Megnéztem - Trónok harca 8. évad 1. rész

Hajnali 4:20-kor csörgött az órám, ugyanis nekem mindenképp meg kellett néznem hajnalban az előzetest. Sajnos ezen a ponton másként elkerülhetetlenek a spoilerek - meg egyébként is, hónapok óta vártam ezt a napot! 

A Trónok harca nyolcadik, záró évada ugyanis igazi esemény - szerte a világon rajongók millió maradtak fent, keltek fel a rész kedvéért. 

Szerencsére nagy csalódás nem ért - bár azért 100%-ban elégedett se vagyok.

A főcím megújult, ezt már tudtuk, de most végre meg is nézhettük. Bevallom, ez engem kevésbé nyűgözött le, mint vártam, ellenben a szokásos képkockáknak nagyon örültem és persze a főcímzene! Epic. 

A rész kezdése szerintem telitalálat. Nagyon szépen visszautal a sorozat legelső részére, mintegy keretbe foglalva a történetet megint egy magasra felmászó kisfiút kapunk, aki izgatottan lesi, ahogyan bevonulnak Deresbe. És az is nagyon tetszett, hogy Arya megint nem bírt megmaradni a fenekén, de ezúttal nem volt, aki kordában tarthatta volna, hiszen ő már a maga ura.

Az pedig nyilvánvaló volt már ennyiből is, hogy a készítők nem tökölnek (már elnézést), rögtön belecsapunk a lecsóba. 

Írtam egy bejegyzést, milyen nagy találkozásokat várok ettől az évadtól, és azt hiszem, nagyjából az összeset ki is lőttük az első részben. 

Kezdődött a Jon-Bran találkozással - ez tetszett, gyors volt, de visszaadta mindkettejük karakterét. Kifejezetten örültem, hogy Jon mintegy szerető-gondoskodó nagytesóként konstatálta, mennyit nőt Bran, majd döbbenten fedezi fel, valójában mennyire megváltozott.

Sansa és Dany találkozása pont olyan feszültséggel teli volt, mint amilyenre számítottam, és ez nagyjából végig meg is maradt. Bevallom, én ennek örültem, számomra hiteltelen lett volna, ha ez a két nagyon erős nő hirtelen egymás nyakába borult volna - bár kifejezetten érdekes, hogy kettejük útjában mennyi hasonlóságot találni, ha jobban belegondolunk. 

Ezután jött is a nagy gyűlés, ami szerintem szintén jól sikerült. Mosolyt csalt az arcomra, ahogy mind kiültek az asztalhoz, és azt is nagyon élveztem, hogy azért az északiak nem fogadták boldogan Danyt és a változást. Örültem Lyanna visszatérésének, bár az én ízlésemnek és a korábbi útjához képest túl hamar elhallgat a felszólalás után. A legjobb beszólást itt Sansa szállította, akinek az első kérdése az volt, mégis hogyan fogják etetni őket. Beszólásnak se utolsó, nevettem is rajta - de még jobb, hogy nagyon sokat mond a szereplőkről. Jon sokszor hősködik bele a vakvilágba, és olyan triviális dolgokról meg is feledkezik, mint hogy ki mit eszik. Szerintem itt Sansa érettségét mutatja a kérdés, azt, hogy mennyire sokat lépett előre stratégaként és vezetőként ahhoz képest, amilyen az első évadban volt.

A rész egyik kedvenc jelenete is Sansához kapcsolódik nálam, méghozzá a Sansa-Tyrion találkozáshoz. Utólag jöttem rá, hogy ez kimaradt a listámból, pedig erre is nagyon kíváncsi voltam, hiszen elvileg ők még tekinthetők házasoknak. Sansa megint brillírozott (ezt talán még az is elismerheti, aki nem szereti őt, kifejezett rajongója én sem vagyok), sosem gondoltam, hogy egy ilyen helyzetben Sansának adok majd igazat, nem pedig Tyrionnak - de itt nagyon is igaza volt Sansának. És az a kis odaszúrás arról, hogy azt hitte, Tyrion bölcs! Imádtam. 

Közben persze megérkezett a képbe Cersei is. Bevallom, őt nem igazán csípem, és jelenleg kicsit érdektelennek is tartom ezt a szálat, hiszen az igazán izgi dolgok és azok a szereplők, akik engem érdekelnek, fent vannak északon. Ezzel együtt megleptek a jelenetei, és egyben nagyot csalódtam benne. Nem mondom, hogy nem volt nagyon drámai, ahogy beadja a derekát Euronnak, de ennél dacosabbnak tartottam Cerseit ezen a ponton - igaz, lehet érvelni emellett is, hiszen rengeteg dolgot beáldozott már a trónért.

Bronn és az íjpuska esete nagy kérdőjel nekem. Van az a bizonyos csehovi puska - attól tartok, ez a fegyver is el fog sülni előbb-utóbb, remélem, nem Jamie és Tyrion lesznek végül az áldozatok.

Ehhez képest Theon szabadító hadművelete nekem elég random lógott a levegőben, bár nyilván lesz még szerepe.

