Breaking News

Befutott A nyár, amikor megszépültem újabb, hosszú előzetese!





Ahogyan korábban már megírtam, Jenny Han A fiúknak, akiket valaha szerettem filmek után újabb adaptációra készül az egyik könyvéből: A nyár, amikor megszépültem kötettel kezdődő Nyár trilógiából sorozatot készített az Amazon!

A 8 részes sorozat pilotját maga Jenny Han írta a szériához, emellett executive producer és társ-showrunner is. 

Mellette a másik showrunner Gabrielle Stanton, aki olyan sorozaton dolgozott, mint a The Flash, a Grace klinika és A zöld íjász.

Ma kiderült végre az is, mikor érkezik pontosan a sorozat: június 17-én debütál a Prime-on.

A múltkor egy rövidebb előzetest kaptunk már, most pedig befutott egy hosszú, két perces változat is!

Az előzetes:




Az első könyv fülszövege:

„Ebben a könyvben minden  benne van, amire egy lánynak szüksége van ­nyáron.”

Ahogy beköszönt a nyár, Belly maga mögött hagyja az iskolai életét, és Cousins Beachre menekül. Oda, ahol élete minden eddigi nyarát töltötte. A nyaralóban nemcsak otthon érzi magát, távol az otthontól, de a számára legkedvesebb emberek veszik körül: Susannah, édesanyja legjobb barátnője a fiaival, Conraddal és Jeremiah-val. Belly azóta üldözi a szerelmével Conradot, amióta az eszét tudja, de mindennél jobban reménykedik abban, hogy ez a nyár más lesz, mint a többi. Bár megjelenik egy új srác, Cam, aki egy kicsit elvonja a figyelmét, és Conrad testvére, Jeremiah is sóvárgó pillantásokat vet rá, Belly szíve már Conradé.

Vajon a fiú is neki szánja az övét? Tényleg olyan nyár áll előttük, amely mindent megváltoztat?

 

Nincsenek megjegyzések