Végre érkezik magyarul Catana hihetetlenül cuki könyve
Nem tudom, mennyien ismeritek a neten Catana képregényeit, engem a párom mutatott be nekik. Illetve ez így nem teljesen igaz, ismertem már előtte is, de inkább csak kósza képek formájában, nem tudatosan.
Aztán kiderült, hogy a cuki-vicces képregényekből egy válogatás könyv is készült, és tudtam: ennek jönnie kell magyarul.
Kis kampány a Könyvmolyképző vezetőjénél elég is volt, hogy meggyőzzem, ennek a könyvnek helye van Magyarországon is. Most pedig már meg is érkezett a kiadó webshopjába, a magyar fülszöveggel.
Aki esetleg mégsem ismeri Catanát: a rövid kis képregényei a saját és párja történetét mutatja be, a hétköznapi egyszerű, vicces, cuki pillanataikon keresztül. A legjobb bennük, hogy szerintem ha nem is minden kis kockában, de a nagy részükben mind magunkra ismerhetünk. Ha pedig mégsem, akkor álmodozhatunk arról, hogy mi is ilyen párkapcsolatot szeretnénk.
Egyébként hasonlítani itthon megjelent dolgok közül leginkább Sarah Andersenhez tudnám, de Catana elsősorban a párkapcsolatokra koncentrál.
Mutatok pár Catana képregény kockát:
Fülszöveg:
„Chetwynd képregényei biztosan megmelengetik és puha, bolyhos takaróba burkolják a szívedet.” – BuzzFeedAmi spontán, alkalmi firkálgatásnak indult, az igazi szenzációvá vált, amikor a barátja felrakta Catana Chetwynd rajzait az internetre. Most a Catana Comics képregényei olvasók millióit érintik meg édes humorukkal, amivel könnyű azonosulni. A Szerelmes pillanatok pontosan az, amire a címe utal: egy kapcsolat legjobb pillanatai.
Nincsenek megjegyzések