Breaking News

Újabb részletet osztottak meg a következő Tüskék és rózsák udvara könyvből!

Idén október 27-én jelenik meg angolul Sarah J. Maas Tüskék és rózsák udvara sorozatának következő, hatodik kötete!

Az A Court of Splintered Harmony borítóját és fülszövegét korábban már megosztották, most pedig megérkezett az első részlet is a regényből!


Az ACOTAR 6. - A Court of Splintered Harmony fülszövege:




Ami eltört, azt helyre fogják hozni.
Mélyen a kontinens szívében, Koschei, a halhatatlan ébredezik. Bár egy millenia óta egy hegyi tóhoz kötötték, alattomos visszatérésének híre terjed a tündérek területein, előcsalogatva hatalmas támogatókat, akik mindent megtennének, hogy visszaszerezzék, ami egyszer az övék volt: az emberi földeket.
Az Éjszaka Udvara nem nézi tétlenül, ahogy ártatlanokat támadnak meg. De miközben Prythian még mindig próbál talpraállni a pusztító hyberni háború után, a feladat, hogy összefogjanak, napról napra nehezebb.
Hogy még rosszabb legyen a helyzet, azokat, akik az Éj Udvarát uralják és védelmezik, árulások és felfedett igazságok kínozzák. A szakadék, ami szétválasztja őket, leküzdhetetlennek tűnik.
De hogy legyőzzék Koschei kísértő árnyát, vissza kell találniuk egymáshoz és helyreállítani régi szövetségeiket. Hogy túléljenek, helyre kell hozniuk a töredezett harmóniát körülöttük.


Múltkor egy részletet már megosztottak a könyvből, most pedig itt az újabb!



Az új részlet:




A fordításom:

Mindig lesznek számunkra elveszett nővérek - olyanok, akiknek a hazatértéért a mi oldalunkra minden áldott nap imádkozunk.


Nincsenek megjegyzések