Breaking News

Már csak 3-an vannak versenyben a Harry Potter sorozat írói székéért - az egyikükről most hallunk először a projekt kapcsán




Januárban már megírtam, hogy a Deadline értesülései szerint a Warner Bros. most válogat a potenciális Harry Potter sorozat írói közül, hogy végül kinek az ötletét valósítsák meg.

Ők akkor négy íróról értesültek úgy, hogy versenyben vannak, róluk ebben a bejegyzésben már írtam.

A Deadline friss értesülései szerint haladtak előre a válogatásban, és már csak három író van a lehetséges jelöltek között. 

Közülük pedig az egyik egy olyan név, akiről előzőleg nem szólt a fáma: Francesca Gardiner is a finalisták között van. Az ő neve bár bőven ismerős lehet: kétszeres Emmy-díjas, a mostanában nagyot ment Utódlás és a Killing Eve egyik producere, és az adaptációk tekintetében is van tapasztalata, producerként és íróként is dolgoztott Az Úr Sötét anyagai sorozaton, ezenkívül író volt A Mediciek hatalma sorozatnál is.

A Deadline szerint hamarosan meglesz a végleges döntés is.

Nincsenek megjegyzések