Breaking News

Rólam

Bizonyára sokan vagytok, akik szeretnék tudni, mégis ki pötyögi a szavakat, ki az, aki fantomként megbújik a blog mögött. 

Hogy ezt ki mennyire tartja titokban, mindenkinek a saját dolga a bloggerek közül. A magam részéről mindig azon az állásponton voltam, hogy bizonyos határok között szívesen elárulok dolgokat - szóval kérdezzetek bátran. 

Mindenesetre valami bemutatkozás mégis dukál az oldalra, úgyhogy akkor - próbálva elkerülni, hogy valami hivatalos önéletrajz legyen belőle - következzen néhány szó szerény személyemről! 



1991-ben láttam meg a napvilágot harmadik gyerekként, egész pontosan harmadik lányként a családban - jó nagy korkülönbségekkel mindegyikünk között. Március 15-e volt, senki se gondolta, hogy tényleg pont ünnepnapon érkezem, de hát így történt - és ezzel azóta is szívok rendesen. Kokárdaviselés, zárva tartó boltok - ezek határozták meg a szülinapjaim egészen eddig. No de azért nem panaszkodom, legalább suliba menni és dolgozni se kellett a jeles napon. 

Két hagyományosabb név után én végül a Mercédesz és a Flóra keresztneveket kaptam - rögtön kettőt, hogy ne legyen hiányom -, de születésemtől kezdve Deszinek hívott mindenki. A szüleim okos találmánya volt ez, olyan alapon, ahogy a Bernadettből lett a Detti. És a tömegek megtévesztéseképp dupla sz-szel ejtjük, de egy sz-szel írjuk. 12-13 évet leéltem i betűt biggyesztve a becenevem végére, de aztán én is kamasz lettem, és jött az y őrület. És mivel 12-13 évet éltem le azzal is, hogy folyamatosan ismételgessem, hogy a vezetéknevemet y-nal a végén írom, úgy éreztem, ez most már tényleg kijár a becenevemnek is: így lettem Deszy. 

A neten már így regisztráltam mindenfelé, így amikor blogolni kezdtem, nem is volt kérdés, hogy így fogok blogolni is. Fel sem merült bennem, hogy bármiféle álnevet válasszak, ráadásul az első olvasóimra netes barátokként tekintettem - és így vagyok ezzel most is, még ha most már sokkal többen vagyunk is -, így nem láttam okát, miért ne úgy szólítanának, mint mindenki más? 

Na de kicsit előreugrottam az időben, addig azért még sok idő telt el, hogy blogot nyissak. 

A netezés már elég korán beszippantott, mivel a számítógépek nagyon érdekeltek. Szóval a kortársaim többsége előtt vetettem bele magam az internet világába, bár kétségtelen, hogy visszagondolva elég vicces dolgokra használtam akkoriban. Mindenesetre általános iskolás voltam, amikor megnyitottam az első G-Portál oldalamat - aztán a másodikat és a harmadikat is. (Köztük egy Gyurta Dani rajongói oldalt, ami egyébként félelmetesen pocsék, de még mindig elérhető.) 

Olvasni már akkoriban is szerettem, bár hosszú út vezetett odáig, hogy ez több legyen néhány órás időtöltésnél. A könyveket mindig szerettem, de eleinte jobbára az ismeretterjesztő könyvek kötöttek le, és elképzelni sem tudtam, miért kellene regényeket olvasnom. Aztán jött Louis Sachar és Meg Cabot, és megváltoztatták az életemet. Könyvmoly ugyan még nem lettem, de az osztálytársaimnál többet olvastam - mondjuk azt, hogy egyszer könyves blogger leszek és könyvkiadónál fogok dolgozni, álmodni se mertem. 

Matektagozaton befejeztem az általánost, mentem tovább a gimibe - és egyre inkább "elhumánosodtam". Nyolcadikban vegyésznek készültem, de mire érettségiztem, már jó messzire jutottam ettől az elképzeléstől. Suliújságozni kezdtem, egyre többet olvastam - megérintett a Harry Potter láz, aztán a Twilight láz és ezzel beszippantott a YA könyvek és a fanfictionök világa. 

A blogolásra is így találtam rá, Spirit Bliss fanficjét kezdtem el olvasni, aztán amikor én magam is elkezdtem fanficeket írogatni, megnyitottam az első saját blogomat. 

Innen aztán sorban jöttek az újabb és újabb blogok, annyi ötletem volt, és mindenre új oldalt akartam nyitni. Persze a legtöbb a "kukában" végezte, de nagyon sokat tanultam akkoriban. 

A legmaradandóbb a Deszy kuckója lett, ez indított el a könyves blogok világába. Könyveket nem értékeltem, ellenben kimaradt és extra jeleneteket fordítottam, illetve könyves-könyvadaptációs hírekről (is) beszámoltam. 

Már csináltam ezt egy ideje, amikor is egyre több hír érkezett a Csontváros film háza tájáról. Végül ez vezetett a Végzet ereklyéi rajongói oldalam megnyitásához. Csodálatos éveket töltöttem el ennek a szerkesztésével, szuper bandára találtam rá - mind a bloggerek, mind az olvasók között. 

Innen egy kissé kanyargós úton, de végül elérkeztem a külön könyves blogot nyitásának ötletéhez, ami szinte rögtön ebbe az oldalba torkollott. Ám évekig nem találtam benne a helyem - nem tetszett a design, nem jöttem rá, hogy kényelmes nekem értékelést írni, és egy nagy adag önbizalomra is szükségem volt még, hogy le merjem írni a véleményem.

A döntő fordulatot a Blogturné Klub megalakulása hozta el, mert tudtam, a blogturnés bejegyzéseimet már nem a Deszy kuckója oldalon szeretném megosztani. 

Azóta kisebb-nagyobb hullámhegyekkel és völgyekkel halad előre az oldal. 

Ó, és nem mellesleg közben haladt tovább az életem is. Matek-töri faktos lettem a gimiben, leérettségiztem - életem egyik legnagyobb meglepetését és unokáknak mesélős sztoriját produkálva a 100%-os matek érettségimmel. Aztán egyetemista lettem - ez szolgáltatott nekem annyi időt a blogolásra, no meg az, hogy hiányzott a suliújság. 

Némi ráhúzással befejeztem a Corvinus gazdálkodási és menedzsment szakát, közben egy kis kitérővel - egy évet töltöttem el az ELTE történelem szakán, de hamar rájöttem, hogy egyszerre a kettő nehezen fog működni. 

Viszont ekkor már tudtam, a könyvek világa a részemmé vált, és ha lehet, szeretnék ezen a vonalon megmaradni. Útba ejtettem egy-két kitérőt: gyakornok voltam a CIB Banknál, aztán közösségi kommunikátor a Life.hu-nál és az Origónál. Aztán szinte hihetetlen módon állást kaptam egy könyvkiadónál, és egy évvel később (egészen pontosan ennek a posztnak a megírása hónapjában) egy színháznál kezdtem el dolgozni szintén marketing asszisztensként. (Ahol előtte diákmunkásként lehúztam már 3 évet ruhatárosként, jegykezelőként és nézőtéri felügyelőként.)

Így állunk most. Minden időmet kiaknázva próbálom együtt menedzselni a két állásom és a blogom - a Blogturné Klub tagságommal megspékelve. 

Tervem pedig még rengeteg van.  

Hát ja: csak a gyengék alszanak. :D

2 megjegyzés: