Breaking News

Megérkezett az Idol folytatásának borítója!

A Rubin Pöttyös sorozatban jelent meg Kristen Callihan Idol című regénye, egy sztár találkozik a hétköznapi lánnyal típusú románc.

Most pedig érkezik a sorozat második része, a Kontroll.

A fülszöveget a múltkor már megosztottam, most viszont megérkezett a magyar borító is!



A fülszöveg:

„Egyáltalán nem hideg és érzéketlen. Csak rejtőzködik. Azt akarom, hogy szabadjára engedje mindezt – ezt az erőt, ezeket a ragyogó érzelmeket, amit a felszín alatt tart.” – Sophie

Szellemi párbajként indult. Én, egy átlagos lány a nagy számmal, ellene, a szexi, hatalmas egóval rendelkező rosszfiú ellen…

Amikor áttettek első osztályra a iondonijáraton, azt hittem, megütöttem a főnyereményt.

Egészen addig, amíg le nem ült mellém Ő. Gabriel Scott: pokolian jóképű és jéghideg. Senki és semmi nem képes áthatolni a páncélján. Soha. Saját jogán is legenda, a világ legnagyobb rockbandájának menedzsere, emellett pedig egy arrogáns seggfej, aki lenéz engem.

Azt hittem, sikerült pokollá tennem számára egy hosszú repülőutat. Eszembe sem jutott, hogy megkedvelhetem, az meg pláne nem, hogy megkívánhatom. És mi a legmeglepőbb az egészben? Hogy ő is akar engem. Csak a feltételei kissé meghökkentőek.

Ha elfogadom az ajánlatát, sebezhetővé teszem magam. Nagy esély van rá, hogy belezúgok az egyetlen férfiba, akit nem tudok irányítani. De erős kísértést érzek arra, hogy igent mondjak neki. Mert a tökéletes öltönyök és a rideg külső mögött rejtőző férfi valószínűleg a legjobb dolog, ami valaha történt velem. És talán én vagyok az egyetlen, aki képes lehet megolvasztani a jeget a szíve körül.

Kezdődjön hát a küzdelem…

„Őrülten szenvedélyes és csábítóan szexi regény, amit azok a mellbevágó pillanatok tesznek még erőteljesebbé, amiket Kristen Callihan mindig hibátlanul hoz. Biztos, hogy újra el fogom olvasni!” – Emma Chase, New York Times bestsellerszerző

Vesd bele magad és élvezd a történetet!

* (Ellenőrizetlen szöveg, előzetes tájékoztatásra!)




A kép forrása

Nincsenek megjegyzések