is!Nem nagyon hittem a fülemnek. – Persze, hogy komolyan gondoltam – dadogtam.A fejét csóválta. – Akkor miért borultál ki annyira ma a karneválon?– Hát… mert… mert… azt hittem… azt hittem, gúnyolódsz velem – hebegtem.– Soha nem tennék ilyet – mondta.És akkor…Csak úgy. Minden további nélkül. Az engedélyem nélkül. Habozás nélkül. Csak egyszerűen lehajolt és szájon csókolt.Abban a pillanatban megértettem, hogy Tinának igaza van: semmi undorító nincs benne, ha az ember szerelmes.(A neveletlen hercegnő naplója 3. – A szerelmes hercegnő)
Lars! – szólt át a fejem fölött. – Menjek vissza és verjem péppé IV. John Paul Reynolds-Abernathyt? Döntse el!Mire Lars a legteljesebb elszörnyedésemre így válaszolt:– Nem kérdés. A leghatározottabban javaslom.– Lars! – visítottam. – Ne! Ne! Michael, már vége! Szakítottam J. P-vel! Nem kell senkit péppé verned!– Szerintem meg igen – mondta Michael. És nem is viccelt. – Egész más színben látnám a világot, ha IV. J. P. Reynolds-Abernathyt már valaki tisztességesen péppé verte volna! Lars! Mi a véleménye?Lars az órájára nézett, és így szólt:– Éjfél van. Éjfél után már senkit nem verek meg. Szakszervezeti előírás.– Rendben – mondta Michael. – Csak lefogja, majd én verem.(A neveletlen hercegnő naplója 10. – Mindörökké hercegnő)
Mia,Nem bántam meg.És várni fogok.Csók, Michael(A neveletlen hercegnő naplója 10. – Mindörökké hercegnő)
– Tudom, hogy nálad kicsit hosszabb ideig tart, míg megszoksz valamit. Tehát szeretném, ha elkezdenéd szoktatni magad a gondolathoz: szeretlek és akarlak téged. És egy napon az ENYÉM leszel.(A neveletlen hercegnő naplója 6. – Hajrá hercegnő!)
– Ha az ultrahang szerint ikreket várok, akkor megöllek – mordultam rá.– Ha az ultrahang szerint ikreket vársz, akkor engedélyt adok, hogy megölj – vigyorgott rám.(A neveletlen hercegnő naplója 11. – A hercegnő férjhez megy)
Michael később mondta nekem, hogy a Webdoktor szerint a szemrángást gyakran magnéziumhiány okozza, az emberi spermium viszont elsődleges magnéziumforrás.– Tényleg? – kérdeztem. – Szóval akkor később szívesen átjössz, hogy megszüntesd nálam ezt a súlyos hiányállapotot?– Hát nem akarok dicsekedni, de a sajtóban úgy írtak rólam, mint aki annyira férfias, hogy tiszteletreméltó hercegnőket kilométeres távolságból szexőrültté tesz.– Ügyes próbálkozás, Mr. Moscovitz – feleltem. – Fel fogom jelenteni az Egészségügyi Hatóságnál félrevezető táplálkozástudományi állítások miatt. Viszonthallásra.(A neveletlen hercegnő naplója 11. – A hercegnő férjhez megy)
– Csak nem akarom, hogy azért kérj feleségül, mert úgy érzed, ez a kötelességed, vagy mert a testeddel akarsz védelmezni egy golyó elől, vagy mert bármi más erre kényszerít…– Mia, felnőtt ember vagyok. Senki nem kényszeríthet olyasmire, amit nem akarok. – Eléggé elszántnak tűnt, sötét szeme villogott. Árnyéknak nyomát se láttam benne. Kristálytiszta volt. – Azért akarok összeházasodni veled, mert szeretlek, és hátralévő földi életemet veled szeretném tölteni. Ennek legkézenfekvőbb formája, ha összeházasodunk. Szóval akarsz hozzám jönni feleségül vagy sem?Mindkét kezét megragadtam.– Igen, Michael Moscovitz, persze hogy hozzád akarok menni feleségül, mindennél jobban a világon. De…– Helyes. – Fölemelte mindkét kezemet, és megcsókolta, aztán visszaeresztette az ölembe. Aztán fölállt a homokból. – Na edd meg a ráklepényt, mert kihűl.Komolyan, volt valaha a világtörténelemben nála gyakorlatiasabb, és mégis szeretőbb, romantikusabb vőlegény?(A neveletlen hercegnő naplója 11. – A hercegnő férjhez megy)
De addigra Borisz eltűnt a hegedűjével együtt.– Szép munka – mondta Michael gúnyosan.Lilly meg dühösen visszaszólt:– Pont te beszélsz? Mintha te vettél volna ajándékot a barátnődnek!– Én mindennap elmondom Miának, mennyire szeretem. Nem kell, hogy egy képeslapgyártó emlékeztessen rá hogy egy évben egyszer tudassam vele. És te hányszor mondtad Borisznak hogy fontos neked?Mire Lilly elvörösödött, aztán elrohant. Szerintem biztos bocsánatot kért.(A neveletlen hercegnő naplója 7 és 3/4. – Valentin-napi meglepetések)
Nincsenek megjegyzések