Természetesen nem lehet elmenni szó nélkül a Dany-Jon dolog mellett. Nagyon tetszett, ahogyan a magaslatból nézve őket már az esküvőjüket tervezgették a tanácsadók - nagyjából bárki egyetérthet abban, hogy ez jó megoldása lenne a háborúnak - már ha mi nem tudnánk, amit ők még nem.

Dany és Jon beszélgetése rendben volt, semmi extra. Sokkal izgibb volt viszont Jon első repülése. Láthatóan arra törekedtek a szerzők, hogy minél látványosabb legyen a jelenet, én viszont Jon sutaságát értékeltem a legjobban. Nagy pillanat volt ez.

És ha már Jon és Dany, azt is nagyon szerettem, ahogy Sansa szembesítette Jont azzal, hogy szerelmes Danybe. A kérdés pedig ott lógott a levegőben: mennyire az érzelmei vezérlik.

Arya sem úszta meg a részt nagy találkozások nélkül. Az Arya-Jon találkozással elvoltam, szép pillanat volt, amikor előkerült Tű, és az is tetszett, ahogy Arya odasúgta Jonnak, ne felejtse el, hogy ők egy család. Érzelmes pillanat volt, de azt kell mondanom, nagyobb katarzist vártam tőle. Bár az is igaz, hogy Jon és Sansa nagy találkozása magasra tette a lécet, első újra egyedülő Stark találkaként az azért sokkal ütősebb lett szerintem. 

Aztán ott volt még Arya találkozása Gendryvel és Vérebbel. Szép pillanat volt, amikor az utca népe között leselkedő Arya először megpillantotta őket, tetszettek a reakciók, de a tényleges találkozásoktól én többet vártam. A Vérebes párbeszédet mondjuk még el tudtam fogadni ebben a formában, csipkelődtek és kész. Viszont az, hogy Arya szinte csak megrendelőként ment Gendryhez, ez pedig elterelte a figyelmet az érzelmi részről, nekem annyira nem jött be. Nem mondom, hogy rossz volt, de lehetett volna jobb. 

Még mindig a találkozások vonalán izgalmas színfoltja volt az epizódnak a nagy Sam-Dany találkozó. Ott van két pozitív szereplő, akiket nagyon szeretünk, Sam pedig szívességet tett Danynek - eközben pedig szembesülnek azzal, hogy Dany megölte Sam családját. Azért ez nem semmi. Hihetetlenül sajnálom, hogy ez beárnyékolja a kapcsolatukat, mert amúgy szeretném, ha ők jóban lennének. Ugyanakkor Sam reakciója érthető, és azért az után az elég brutális Dany húzás után sejteni lehetett, hogy ennek még meglesz a böjtje - magához képest nagyon kemény volt abban a helyzetben, és még én is megorroltam rá kicsit ezért a véres döntésért. Hát még Sam, aki rokonuk! Bár remélem, megenyhül idővel, hiszen azért politikai szempontból indokolható a döntés, és ésszel ő is tudja, hogy nem voltak szentek. 

Mindenesetre ezután következett Sam és Bran találkozása, amiben gyorsan lemeccselték, ki mondja el az igazat Jonnak és hopp - már ott is volt a jelenet, amit olyan régen vártunk!

Jon végre megtudta az igazat, a reakciója pedig számomra nagyon hiteles volt. Mi, nézők katartikus élményként éltük meg és láttuk magunk előtt őt a trónon. De számára ez ennél sokkal mélyebb, és nagyon-nagyon rossz hír. Rájön, hogy egész életében hazugságban élt. Hogy az ember, akiben mindig a legjobb bízott, akit tisztelt, hazudott neki. És hogy Dany a rokona. Jaj. 

Aztán kaptunk nyalánkságként egy kis véres jelenetet, mert miért is ne, amúgy is kevés volt a vér eddig - de legalább Tormund él!

Végül pedig egy újabb nagy találkozás, amit alig vártam: egymással szemben Jaime és Bran. De hogy lehet így befejezni! Folytatást!!!

Összességében arra egyáltalán nem panaszkodhatunk, hogy nem volt tele eseményekkel ez a rész. De nekem valahogy olyan érzésem volt, mintha a készítők gyorsan le akartak volna tudni minden ilyen találkozást és előkészítést, ami elkerülhetetlen - de jöjjön már végre a csata. Így pedig vártam, vártam a nagy katarzisélményeket, de igazán semminek nem hagytak elég időt a számomra, egyik nagy dologból csaptunk a másikba. A végére pedig még ennek ellenére is elkezdtem kicsit... nos, unni. Nem éreztem azt az erős dinamikát, ami a Trónok harca részek sajátja, tényleg amolyan kötelező előkészítés-szagú volt a rész. Amire persze szükség van, félreértés ne essék, de a Trónok harca elég magasra tette a lécet magának ahhoz, hogy ne érjem feltétlenül ennyivel.

A második epizód előzetesét itt nézhetitek meg.