Breaking News

Csúszik a Chain of Gold megjelenése

Cassandra Clare maga osztotta meg a hírt a rajongókkal: az idén év végére tervezett Chain of Gold megjelenése a jövő év márciusára csúszik, vele együtt pedig a következő Malec regény is későbbre kerül.




Így tehát még másfél évet várnunk kell a The Last Hours sorozat kezdésére.

Ahogy írta:

Ez a legkevésbé kedvenc fajta bejelentésem, és az a fajta, amit próbálok elkerülni. Sajnos ezúttal a szituáció döntött helyettem.

Felnőtt életem nagy részében elég kemény endometriózissal küzdöttem. Ez egy olyan betegség, ami a nők 10%-át érinti. Sokan valószínűleg pont emiatt ismeritek is, miről van szó. Viszont amit a legtöbben nem tudnak, hogy néha eljuthat addig a pontig az endo, amikor már nem lehet hormonális gyógyszerekkel kezelni, hanem műteni kell. Én most itt tartok.

Nagyon reméltem, hogy képes leszek befejezni a Chain of Goldot még a műtét előtt. Nem veszélyes procedúráról van szó, de azért nem is kis műtét. Sajnos miközben Hollyval voltam a turnén, egyre keményebb tüneteket produkáltam, és amikor hazatértem, olyan fájdalmat tapasztaltam, hogy elájultam tőle. Feltűnhetett nektek is, hogy február óta nem voltam olyan sokat online, mint szoktam lenni. A tüneteim kihatottak a munkámra és az energiámra is (az endometriózus vérszegénységhez vezethet), és sokszor még a felkelés és a földszintre lejutás is problémát okozott. Az, hogy eljutottam Austinba a dedikálásomra, rengeteg codeint jelentett nekem (és több vért, mint amennyivel utazni szerettem volna). 

Na de hogy a lényegre térjek, rájöttem, hogy nem fogok kibírni négy hónapot a műtétig. Ez a nagy fájdalom nem csak a közérzetemre nyomta rá a bélyegét, hanem a munkámra is. Nehéz koncentrálnom és bár a fájdalomcsillapítok kordában tartják a fájdalmam, de álmos vagyok tőlük, és romlik a fókuszom. Abból a célból, hogy mind az egészségemről a legjobban gondoskodjak és a legjobb könyveket írjam, amiket tudok, megegyeztem a kiadómmal, hogy megműttetem magam és a felgyógyulásomra koncentrálok, még ha ez azt is jelenti, hogy a Chain of Goldot el kell csúsztatni. Úgyhogy így végül 2020. március 3-án jelenik majd meg - 11 hónapon belül a 7 helyett.

A Lost Book of the White 2020. szeptember 1-jén jelenik majd meg. 

Cska négy hónapot, de még így is tudom, hogy csalódást keltő ezt hallani. Csak annyit tudok mondani, hogy addig is, hogy kevésbé fájdalmas legyen a várakozás, meg fogok osztani egy ingyenes novellát a TLH kapcsán, minden hónapban ebben az évben, májustól kezdve következő februárig. A levelezőlistám tagjai kapják meg őket először, néhány nappal később pedig posztolom őket mindenkinek. 

Mindig nehéz, ha a valóélet a kreatív folyamat útjába áll. Már van egy első változatom a Chainhez, ami jelenleg átíráson van és alig várom, hogy ti is átéljétek James, Cordelia, Lucie, Matthew, Anna és a többiek történetét. Azt is alig várom, hogy Magnus és Alec újabb kalandra induljanak a Lost Book of the White-ban. Addig is, remélhetőleg enyhíti a várakoást a Red Scrolls, a Ghosts of the Shadow Market (nyomtatásban júniusban jelenik meg) és a többi novella, részlet és fanart, amit a Last Hourshöz megosztok majd. 

Puszi:
Cassie


Kis kiegészítés: az endometriózis megismerésére nem is olyan régen indult vlogger kampány, itt egy videó róla:


1 megjegyzés:

  1. Szegényt megértem, mert én is ugyanezen mentem keresztül, de remélem neki is fog segíteni a műtét, és hamar meggyógyul, hogy jobban érezze magát!! :D Sok erőt és egészséget kívánok neki!!! :)

    VálaszTörlés