Breaking News

Hivatalos: érkezik a Sanditon folytatása!




Legutóbb akkor írtam a Jane Austen befejezetlen regénye alapján készült Sanditon sorozatról, amikor magyar szinkronnal is megérkezett az egyik tévécsatornára. Akkor még bizonytalan volt a második évad, hiszen egyszer már bejelentették a kaszát - csakhogy időközben bombaként robbant A Bridgerton család, ami miatt új reményt csillant a Sanditon számára is.

Januárban írtam is róla, hogy pletykálnak egy esetleg mégis elkészülő második évadról - de biztosat nem tudtunk, egészen mostanáig.

A szériát Andrew Davies írta, ő egészítette ki Jane Austen munkáját - az ő neve ismerős lehet, hiszen több klasszikussá vált Jane Austen adaptáció forgatókönyvén dolgozott, többek között az 1995-ös Büszkeség és balítélet minisorozat is neki köszönhető.



Ennek ellenére elég vegyes fogadtatásban részesült a széria. Sokan túl modernnek tartották, amiben szerepet játszhatott az is, hogy erotikus jelenetek és meztelenkedés is helyet kapott benne, ez pedig Jane Austen adaptációkban nem szokás. Azt is sokan a sorozat szemére vetették, hogy a lezárás... nos, nem Jane Austen stílusához passzoló.

A sorozat végül nem kapott olyan nézettséget, ami indokolta volna a második évad berendelését a készítők szerint, pedig Andrew Davies a hírek szerint 2 évadra tervezett.

A kampány ettől még elindult, a hardcore rajongók petíciókat is indítottak. Ennek és a Bridgerton sikernek pedig meglett az eredménye: ma a Sanditon hivatalos oldalán bejelentették, érkezik a folytatás, nem is egy, hanem rögtön két évad!

A 2. és 3. évad felelőse Justin Young lesz, aki az első évad négy részét írta, ő vezető író és executive producerként is részt vesz majd a projektben. Andrew Davies is visszatér, több epizódot is ő ír majd, illetve executive producer is lesz. 

A vezető rendező Charles Sturridge lesz.

Ami a szereplőgárdát illeti, egyelőre annyit tudunk, hogy idézem: "A szereposztást később jelentjük be, a forgatás várhatóan még idén elkezdődik Bristol környékén."

Ez mondjuk nem tudom, mennyire jó hír, remélhetőleg csak az új szereplők castingjára gondolnak, és nem arra, hogy egyes első évados szereplők már nem térnek vissza a folytatásra.


Nincsenek megjegyzések