Breaking News

Spin-off sorozat készülhet a Robert Downey Jr-féle Sherlock-hoz




Az HBO Max és a Warner Brothers most odavan a spin-offokért. Régi klasszikus sorozatokhoz-sorozatokból is készítenek folytatásokat-rebootokat (Szex és New York, Gossip Girl, Pretty Little Liars), és már elkezdték ugyanezt a DC címekkel is - spin-off sorozat készült a Suicude Squadhoz is, illetve dolgoznak a The Batman spin-off sorozatán.

A következő, ami ilyet kaphat, a Robert Downey Jr.-féle Sherlock!

Az első Sherlock film ebben a franchise-ban 2009-ben készült, majd 2011-ben érkezett a folytatás.

Azóta lóg a levegőben a harmadik film, amit először 2020 decemberére, majd 2021 decemberére terveztek, de még mindig nem készült el. A problémák között szerepel Robert Downey Jr. elfoglaltsága és a járványhelyzet is. Ezzel együtt folyamatosan azt hallani, hogy mind a színész, mind a Guy Ritchie-t váltó új rendező, Dexter Fletcher elhivatottak, hogy megszülessen a harmadik film.

De még el sem készült, máris spin-offok lógnak a levegőben - igen, rögtön kettő. Egyelőre korai szakaszban járnak a munkák, a Deadline értesülései szerint maga Robert Downey Jr. és felesége, Susan Downey lesznek a producerek. A sorozatok egyébként a Sherlock világ más szereplőiről, tehát nem Sherlock-ról és Watsonról szólnának.

A sorozatok sorsa a harmadik film elkészülésén és sikerén is múlik.

Nincsenek megjegyzések