Újabb történelmi romantikus érkezik Sarah MacLeantől - Itt a A Lepke és a Láng borítója és fülszövege!
Sarah MacLean neve már nálunk sem ismeretlen, a történelmi romantikus szerelmesei már két sorozatával is találkozhattak magyarul a Könyvmolyképző gondozásában.
Most pedig érkezik a következő, A Keményöklű Gazfickók sorozat!
Az első rész A Lepke és a Láng, ennek a fülszövegét már olvashatjuk és ma megérkezett a borítója is.
Fülszöveg:
Devil, akit a bosszú és a sötétség, Beast, akit az ököljog és a düh, Duke, akit a hatalom és a múlt vezérel.Amikor a Gazfickó megjelenik…Amikor egy titokzatos idegen Lady Felicity Faircloth hálószobájában terem, és azzal áll elő, hogy segít megnyerni számára a herceget, a nő elfogadja az ajánlatot – egy feltétellel. Annak ellenére, hogy érte már csalódás, hisz a nagy szerelemben, méghozzá olyannyira, hogy igazi szenvedély nélkül soha senkihez sem menne feleségül.A lady veszélyes alkut köt…Devil, a herceg törvénytelen fia, a londoni alvilág ura, egész életében a megsemmisítő bosszúra készül, csak az alkalmat lesi. A férj nélkül maradt ladyvel végre megvalósíthatná régi tervét. Csupán annyi a dolga, hogy egy jelentéktelen, szürke kis verébből ellenállhatatlan csábítót varázsoljon, és csapdát állítson ellenfelének.Egy szenvedélyes szerelem ígéretéért…Csakhogy Felicity Faircloth, aki egyáltalán nem nevezhető jelentéktelen, szürke kis verébnek, gyors elhatározásra jut. Mégpedig arra, hogy neki leginkább Devil kellene. A férfi gondosan kifundált terveiben zűrzavar támad, és Devil ráébred, hogy választania kell a bosszúvágy és egy másfajta vágy között…Sarah MacLean új sorozatának első kötete.Élvezd az új kalandokat!
Nincsenek megjegyzések