Breaking News

Szerencsétlen a helyzet az Illuminae megjelenése körül - Szavazz!

Az Illuminae magyar megjelenéséről már írtam néhányszor én is.

A Könyvmolyképző webshopjában ugyanis fent van egy ideje, de csak nem akart megjelenni - a kiadó elárulta korábban, hogy egy technikai nehézség az ok, de úgy tűnik, súlyosabb volt a helyzet, mint gondoltuk.




Egy friss Facebook bejegyzésükben elárulták, mi volt az eredeti technikai probléma (a külső borító átlátszósága), illetve kiderült, hogy van egy súlyosabb gond is.

Másolom:

- Hallasd a hangod! <3 -="" br="">Problémás helyzetbe kerültünk
Amie Kaufman és Jay Kristoff nagy sikerű közös
könyvével, az Illuminae-val.
Szerződtünk a jogokra, és bár tudtuk,
hogy a belső fotókra nem érvényes a szerződés,
valami "szokásos" árra számítottunk.
Ám csak később derült ki,
hogy ezek a fotók aránytalanul nagy költséget jelentenének.
Többe kerülnek, mint maga a regény! :O
Emellett van még egy probléma:
szörnyű sok utánajárás és idő árán
sem találtunk gyártó nyomdát,
amelyik az eredeti átlátszó borítót meg tudja oldani.
Így bár szeretnénk minél jobb kiadványt készíteni számotokra,
azt sem tudjuk, melyik ujjunkat harapjuk.
Azt kérjük, hogy segítsetek nekünk dönteni.
Ezeket a megoldások állnak előttünk:
1. lemondunk a kiadásról,
és ezzel veszítjük az előleg szerződéses összegét.
2. Megjelenik a könyv egy jó borítóval,
a sorozatunk jellemző anyagával, de képek nélkül.
3. Megjelenik a könyv egy jó borítóval,
az illusztrációkkal és a sorozatunk jellemző anyagával.
Viszont ez esetben a kartonált kötet árának
még a legtakarékosabb módon is közel 6000 Ft-ba kell kerülnie.


Bevallom, én nem olvastam még ezt a könyvet, így kevéssé tudok hozzászólni, az élmény szempontjából mennyire fontosak ezek az illusztrációk. Azt viszont a kezdetektől tudom, hogy ez egy amolyan furcsa, különleges könyv, a címe pedig azért is Illuminae Files, mert valóban mindenféle e-mailek, rekordok nyomán halad a történet.

Közben keresgéltem kicsit, hogy jobban lássátok, mégis hogyan kell elképzelni a külső borítót és azt, milyen belül a könyv.

Íme néhány videó:





Ebben a videóban pedig egy olyan kiadást láttok, ami borítóban más, a belső illusztrációk viszont megvannak:


Nincsenek megjegyzések