Láttad már az új Emma karakterposztereit?
Bevallom, én még mindig próbálok megbarátkozni ezzel az új Emma feldolgozással.
Nyilván nehéz úgy ítélni, hogy még nem láttam a filmet, és mindenképpen meg fogom nézni, de valahogy az előzetesek, képek, marketinganyagok alapján sem a szereplőkkel, sem a koncepcióval nem vagyok elégedett. (Mindenesetre én már megírtam, eddig melyik a kedvencem és miért.)
De meglátjuk.
Most kaptunk egy sor plakátot az egyes szereplőkről, ahol megint nem vagyok teljesen elégedett - és a kommenteket látva nem csak én furcsállom, hogy minden egyes karakterposzter ugyanazt a reklámszöveget kapta. Ez persze indokolható lehet, hiszen magára Emmára vonatkozik, akinek a neve - mivel ez a cím - minden poszteren megjelenik, mégis annyira hangsúlyosan szerepel az összes szereplő fölött, hogy azt hihetnénk, a Handsome, Clever, and Rich (vagyis Szép, okos és gazdag) mindenkire vonatkozik, holott...
Íme a poszterek:
Nincsenek megjegyzések