Nem lesz júniusban Könyvhét!
Még januárban írtam róla, hogy a Könyvhét megmarad júniusi időpontjában a tervek szerint, a Könyvfesztivált viszont őszre tolják, akkor október-novemberről volt szó.
Most azonban megint változás van, megérkezett a hír: sajnos ez a Könyvhét sem fog az eredeti időben megvalósulni, a Könyvhét időpontja is őszre csúszott.
Idézem az MKKE közleményét:
A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöksége mai ülésén úgy döntött, hogy figyelembe véve a jelenleg hatályos járványügyi előírásokat, valamint a Könyvhéten előzetesen részvételét jelző könyvkiadók többségének véleményét, a 92. Ünnepi Könyvhetet 2021. szeptember 2-5. között rendezi meg a tervek szerint a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. Az ősz elején rendezendő könyvvásáron az MKKE külön figyelmet fordít a látogatók és a Könyvhéten dolgozók biztonságára, maszkokkal, kézfertőtlenítő állomásokkal, szellősebb pavilon-elrendezéssel készül, miközben a látogatóknak a korábban megszokott és általuk elvárt, teljes könyvheti élményt kívánja biztosítani, sok könyvújdonsággal, érdekes könyvbemutatókkal, gyerekprogramokkal és a szerzők és olvasók fesztelen találkozásának lehetőségével.
Érdekesség a helyszín is: míg a júniusi eseményt eredetileg a Vörösmarty térre szánták, most úgy tűnik, mégis bevonják helyszínként a Duna-korzót is, ahol a legutóbbi Könyvhét volt. Valószínűleg a távolságtartás lehet az oka, mindenesetre ez azt is jelenti, hogy nagyobb területen lesz az esemény, szóval ez még jó is lehet.
Nincsenek megjegyzések