Breaking News

24 órán belül jön végre az új ACOTAR könyv bejelentése?!




Nagyon úgy tűnik, érik valamilyen Sarah J. Maas bejelentés!

Régóta várunk rá, hogy friss hírek érkezzenek a Tüskék és rózsák udvara sorozat folytatásáról. Egyrészt már valóban régen nem volt új kötet, másrészt közben a BookTok vonalán szárnyal a romantasy zsáner, és olyan új címek kerültek előtérbe, mint a Fourth Wing és a Quicksilver, amíg nem érkezett új ACOTAR.

Most két dolog történt egyszerre.

Egyrészt a Call Her Daddy podcast elkezdte beharangozni, ki lesz a vendég. Egészen korán felmerült a minimális információk alapján Sarah J. Maas neve, és nagyon úgy tűnik, igazuk is volt a tippelőknek. Azóta ugyanis két teaser videót is megosztottak - az elsőben feltűnően Sarah J. Maas könyvek látszódnak a háttérben, a másikban pedig már szinte félreérthetetlen a dolog, ugyanis sorban dobálja a Sarah J. Maas könyveire vonatkozó, rajongókat rettentően foglalkoztató kérdéseket a kérdező.

Mutatom a két videót:






És a másik dolog, ami történt, hogy a Barnes & Noble oldalára feltöltésre került több új ACOTAR kötet.

Mutatom:




Ezzel kapcsolatban sok a kérdés.

A képen egy 5. és egy 6. kötet látható, valamint egy novella, mindegyik hangoskönyv változatban.

Természetesen lehet szó hibáról, ezt mindenképp számításba kell venni, hiszen hivatalos bejelentés még nem volt. 

Ezzel együtt gyanakodásra ad okot, hogy ez a két dolog időben ennyire közel egymáshoz történik. Eközben pedig egy korábbi B&N alkalmazott azt írta, ha valami felkerül a webshopba, akkor a háttérben már minimum címe és ISBN száma van.


Egy harmadik gondolat, amit esetleg még érdemes hozzátenni, hogy ezen a héten van Sarah J. Maas születésnapja is - lehetséges, hogy ezt idén úgy szeretne ünnepelni, hogy ő ad ajándékot, nem pedig ő kap?


Mindenesetre érdemes lesz figyelni a Call Her Daddy podcastet, aminek a beharangozott epizódja magyar idő szerint holnap hajnali 3 órakor debütál.

FRISS!

Hivatalos: Sarah J. Maas lesz a vendég! A USA Today megosztott egy részletet a beszélgetésből.

A videó:




Emellett kijött egy újabb videó a Call Her Daddy oldaltól, íme:


@callherdaddy

HERE WE GO. SARAH J. MAAS. Tonight. 8pm EST.

♬ original sound - Call Her Daddy


Én ezt a leírást nem találom, de elvileg Youtube-ra is felkerült valami idejekorán, és a videó leírásában érdekes módon többes számban beszéltek, könyvekről és nem könyvről. 

 


2 megjegyzés:

  1. Melyik fogadási oldalon a leggyorsabb az ügyfélszolgálat?

    VálaszTörlés
  2. Szerintem az ügyfélszolgálat gyorsasága tényleg az egyik legfontosabb dolog egy fogadási oldalon, mert ha gond van a belépéssel, egy kifizetéssel vagy egy fogadással, jó ha nem kell órákat várni a válaszra. Én például a Stawkibet platformot próbáltam, és ott kifejezetten pozitív tapasztalatom volt, mert az online chaten pár percen belül reagáltak, és tényleg segítettek megoldani a problémát. Ami még tetszett, hogy többféleképpen is lehet kapcsolatba lépni velük: van élő chat közvetlenül az oldalon, e-mailes támogatás, és sok kérdésre a GYIK részben is gyorsan megtalálható a válasz. Ha komolyabb kérdés van a számlával, bónuszokkal vagy a kifizetésekkel kapcsolatban, az operátorok általában 10–15 percen belül reagálnak, ami szerintem elég gyors a legtöbb fogadási oldalhoz képest.

    VálaszTörlés