Breaking News

Itt a Dash & Lily Netflix adaptációjának első előzetese!

A Dash és Lily sorozat két része nálunk is megjelent, sokak számára talán Kihívások könyve címen lehet ismerős az első regény. 

David Levithan és Rachel Cohn közös könyvéből Netflix sorozat készült!

Legalábbis a könyvekből indul majd ki a sorozat, ami Dash & Lily címen fut majd és igazi karácsonyi kalandnak ígérkezik. 

A sorozat főszereplői: az Eufóriából ismert Austin Abrams lesz majd Dash, a The Birch című sorozatban szereplő Midori Francis pedig Lily.







Ami még érdekes lehet, hogy kik a sorozat producerei: Shawn Levy (Stranger Things) és a Jonas Brothersből Nick Jonas!

Az első két részt Brad Silberling rendezte (A balszerencse áradása) és Fred Savage és Pamela Romanowsky (Riverdale) is rendeztek részeket.

Most pedig megérkezett az első előzetes!

A premier egyébként november 10-én lesz, szóval még körülbelül egy hónapot kell rá várnunk.



Fülszöveg:

Kétféle ember létezik: aki imádja a karácsonyt, és aki szívből gyűlöli. Dash az utóbbi csoporthoz tartozik. Ám úgy tűnik, ez a karácsony más lesz, mint a többi: egy könyvesboltban – kedvenc írója műveinek szomszédságában – egy piros noteszt talál. A füzetke eredeti gazdája, Lily, aki rajong a karácsony minden szépségéért, különös rejtvényeket agyalt ki a szerencsés megtalálónak. Dash úgy dönt, belemegy a játékba. Elkezdik egymásnak küldözgetni a piros noteszt különböző kihívásokkal, mégpedig csodabogár rokonok és barátok segítségével. Hiszen idén úgyis mindketten szülők nélkül maradtak karácsonykor: az övék az élet és New York! És hogy Lily és Dash végül összetalálkoznak-e? És elég az a szerelemhez, ha két vadidegen – egy mogorva és egy széplélek – egy füzet lapjain levelezget egymással? Aki tudni szeretné a választ, olvassa el, milyen kihívásoknak kell megfelelniük, hogy erre egyáltalán esélyük legyen, és közben merüljön el a városok városának ünnepi forgatagában!


Az előzetes: 


Nincsenek megjegyzések