Breaking News

Folytatódik a Hollófiúk - itt az Álmodok-trilógia első részének magyar borítója és fülszövege!

Korábban már beharangoztam, hogy magyarul is érkezik Maggie Stiefvater újabb sorozata, amit a Hollófiúk világához ír.

Az Álmodok-trilógia főszereplője pedig már ismerős azoknak, akik a Hollófiúk sorozatot követték: bizony, a sorozat címéből is sejthető, hogy a főszereplőnk Ronan lesz!

A könyv már kapott magyar fülszöveget, és a minap a borító is felkerült - a Könyvmolyképző ezúttal is átvette az eredeti borítót. 




Megjelenési időpontunk egyelőre nincs, viszont nagy eséllyel már nem kell sokat várni.

Fülszöveg:

„A mágikus ellentéte nem az átlagos.
A mágikus ellentéte az emberi.”
Az álmodók köztünk járnak… ahogy azok is, akiket megálmodnak. Az álmodók átka, hogy nem tudják abbahagyni az álmodást – legfeljebb megtanulhatják irányítani. Azok, akiket megálmodtak, nem élhetik a saját életüket, és ha az álmodójuk meghal, ők elalszanak örökre.

És vannak azok, akik üldözik az álmodókat. Hogy kihasználják és csapdába ejtsék őket. Hogy megöljék őket, mielőtt az álmaik kipusztíthatnák az emberiséget.

Ronan Lynch álmodó. Képes áthozni az álmaiból különböző ritkaságokat, de akár katasztrófákat is a hétköznapi valóságba. Jordan Hennessy tolvaj. Minél közelebb kerül ahhoz, amit meg akar szerezni, annál szorosabban kötődik hozzá.

Carmen Farooq-Lane vadász. A testvére álmodó volt – és gyilkos. Látta, mit képes tenni egy emberrel az álmodás. Ahogy azt is, milyen károkat tudnak okozni az álmodók. Bár az mind semmi a közelgő pusztuláshoz képest…

A világszerte rajongva szeretett Hollófiúk-sorozat szereplőinek új története – egy fantasy-thriller, ami a felnőtteket ugyanúgy magával ragadja, mint a tizenéveseket.

Hagyd, hogy elbűvöljön!

Nincsenek megjegyzések