Julia Quinn: Lent délen, édes…


Julia Quinn: Lent délen, édes…


Kiadó: GABO
Oldalszám: 452
Fordító: Bozai Ágota
ISBN: 9789636897413

Egy szívtiprót csak egy nádi boszorka csábíthat el…
Henrietta Barrett soha nem követte a társasági etikettet. Ő igazgatja idős gyámjának a távoli Cornwallban lévő birtokát, női ruha helyett nadrágban jár, és az egyáltalán nem kisasszonyos Henry névre hallgat. Ám amikor gyámja meghal, Henry szeretett otthona egy távoli unokatestvér tulajdonába kerül.
És a kisasszonyt csak egy szívtipró szelídítheti meg.
William Dunford, London legjobb partinak számító agglegénye meglepődik, amikor megtudja, hogy birtokot és nemesi címet örökölt… valamint egy gyámleányt, aki azon mesterkedik, hogy a birtokra tett első látogatása egyben az utolsó is legyen. Henry elhatározza, hogy a nagyon jóképű fiatal lord nélkül fogja tovább vezetni Stannage Parkot, de Dunford ugyanilyen biztos abban, hogy változtathat bizonyos dolgokon… és a változtatásokat zabolátlan fiatal gyámleányával kezdi. Azzal, hogy Henryt igazi hölggyé okíttatja, nemcsak az előkelő társaság kedvencévé teszi, de ellenállhatatlan kísértéssé is annak a férfinak, aki úgy gondolta, őt női báj és kellem soha nem kísérti meg.

Julia Quinn-nel kapcsolatban nyilvánvalóan elfogult vagyok, mert imádom, épp ezért ezzel a könyvvel is így voltam. Határozottan jobban szerettem, mint az előző részt. 

Dunfordot már ismerjük az előző részekből, és én már ott is nagyon szerettem, szóval rettentően örültem, amikor kiderült, hogy ő lesz a főszereplőnk. Egészen konkrétan bárói címet örököl egy ismeretlen nyolcadunokatestvérétől, és a címmel együtt egy birtokot is, Cornwallban. Amire persze nem számít, hogy a birtokkal együtt érkezik egy felettébb határozott, vadóc gyámleány is, akibe szép lassan beleszeret, még ha ezt magának sem akarja beismerni. 

És ez volt az egyik, amit nagyon szerettem ebben a könyvben. Nyilvánvalóan már az elején érezni a vonzalmat a főszereplők között, de nincs első látásra szerelem, és egyikük sem akarja rögtön rávetni magát a másikra. Nagyon sok romantikusban és történelmi romantikusban indulunk ki rögtön a vágyból, aztán jön a többi. És ezzel nem mindig van baj, de nagyon tetszett, hogy itt Dunford nem akar rögtön ráugrani Henryre, hanem szépen, lassan megismeri, és fokozatosan veszi benne észre azokat a dolgokat, amiket aztán megszeret benne. És ez fordítva is igaz.

Julia Quinn szokásos humora is megvolt, ahogyan Henry eltervezi, hogy hogyan üldözi majd el Dunfordot Stannage Parkból, nagyon szórakoztató, de a legjobbak megint azok a párbeszédek voltak, amikor Dunford és Henry épp szócsatát folytattak.

Természetesen visszatértek a korábbi főszereplők is, akik élcelődtek kicsit a szerelmeseken és próbálták noszogatni őket. Nagyon tetszik ez a szoros barátság köztük, ebben is nagyon jó az írónő, a Bridgerton családban is nagyon ügyesen szövögette a szálakat. 

És amiért teljesen odavagyok még mindig, és itt is megkapjuk: Smythe-Smith zenei este! Ennek minden részben benne kell lennie legalább említés szintjén, hála istennek! Ez már Julia védjegye és amikor meglátom a zene szót a könyveiben, már tudom, hogy a Smythe-Smith lányok következnek, jó lesz félni. Jó látni, hogy ez már a régebbi könyveiben is így volt. (Mert ugye ez Julia régebbi regénye, csak nálunk jelent meg később.)

Ha valamit mégis mondanom kellene, ami nem tetszett, az a végén a nagy kavarás. Tudtam persze, hogy jönnie kell valaminek a rózsaszín paradicsomban, de nem voltam teljesen elégedett vele. Illetve néha nagyon furcsa volt nekem, hogy a Henry nem a férfi főszereplő, hanem a nő.

Összességében azonban nagyon tetszett, és már most kesergek, hogy rohamosan fogy azoknak a Julia Quinn könyveknek a száma, amelyek még nem jelentek meg magyarul és ezért nem olvastam őket. Előre gyászolom a napot, amikor végleg elfogynak, és várakozhatok, hogy újat írjon.

NAGYON AJÁNLOM

Rendeld meg a képre kattintva!